Ti ilyen helyzetben még mit vetnétek be? Nem kizárni akarom az életünkből és nem vérig sérteni.

Már megeszi az életemet. Elvárná, hogy minden nap órákat legyek vele, de olyankor egyfolytában cseszeget, nagyon elfáradok tőle, és amúgy sincs időm céltalanul sétálgatni vele fél napot. Ha azt mondom, vendégem van, nem érek rá, hív, hogy nem jön ő be, csak a kislányomnak hoz gyümölcsöt, de már a ház előtt van, persze ahogy nyílik az ajtó, csörtet be. Ha rokonok jönnek, akkor is átjön, mi meg nem fogunk persze bujkálni... Ha mással sétálnék, ő is jönni akar, nem is baj ez, csak épp sem beszélgetni nem tudok a másikkal, sem egyáltalán megszólalni. Nincsenek barátai, arra fogja, hogy após miatt (após ezt pont őrá fogja). Én sajnálom, hogy nincsenek meg jól, de nem tudom tovább magamra vállalni ezt. Párom már beszélt vele, másnap mintha mi sem történt volna, jött. Próbáltam erélyesen is megmondani, hogy sok ez nekem, redukáljuk le a találkozásokat, de mintha nem fogná fel. Ha nem veszem fel a telefont, átküldi a szomszédot (volt kolléganője, nagy kavarógép), hogy ellenőrizzen le, meg volt, hogy figyeltetett vele, tényleg elmegyek-e, mikor orvoshoz mentem, oda is jönni akart, de mondtam, hogy nincs időm megvárni őt, mert elkések. Nyár végén költözünk másik városba, de addig folyamatos gyomorgörcsöm lesz tőle.