Kötelező családlátogatás a hétvégén. Kinek adtok igazat? Mi a helyes döntés?
Én 22/f vagyok, Ő 19/n.
Kevesebb mint fél éve vagyunk együtt, kevesebb mint két hónapja lakik nálunk (szüleimmel élünk). Ez idáig oké.
Eredeti lakhelyétől kábé 120 km távolságra vagyunk.
Ő szülei elváltak, az édesanyjával élt, édesapja lépett le és egy másik nővel van.
Igaz hogy, amióta nálunk lakik nem sikerült még haza mennie látogatóba..sok anyagi dolog és a személygépkocsim meghibásodása miatt, amit egyik szerelőtől a másikhoz vittem mire egyik nekilátott..ezért is én voltam a hibás hogy eddig tart a dolog.
Tehát oké hogy hiányoznak a szülei, de a bajom a következő:
Normális esetben a szüleim az Ő szüleit ismerte volna meg..Most viszont meghívás nélkül beajánlkozva írt neki az a nő aki az apjával él, hogy baj lenne-e ha eljönnének ?
1. Szerintem ez nem így működik, mert erre úgyse mondott volna nemet..azért is kérdezte a nő meg így.
2. Ő nincs mit itt keressen, semmi dolgunk nem lenne vele, meg sem kellene ismerjék szüleim (szerintem) mert nem a család része, egy senki.
Találkoztam már vele, kényszeresen jópofizik, elviselhetetlen.
Erre mondta a párom hogy az apja akkor megfog sértődni és nem fog egyedül jönni..
Most gondoljatok bele, egy vadidegen nőt kell elviselnie mindenkinek, etetni, szállást adni egy estére..a fenét.
Nagy nehezen nem kimondva az igent, végül beleegyeztem a szüleim igenjei után.
Végül tegnap kiderült hogy még a nő lánya is jön. MEG SEM LETTÜNK KÉRDEZVE.
Az már végképp senki nekünk, mondjuk a nő is az amíg nem veszi feleségül az apja.
Egyeltalán nincs mit itt keressen a csaj, de nemhogy a csaj hanem az anyja sem..Felhúz a gondolat is.
A párom sem bírja a nőt, a lányát meg Ő sem ismeri pont mint én.
Na meg azt hajtogatja nekem hogy én nem értem meg. MIT ÉRTSEK MEG EZEN ? nincs mit itt keressen. Nincs itt helye.
Ti hogy fogadtátok volna ? Mit tennétek ?
mert nem a család része, egy senki.
mert te meg aztán valaki vagy...
És még annyi!
A te szüleid a párodat fogadták be és nem az apát, élettársát, lányát...és akkor még jön az anya családja is? Aztán együtt akarnak karácsonyozni a szerett lányukkal...szilveszterezni..
Jó lenne ennek minél előbb gátat szabni!
14-es Így van!
De ő nem is akarja, hogy vendégül lássák a lány rokonai!
Na itt a nagy különbség és ezért nincs igazad!
Egy tízéves gyerek is tudja, hogy vendégségbe akkor megyünk, ha HÍVNAK!!!
Az pedig, hogy ottalvásra bejelentkeznek teljesen idegen emberekhez( még ha a lányuk jelenleg ott is tartózkodik) mérhetetlen szemtelenség!!!
Itt üzenem azoknak, akik az " Ugye nem baj...?" szöveggel szoktak odapofátlankodni másokhoz, hogy DE! BAJ!!!
Pofátlan piócák. Meghívatják magukat a szüleid hazába.
De fura, hogy ennyi embernek természetes ez. Meghívatni magunkat ismeretlenek házába.
Azonnal nemet kellett volna mondani. A csajod is egy pióca. Kevesebb mint fél évből már lassan 2 hónapja ott lakik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!