Most ezen komolyan mi értelme van megsértődni?
A barátomnak szerveztem egy meglepetés bulit a szülinapjára. (5 éve vagyunk együtt, együtt is élünk). Minden barátjával lefixáltam a dátumot stb, de már vagy egy hónappal előtte, hogy biztos ráérjen mindenki.
Már leszerveztem, amikor egy héttel rá, anyósjelöltéknél felvetődött a téma, én rögtön mondtam, hogy meglepetés buli lesz, ha gondolják ők is jöjjenek. Ekkor még mindig volt vagy 3 hét a buliig.
3 nappal előtte felhív, hogy akkor pénteken (a buli napján) várnak nálun vacsorázni ünneplésként. Én mondtam, hogy bocsánat, de akkor lesz a meglepi buli, nem megyünk, amit már amúgy előre leszögeztem. De ha gondolják jöjjenek el ők is. Már akkor éreztem a hangján, hogy nem tetszik neki valami.
Eljött a péntek este. Valami ürüggyel lerángattam a barátomat a lakásból, amíg a többiek elbújnak. Ő ekközben már mondta, hogy de sietni kell átöltözni, meg elkészülni mert a szülei várnak minket vacsorára. És amikor visszamentünk ugye a többiek már ott várták. volt nagy öröm, meglepődés, satöbbi. És természetesen nem mentünk a szüleihez.
Én nem tudom, hogy ő mit beszélt az anyjával de én kedden megmondtam neki, hogy nem megyünk mert lesz programunk, ahova mellékesen ők is hivatalosak, bár nem várom el, hogy a gyerekük barátaival órákat szórakozzanak.
Másnak engem hív az anyósjelölt, hogy nem tudja engem kik neveltek de ekkora parasztot már rég látott, hogy hivalatos és annyit nem mond, hogy bakfity. Mondhattam volna, hogy rátok pont ez vonatkozott.... de nem akartam már ebből veszekedést csinálni. A barátom is csak vállatvont.
Na azóta nem hajlandó se ő se a férje szóbaállni velem.. El fog ez múlni valaha?
Igazad van előző válaszoló! Tényleg olyan mint egy hasonló kaliberű anyós jelölt.
Én csak azt nem értem meg az ilyen anyósokban, hogy ha annyira szeretik a fiúkat, akkor mi a franc karikának nem hagyják élni. Most neki annyira nagy gond lett volna a mindig vasárnap megtartott szülinapi összejövetelt megint akkor tartani? Remélem tanul belőle anyós jelölted, és jövőre megtanul alkalmazkodni. Csak egy kérdés-pénteken vagy vasárnap volt a párod szülinapja? Az nem lehet hogy konkrétan azon a napon akartak ünnepelni?
Tehát direkt úgy szervezted, hogy tudtad, neki akkor nem jó, és odabökted, hogy jöjjenek, ha akarnak.
Milyen büszke voltál az elején, hogy de hát te meghívtad őket, aztán kiderül, pontosan tudtad, hogy nem is jó nekik. És akkor anyós a szemét?
Most tényleg egyesek azon lovagolnak, hogy meghívta-e őket a kérdező vagy sem? Ha nem hívta meg őket, akkor mi van? Normális embernek egyébként sem jut eszébe, hogy tőle 20-25-30 évvel fiatalabb baráti társasághoz beállítson "bulizni".
A kérdésre válaszolva - ami itt egyes nehéz felfogású egyéneknek nem sikerült - azért sértődött meg, mert csak arra várt, hogy végre legyen egy indok, amiért utálhat téged. Eddig nyilván nem volt miért. Nem tudott mibe belekötni, min összeveszni veled és beszólogatni. Ez tényleg egy hatalmi játszma. Arra volt kíváncsi, kit választ a fia, téged vagy őt.
Egyébként durva, hogy te annak ellenére szóba akarsz állni vele, hogy milyen megjegyzéseket tett rád meg a szüleidre. Én ezt biztosan nem nyelném le, és a büdös életben nem akarnék vele jóban lenni. De te tudod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!