Nem adtuk oda ingyen a kazánunkat az apósomnak, áll a bál a családban. Ti mit tennétek a helyemben? Rájuk hagynátok vagy kiállnátok az igazatokért?
Szóval röviden megpróbálom elmondani: most építkezunk a párommal, nem vagyunk házasok. A teljes pénz tőlem jött mivel nekem volt egy nagy lakásom amit eladtunk. A párommal ugyanannyit keresünk, de a lakás árából megmaradt pénzből költünk most mindenre. Az a lényeg hogy tulajdonilag minden 1/1-Ben az enyém. De ebből sose volt köztünk vita, az előző lakásomban is együtt éltünk, mindig is a “mi lakásunknak hívtuk”. Most várjuk az első babánkat, nyárra volt kitűzve az esküvő, de a baba miatt csúsztatjuk egy évet. A lényeg az hogy komoly a kapcsolatunk.
A házban volt egy vegyes tüzelésű kazán, vadiuj amit én kiszedettem, mivel van gazkazan is és a másik csak a helyet foglalta plusz nem akarok fával tüzelni. Eladtam 100ezer forintért, amit a felujitasba forgattunk vissza. Most kiderült ez az aposomnak (aki soha nem adott semmit nekünk, de meg segítséget se. Egyszer hívtuk vendégségbe akkor is lefikázta a kaját és a lakásunkat is, segíteni pedig meg csak lelkileg sem szokott- nem is várunk tőle semmit)
Megsértődött hogy nem adtam neki oda ingyen a kazánt és mindenféle pénzéhes ostoba libának nevezett, akinek a pénz mindennel fontosabb. Azt mondta hogy szégyelljem magam hogy nem gondoltam rájuk és ezt nem csak finoman hanem üvöltve hozta a tudatomra. Hozzáteszem egyáltalán nem csórók, és nem is romlott el a saját kazánjuk - csak úgy kellene neki... nyilván az évek alatt egy csomo mindent adtam már nekik amit tudtam, pl bútorokat, volt hogy pénzt is...
Azt vágta a fejemhez hogy a saját anyámnak odaadtam bezzeg egy fűnyírót nekik meg nem adok semmit.
Erre én belőlem kitört hogy a lakásom ami volt és amit eladva most epitkezunk az az én szüleim ajándéka volt nekem 25 éves koromban és hogy örökre hálás leszek nekik amiért el tudtak indítani az életben, nekik nyilván odaadom amit tudok, de másnak aki nem adott semmit soha nem fogok adakozni ilyen helyzetben mikor minden fillér számít.
Erre szó szerint elzavartak, hogy aranyásó vagyok, majd akkor menjek hozzájuk legközelebb ha piros hó esik.
Nem értem az aranyásó dolgot, mivel a párom jött 0 Ft-al a kapcsolatba, én pedig komolyan soha sem éreztettem vele hogy nekem több lenne, mint neki.
A párom igazat ad nekem, de azt mondja hogy a baba miatt béküljek ki a szüleivel, meg ha hülyék is. Amit persze úgy képzel hogy engeszteljük ki őket valamivel.
Én rohadtul nem akarok belemenni, egyrészt mert nincs igazuk tényleg, másrészt meg terhesen marhára nem hiányzik a hülye dráma. Ti mit tennetek a helyemben? Felvennétek a kapcsolatot anyósékkal vagy megvárnátok hogy ők közlekedjenek? Mondjuk őszintén nekem soha többet nincs kedvem hozzájuk...
Felnőtt ember vagy saját akarattal. Én a helyedben soha többé szóba sem állnék velük, ha már tényleg minden úgy történt ahogy leírtad.
A "baba miatt" sem kell senkivel kibékülnöd, és senkinek semmi köze az életedhez. Ennyi. Nem kell ezt túlragozni.
A párod elég vicces, hogy azt szeretné,engeszteljétek ki őket valahogy...
Ne idegeskedj, ne törődj a leendő apósékkal. Irigy emberek lehetnek. Tipikus megdöglött a tehene, dögöljön meg a szomszédé is.
Most az a lényeg, hogy Te legyél nyugodt és legyen körülötted harmónikus a környezeted is.
Boldog babavárást és jó egészséget kívánok Nektek! :)
Tökre megértelek, és igazad van! DE!
A párod hol a fenébe volt mindez alatt? NEM neked, hanem neki kellett volna kőkeményen helyre rakni a szüleit és kikérni magának a helyzetet, akár hozzátéve, hogy TI nem vagytok kiváncsiak rájuk ezek után, csak ha ők bocsánatot kérnek.
Nem lehet ennyire papucs, hunyászkodó a párod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!