Van itt olyasvalaki, akit az anyósa és az apósa a tenyerén hordoz, imád, istenít?
igen, és mondhatom, annál, ha az após-anyós nem kedvel, már csak az a rosszabb, ha imádnak
nem győzök távolságot tartani
Engem is szeretnek pedig elváltként két nagy gyerekkel jöttem össze a 8 évvel fiatalabb fiúkkal.Azt hittem nem fog nekik tetszeni.
Mióta meg született babánk, első unokájuk azóta méginkább szeretnek.
Engem is nagyon szeretnek, örülnek hogy a fiúk ilyen nőt talált magának mint én.
Egyszer évekkel ezelőtt még azt is mondták félig viccesen a fiúknak, hogy becsüljön meg, mert ha csinál valami hülyeséget és szakítunk akkor én mehetek az anyósékhoz lakni is akár, ő pedig nem. :)
De az én szüleim is odavannak a férjemért, állandóan csak dícsérik.
Én ennek nagyon örülök.
Mondjuk ehhez az is nagyban hozzájárul, hogy egyik oldalról sem akarnak a szülők az életünkbe beleszólni és egy egészséges földrajzi távolság is van köztünk.
Ó, hogyne. Apósék nem tudják, hogy a drága fiuk egy b.u.z.itól kapta el a nyavalyát, csak annyit tudnak, hogy engem is megfertőzött. (Mivel utána "csak" megcsókolt, és nem feküdt le velem is, így én megúsztam egy szívizom gyulladással, és májkárosodással, nemibetegség nélkül). Elmondhattam volna nekik, amikor kioktattak arról, hogy biztos nem voltam kellően odaadó szerető, és ezért ment más "nőhöz" szerintük, de nem tettem, mert nem akartam nekik ekkora csalódást okozni, és a gyerekeknek sem lenne jó, ha kiderülne ez az apjukról. És hogy mi a hála? Hallottam, amikor após azt mondta anyósnak, hogy nem is biztos, hogy a fiuk volt a ludas (aki maga is felvállalta a megcsalás tényét a szülei előtt, és akinek a farka nemibeteg lett), mert lehet én(!) akasztottam rá a nyavalyát, csak most próbálom az ártatlan fiukra kenni...
Ennyit az anyósokról, apósokról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!