Akit ok nélkül nem szeret a párja családja, hogy viseli a dolgot?
Kinél hogy alakulnak a dolgok?
Nekem egyre rosszabb. A sok sérelem után nem nagyon tudom és nem is esik jól titkolni, elszínészkedni, hogy én semmiért nem haragszom...
Iszonyatos haragot érzek.
Megy a képmutatás tőlük felém mások előtt, a férjem előtt, közben a hátam mögött megtárgyalnak egymás közt, hogy én milyen vagyok és ha netán négyszemközt maradok velük, látványosan - ha nem is minden alkalommal - ellenem vannak, megjegyzéseket tesznek. Bár korábban is nekem tapadtak csak úgy a semmiből... Akkor sem értettem a dolgot miért kapom. A bocsánat kérést hírből sem ismerik. Mondjuk szándékosan csinálták amúgy is.
Olyanokat is csinálnak, hogy ha náluk vagyunk és társalgunk (vagyis a férjem anyósommal főképp), anyósom beül nekem háttal. Ez rendszeresen így történik. Férjem az meg mindig mentegeti őket, hogy én nem jól látom, anyuka szeret engem. Semmilyen érvet nem hall meg, hogy miért is nem szeretnek úgy ahogy neki mutatják. De elmegy a füle mellett. Én ezt nem nagyon tudom sem ép ésszel felfogni, sem túllépni anyósék normális ok nélküli utálatán. Pedig végeredményben tudom, honnan ered az utálat és a férjem hozzá állása, mégsem tudom feldolgozni, hogy ezt kaptam. Ezt kapom. S ezt fogom a jövőben is kapni. Az oltogatást, a hátam mögött kibeszélést, hazugságok állítását! Senki meg sem véd, totál egyedül vagyok ebben a dologban. Egy olyan család az övék, ahol anyósom az áldozat mindig, akit sajnálni kell mert rosszul sikerült a házassága, nem lett "milliomos", neki sosincs pénze és a legfontosabb: a fiát - az anyagi támaszát, a legfőbb sajnálóját, senki el nem veheti. De én közbe jöttem. Ez az én vétkem. Plusz a többi családtag akik szintén nem kedvelnek, mert a vér kötelez és összefogásban van mindenki.. A családi programok ahol nem kell mutatni a fain családanyát, minket sosem hív meg anyósom. Ott van a kicsi lánya, annak a barátnője, anyósom barátnője, néha annak a fia... Mostanában nagyon sűrűn vannak nekik ilyen programok és a férjemnek fel sem tűnik, hogy rá sincs szükség, őt sem hívják - nyilván rám nincs alapból szükségük... Most nemrég lakhatási problémákkal küszködtünk, költözni kellett és egy szóval sem mondta, hogy ha tényleg nem tudjuk a határidőig megoldani, ideiglenesen mehetünk oda. Semmi... Annyira szereti a fiát, hogy inkább a híd alá küldené, csak oda ne tegyem be a lábam de ő se.
Hogy lehet ezen túllépni?
Mindent megtettem a jó kapcsolatért, de én magam nem vagyok jó nekik. Nem kedvelhetünk mindenkit, de én azt hittem, ebben reménykedtem, hogy a férjem családja majd szeretni fog, meg családtag leszek ahogy nekem is ők. Én szerettem őket...
Már nem.
De alapból ez lenne szerintem a normális, jó kapcsolat. Mi lesz ha gyerekünk lesz?
Hogy lehet kiugrasztani a nyulat a bokorból, hogy a férjem is lássa már milyenek!?
Igen. Ez idegesít, hogy a férjem struccot játszik. Az ő családja mindent jóból tesz, amikor vérig sértettek hát azt is biztos nem úgy gondolták... Esküvőnkön átnéztek rajtam, csak amíg kötelező gratuláció volt, akkor szóltak aznap utoljára hozzám. Se egy fénykép, semmi! Anyósom csak a fia lagziján volt, ahol nem volt menyasszony! Férjem szerint tök normális, hogy telibe szartak akkor is. Meg mindig. Bezzeg ha az én családom csinálta meg ugyan azt vele, azt mai napig hallgatom ha úgy van. Érdekes mondom, hogy anyád már évekkel ezelőtt megcsinálta ezt velem! Az nem volt fontos! Az semmi, mert engem sértett meg szent anyósom - én értettem félre természetesen mindent tőle, az nem is úgy volt! Bezzeg ha az én anyám ki meri mondani ugyanazt neki, hát milyen dolog tőlük! Hogy megsértették őt! Mert a te családod is! Folyton folyvást ezt hallgatom. Mert a te családod is! Akkor is ha az én családom semmit nem csinált éppen hosszú ideje, akkor is folyton támad ezzel! Holott anyósom már a 2. hónapban belém döfte a tőrt, hogy tudjam hol a helyem.
Én ebbe bele vagyok fáradva, hogy oltogatnak a mai napig a hátam mögött az egész kedves családja, s én ezt vissza hallom mert a saját testvéremnek beszélnek el engem hogy én kiszakítom a férjemet a családjából, tőlük! Meg hogy nem bírná elviselni, ha a férjem egyszer is valami rosszat mondana neki, ha azt mondaná pl. hogy: édesanyám, megsértettél engem ezzel meg ezzel! Ő ebbe kb belehal... meg hogy én szítom a feszültséget! Csak lestem amikor elmesélte tesóm, hogy ezt mondta neki anyósom amíg kettesben voltak - mert persze a férjem megint nem volt ott amikor ezt ecsetelgette! Nem tudom ezzel is mi célja volt akkor, tudta hogy visszamondja nekem. Amikor később sokkal elmondtam a férjemnek ezt, persze megint kételkedve fogadta, láttam hogy nem hiszi el... Mondtam neki, hogy fel fogom venni hangfelvételre anyádékat, ha olyan lesz, mert nekem nem hiszel. De még azt sem fogja elhinni szerintem.
Nem tudom leszarni emiatt, csupa sérelem vagyok hogy sosem védett meg...
Emlékszem, anyósom egyszer azt mondta rólam, hogy én rácsuktam az ajtót miközben beszélt hozzám! Férjem azon nyomban elhitte neki! Nagyot csalódtam akkor, hogy belőlem azon nyomban kinézte. Ennyire nem ismer? Az anyját nem ismeri! Mindig azzal menti fel, hogy de csak az anyja törődik vele. De nagy manipulátor az anyósom istenem. Mindig is zsarolta érzelmileg. Értem a férjem is bizonyos szinten, de nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az én szavam szart sem ér, mert engem később ismert meg. Miért kellene ezt nekem elviselni örök életemben? Ő miért nem fogja fel, hogy azzal nem szűnik meg a vérségi kötelék mert egyszer kiáll értem, magáért! Ha emiatt kitagadják, nem szereti az anyja.
Annyira sajnálom, hogy ebben a helyzetben vagy és teljesen átérzem, voltam hasonlóban majdnem 6 évig. Ott nem volt ennyire durva, az én anyósomék a szemembe jópofiztak, a hátam mögött beszéltek ki, természetesen úgy, hogy ezt a volt párom ne hallja.
És hiába mondtam, tettem bármit, sosem hitt nekem. Később kiderült, hogy azért mentegette a csaladjat, mert nem akarta elhinni, hogy ilyenek lennének, de a szive mélyén tudta, hogy nem szeretnek.
Szerintem a férjed is tudja a lelke mélyén, csak nem hajlandó magának bevallani.
sajnálom :(
válasza:Kedves Kérdező!
Bizony-bizony... a 9,10-es válaszadó naggyon jól mondja. A többi válaszadó is, aki megélt hasonlót, természetesen ők is.
De, hogy a férjed miért is nem akar teljes mellszélességgel kiállni melletted?! EZ itt az 1mFt-os kérdés. Mert legtöbbünket (engem is)ez zavar a leginkább, mint olvashattuk.
Elmondom, hogy én miként látom ezt: (közeli példa kapcsán)
1. Anyuci "pici fia", aki ugye "nagy nehézségek és" sok-sok lemondás során felnevelte fiát (aki mostanra a Te párod)... igazából nem akar lemondani róla. Továbbra is birtokolni szeretné. Így tehát Őt marasztalná, téged pedig utál, amiért elhappoltad előle az Ő "szeme fényét"... (gyakran mondják!) ÉLETE ÉRTELMÉT! (Mert hogy hosszú távú projekt maga a gyermeknevelés)
Na most... ha Anyuci nagyon ragaszkodik a gyermekéhez... akkor mindent megtesz, hogy Övé is maradhasson. (Ha lehet, akkor örökre, vagyis haláláig)
Ilyen értelemben ez a történet NEM RÓLAD SZÓL. Tehát nem személyes jellegű. Vagyis, hogy bárki lenne a Te helyedben, akkor is így viselkedne. Ez sajna, személyes tapasztalatom, hogy többnyire így van.
Ahhoz Neked nagyon is "negatív" figurának kellene lenned (a szemében is), hogy magadra vedd, hogy személyes támadásnak éld meg.
A férjed meg azért van iszonyat-kellemetlen(!) helyzetben, mert NEM MER KONFRONTÁLÓDNI édesanyjával... és NEM MERI szemébe mondani:
- Anya!!!!! Én a feleségemet szeretem és KIÁLLOK MELLETTE tűzön-vízen! Úgy hogy NE bas*tasd légy oly kedves! És ne intrikázz ellene! Mert VELE szeretném leélni életem (békességben), s NEM VELED!!! -
vagy valami hasonlót...
Amíg a férjed csak egyfolytában hárít köztetek és Anyját támogatja, addig még Ő sem szakadt le teljesen édesanyjáról... Ez a tapasztalatom. És Te lehetsz a legtündibb "menyecske" ott, ahol anyuci is jelen van... sosem fogod tudni semmivel elnyerni kegyeit. Ezért aztán felesleges is próbálkoznod ezzel.
Miért is nem?
Mert mint mondottam, NEM a TE SZEMÉLYED zavaró számára, hanem az, hogy a fiacskája (férjed=szeme fénye) már nem akar az Ő tulajdonaként virítani mellette, hanem egy számára "idegen" Nő mellett akar "virítani", vagyis élni.
És ez nem a férjed és nem is a Te hibád. Ez az Ő problémája... hogy nem bír elszakadni fiától.
Több Anyukánál is tapasztaltam eme jelenséget. Amit én már egyébként betegesnek is tartok.
Amitől a férjed, Te is - de a vicc az, hogy - Anyuci is legalább annyira szenved. Csak azt nem érti és nem is tudja, hogy ezen jellegű - már-már egész családot érintő szenvedést - ÉPP Ő MAGA OKOZZA.
Ami a megoldást jelentené, ha férjedet rá tudnád venni (gyengéden), hogy MERJEN MÁR KONFRONTÁLÓDNI édesanyjával.
Ami azt jelenti, hogy ÁLLJON KI MELLETTED! És ne az Édesanyját védje, hanem a kapcsolatotokat! Mert már nem édesanyjával él, hanem Veled!
Az ERŐ legyen Veled!
válasza:Én a helyedben fognám magam és közölném a férjemmel, hogy ha nem képes kiállni mellettem, akkor élje le az életét szépen az anyjával boldogságban. És ezt nyomatékosítva ott is hagynám.
Ha nem képes ezen változtatni, addig lépj ki a kapcsolatból, amíg nincs gyerek, mert utána a gyerek miatt, mindent el fogsz tűrni, és a végén egy frusztrált, megkeseredett nő leszel, egy gyereknek pedig nem ilyen anyára van szüksége.
Közöld a pároddal, hogy amíg nem tud kibújni anyuci fenekéből, addig nem hogy gyereket nem szülsz neki, de az együttélést is be kell szüneteltetni, mert te már ezt nem bírod idegekkel.
Állj ki magadért, és ne legyél gyáva. Az a pasi aki az anyját választja a felesége, a leendő gyerekei anyja helyett, azt ott kell hagyni és egy percig sem kár érte.
Köszönöm a megértést, tanácsot mindenkinek!
Értem a dolgot, hogy ez az anyja játszmája úgymond, bárkivel aki a fia közelébe került volna, csak attól még remekül betett a kapcsolatban. Valószínű mással is ezt csinálta volna, aki "komoly" jelölt lett volna. Bár engem alapból leírt első találkozásnál, szerintem nem gondolta, hogy tartós leszek. Csak az a baj, mégsem vigasztal a tudat, hogy lehet mással is ezt csinálta volna.
Olyanokat csinált, hogy amikor a fia eljött hozzám pénteken hétvégére, épp hogy megérkezett már hívta s hosszasan beszéltek, mire egy idő után kibuktam, hogy ezt be lehet fejezni. Visszagondolva is mind arra ment ki, hogy ne velem foglalkozzon. Sokszor hívta, hogy mit csinálunk... idő után leszokott, mert látta gondolom, hogy nem fog a fia kidobni.
De ezeket mind benyeltem.
Sok kis beszólásuk volt, hogy továbbra sem érezzem magam odavalónak. Ha anyósom hívott magával pl. boltba, én voltam az utolsó lehetőség akit megkérdezett ha mindenki nemet mondott. Akkor mostani szokása hogy a fiát orvoshoz küldi ha fáj valamije vagy valami van és mondja: elmegyek veled fiam! Mondom neki olyankor, hogy majd ÉN elmegyek a férjemmel!
Meg a lecseszések... hogy én miféle asszony vagyok, hogy nekem kellene kiszolgálni a fiát... meg hogy hagyjam kb úgy élni mintha nem is lennék, hagy csinálja úgy ahogy akarja stb. Hát egy idő után közöltem anyósommal, hogy ha beleszólnak a kapcsolatunkba, bele fogok én is az övébe. Ezekkel mind csak haragítottam szerintem, magában fortyoghatott.
Azóta lett borzasztó a helyzet, amikor (sajnos hülye voltam és náluk laktunk a férjem miatt) egyszer szemtől szembem képes voltam neki egy dologban nemet mondani. Az volt a reakció, hogy költözzünk el minél előbb. Férjem pedig ezt úgy vette mintha kenyéré küldte volna boltba. Semmit nem mondott az anyjának, hogy köszönöm édesanyám, hogy elküldtél minket a francba! Leszögezem: akkor már jó ideje menni akartam már tőlük, de a férjem persze nem. De így muszáj volt a férjemnek is pikpak eldönteni hogy megy. De hogy ezt mindenkinek úgy adták elő, hogy mi akartunk elköltözni és éljen hurrá sikerült minden happy! Attól felfordul a gyomrom. Az volt az utolsó téteménye neki, amióta úgy nézek rá mint egy idegenre.
Pont előtte kértem segítséget az összeveszés tárgyában! Nem segített. Nem is reagált a kérésemre. Erre ő kidob amikor én mondok nemet. De nekem csak jót tett! Egyszer megköszönöm neki, hogy egye a kefét.
Nem értem miért vert meg a sors így engem ilyen emberekkel... valami célja volt. Talán az, hogy ne mindig másokat tegyek előtérbe magam helyett. Mert azóta, hogy akit nem érdekelt a bajom, a sírásom, az idegem, azóta képes vagyok nemet mondani nekik és semmit nem érzek lelkiismeretfurdalást. De már úgy összességében kiölték belőlem az együtt érzést, sajnálatot, örömöt mindent.
Ha náluk vagyunk kötelező program alkalmával mert amúgy csak akkor vagyok ott, kívülálló vagyok és csak nézem a színházi darabot... nézem az idilli "boldog" családot, amelyben senki nem boldog, nincs valódi szeretet, megértés semmi. Csak hasznot húznak egymásból és örökké elégedetlenek mindennel...
Szerintem ők nem egészségesek lelkileg a család egyik tagja sem. A férjem sem, mert a sok lelki terror megtette a hatását nála. Retteg anyukától, mert anyuka a saját elfuserált életével zsarolta mindig meg a fiára áldozott idővel amit vissza kell fizetnie a férjemnek. S igen, tudja a lelke mélyén ő is, hogy az anyja is milyen. Csak mindig elássa magában fél perc alatt a dolgot, hogy az ő anyja csak nem annyira! Hát csak nem olyan! Beismerni, hogy az egész családja olyan, elhiszem, hogy rossz, de attól ez az igazság és ez nem az én bűnöm! Remélem egyszer meglátja, majd amikor őt sértik meg valamiképpen, rájön.
válasza:Én megértelek kérdező. Az én férjem családja is ilyen. Ha mindenki ott van, játszák a boldog idilli családot, közben pedig mindenkit kibeszélnek, és szapulnak a háta mögött.
A férjem nagyanyja nekem mondogatta, hogy büdös a férjem munka után. Én csak közöltem vele, hogy 8 óra munka után szerintem maga sem volt rózsa illatú.
Folyamatosan hisztiznek, hogy miért nem megyünk hozzájuk, mikor megyünk azt kell hallgatnunk, hogy mi milyen hálatlanak vagyunk nem foglalkozunk velük.
A sógornőm most, hogy terhes körül van ugrálva, meg ki van nyalva a feneke, mikor én voltam terhes, még 36. Hetesen is elvárták, hogy sétáljak fel mindennap hozzájuk( háromnegyed óra gyalog)
Én megoldottam annyival, hogy nem mentem hozzájuk. Ha a férjem akart, akkor nem tartottam vissza, a gyereket is ő viszi mikor kedve van, ha nincs, akkor nem megy a gyerek sem.
Viszont mostmár a férjem is rájött milyenek a rokonai, ezért döntöttünk úgy, hogy 800 kmre költözünk.
Ülj le a férjeddel, és beszéld meg vele, hogy te ebbe a kétszínű családban nem szeretnél részt venni, és ha ebben nem támogat, komolyan el kell gondolkodnotok a továbbiakban. Mondd meg neki, hogy nem vagy hajlandó a családjával foglalkozni, ő ha menni akar, akkor menjen, de nélküled.
És tartsd magad ehhez akkor is, ha gyereketek születik.
Amíg nem látja át, ő ebből ha én így ezt a fejéhez vágom, csak visszatámad "mert a te családod is" szöveggel és mindenért én leszek a hibás kb. Már néha amúgy is rákérdeztem, hogy szerinte én hazudok mindenről? Nekem az volt a cél, hogy elfogadtassam magam! Arról nem tehetek, ha szerinte normális hogy kiosztanak engem ő pedig behúzta fülét farkát!
Egyszer lehet az lesz, hogy bemondom az unalmast, de tudom hogy amíg ő nem akar semmit látni meg, mindenben engem fog hibáztatni még ő is. De lehet addigra már cseppet sem érdekel... lehet akkor kapna észbe tényleg, hogy valami csak történt ha már ennyire vagyok.
Nem tudom. Sajnos ebbe én már nem bízok...
válasza:Kedves Kérdező!
Írod: "Amíg nem látja át, ő ebből ha én így ezt a fejéhez vágom, csak visszatámad..."
Próbáld meg NEM a fejéhez vágni... hanem leülni vele egy nyugodt, békés, külső zavaroktól mentes helyen... és minden előzetes indulat (és követelőzés) hangulata nélkülözésével CSAK ELBESZÉLGETNI. Ezekről a dolgokról. Édesanyja (+a család) és közte lévő, -közted lévő nem egészséges(!) viszonyról, kapcsolatról.
Ha az embernek "fejéhez vágják" azt, ami az igazság... legtöbben csípőből visszatüzelnek. Ha a Te fejedhez vágnának olyasmit (pl. a kedves Mama), amivel Te egyáltalán nem értesz egyet... Te nem ugyanezt tetted, tennéd? Persze... ha csak olyan "fű alatti" az a piszkálódás... tehát nincs közvetlenül a fejedhez vágva, hanem csak óvatosan éreztetve veled azt, hogy pl. Te "nem kívánatos személy" vagy... Nos, ilyenkor ritka az, amikor csípőből tüzel vissza az ember. Hanem leginkább csak nyel... csak nyel... ami talán még rosszabb, legalábbis hosszútávon.
Tehát én (is) azt javaslom, próbáld vele (megtörtént példázatok kapcsán) megértetni, de csak higgadtan(!), hogy ezt így... ahogyan most van, nem vagy hajlandó eltűrni.
És döntse el (záros határidőn belül), hogy MIT, azaz KIT akar a továbbiakban. A volt családjával (édesanyjával az élén) élni békés boldogságban(?), avagy Veled, azaz egy új, különálló családban, amelynek résztvevői jelen pillanatban Ő és Te.
Mert hát úgy tűnik (elmondásod alapján), hogy a kettős családi idill valahogyan kizárja egymást.
Döntenie KELL, most neki! És nincs kifogás, hogy mert így... vagy úgy... meg különben is...
El kell tudni döntenie, hogy azok a minimális elvárások, amiket Te támasztasz vele, illetve a családjával szemben, azok számára tényleg annyira irreálisak-e, vagy nagyon is életszerűek.
Ha ebben sem tud dönteni... hát... azt kell, hogy mondjam Neked... sajna nem is annyira hozzád való. Bármennyire is tud kedves, aranyos, előzékeny, jóra való (jómódú?) férj lenni, az ágyban is jól teljesíteni... ez még önmagában - látod - nem elegendő.
Egy embert, ez esetben a férjedet NEM LEHET kettészelni sem fizikailag, sem mentálisan, hogy elfogadom és szeretem benne azt, ami jó... viszont nem szeretem, sőt utálom belőle azt, amit rossznak tartok, ami nem tetszik.
Mint ahogyan téged sem lehet... senkit sem lehet!
Tehát vagy elfogadod Őt ilyennek, a családjával együtt... vagy tovább lépsz.
De például az is egy lehetőség (mint ahogyan #16 írta), hogy akár több száz km-re költöztök (ha lehet). Mert akkor van rá esély, hogy elszakadjon Anya és fia közötti - még ma is tartó - mentális köldökzsinór.
Ami nem jelenti azt, hogy úgy is lesz mindenképpen (férjed esetében)... de elég nagy esély van rá.
Van egy ősi mondás:
- Minél messzebbről tekint az ember egy történésre, (család) történetre, annál tisztábban rajzolódnak ki annak körvonalai, meghatározó jellemzői. - Miért is? Mert már nem él benne!
Már távolról, kívülállóként szemléli. Akárcsak Te magad is.
Te is csak ezért látod tisztán a "szent" családot, mert Te kívülállóként szemlélődsz, amire meg férjed - még mindig belül-állóként - nem lépes.
Az ERŐ legyen Veled!
válasza:Zárszóként annyit mondok: Vedd kezedbe Te magad a sorsod... ne pedig csak a férjed oldalán hányódj-vetődj ás tűrj... csak tűrj! Állj ki magadért! Most!
Az ERŐ legyen Veled!
válasza:Rettenetesen. Már én is ott tartok, hogy teljesen kimerültem ettől az egésztől. Nagyon hasonló helyzeteken mentem keresztül, mint amikről itt írtatok.
Az én esetemben is 1 év volt a vízválasztó. Az elején még szívesen segítettem a ház körüli teendőkben, és élveztem a friss vidéki levegőt, a fizikai aktivitást, a falusi, békés csendet. De anyósjelölt addig ugráltatott, amíg egyszer én is nemet mertem mondani, mert már túlzásba vitte. Azóta én nem létezek a számára. (A lánya is gyűlöl egy félreértés miatt, de az anyjához hasonlóan nem volt nyitott a kibékülésre.)
Az ignorálásuk nem is érdekelne (azóta sem láttam őket), csakhogy a párom évente közel 28 hétvégét náluk tölt, közben a mi kapcsolatunk leragadt kb. egy "egyetemista szerelemnél", miközben közel járunk a 40-hez. Egyáltalán nem vagyok boldog. 6 éve vehettünk volna közösen egy lakást (albérletben lakunk), alapíthattunk volna családot, de már számomra ez is igen elérhetetlennek tűnik már. Folyton csak ígérgette a szebb jövőt, de az sosem jött el. Úgy látom, hogy a páromnak fontosabb az, hogy az anyja körül minden rendben legyen. És ebből már elegem van. Kijelenthetem, hogy egyáltalán nem vagyok boldog, sem kiegyensúlyozott lelkileg. Kész vagyok szakítani és továbblépni, de még nincs hova költöznöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!