Más is volt már olyan helyzetben hogy a párja családtagjai a párja exét kedvelték jobban, összejárnak?

Pedig ez lehet el fog keseríteni, de a gyerek miatt. Szerintem ez a legfőbb oka. Az én anyósom pl azért viselkedett ugy, mintha... Mert a csaj nem engedte volna hogy lássák az unokát. Szóval sajnos lehet. De ne izgulj ☺

Mert a gyerek attól még az unokájuk és a srác meg a csaj közötti vita kettejükre tartozik, nem a aszülőkre. A párod attól ugyanúgy a gyerek apja is. Ezekre gondoltál már?

Mi köze X-né-nek Y és Z kapcsolatához?

Miert kene megutalni a volt feleseget? Nem tett ellenuk semmit. Teljesen jol van ez igy, neked meg bele kell torodnod hogy orok masodik leszel, akkor is ha lesz kozos gyerekeket.

Édes vagy, ahogy minden szavát iszod a párodnak. Azért az akkor is csak a sztori egyik fele. Nekem is van egy ismerősöm, aki minden nőnek azzal csavarja el a fejét, hogy azt mondja, azért vált el, mert az exnej nem akart gyereket. Közben meg ő volt az, aki sokáig hitegette a nőt hogy majd, majd... aztán mikor már nem tudta tovább húzni, akkor lelépett. A szavak csak szavak, mondani bárki bármit tud.

Van egy barátom akinek az ex csaját szereti a családja és mindenkivel tartja a kapcsolatot. Ettől még nem fogják utálni a jelenlegit. Sztem meg pont ez lenne a jó dolog hogy ne utáljuk a másikat csak azért mert szakítottak/elváltak.

Szerintem nem kéne ebből lelki problémát csinálnod. Én a másik oldalon voltam, én vagyok az "első feleség", ráadásul az én hibámból váltunk (így ennyi év távlatából már tényleg látom). Az anyósom soha egy szóval sem bántott, ugyanúgy a kislánya voltam mint korábban, neki az volt a véleménye, hogy 16 éves korom óta ismert, szeretett, azért, mert a fiával nem tudtunk együtt élni, ő még nem fog utálni engem. És tényleg, semmit sem változott a viszonyunk, ugyanúgy szeretett, ugyanúgy meg tudtunk mindent beszélni mint korábban. A közös gyereket mind a ketten hordtuk hozzá, és később, a második házasságomból született fiamat is úgy kezelte, mint az unokáját, olyannyira, hogy sokan nem is tudták, hogy nem vér szerinti unokája, hiszen mindig úgy mutatta be, hogy az unokája. Amikor az exférjem összejött a jelenlegi feleségével, nem volt problémánk egymással, hiszen kultúremberek vagyunk, egymásnak sosem ártottunk, simán tudtunk egy társaságban létezni (ovi, karácsony, stb.). Az egyértelmű volt, hogy barátnők nem leszünk, mert teljesen mások voltunk, én nyitott, vihánc, vigyorgós, ő meg elég sótlan, humortalan, kocka. De becsültem benne, hogy elfogadta a fiunkat, nem érezte magát rosszul a gyerek náluk, foglalkozott vele, az meg, hogy neki más a természete, az nem hiba, hanem tény. Anyósom is elfogadta, megszerette, becsülte, de sosem tudtak olyan közeli kapcsolatot kialakítani, mint amilyet velem. Nem azért, mert második, vagy mert én uszítottam volna, egyszerűen a mentalitásunk, érdeklődési körünk nekünk volt hasonlóbb, de ettől még szerette őt is, soha egy rossz szót nem mondott rá. Elfogadta, hogy távolságtartóbb, ridegebb típus, viszont a csaj volt az, aki egy idő után nehezményezte, hogy miért van velem jóban. Szerencsére anyósom értelmes, intelligens ember volt, kedvesen elmagyarázta neki, hogy mi pedig jóban vagyunk, és kész, ezt fogadja el. Tudta, hogy a csajnak leginkább az okoz gondot, hogy van egy közös gyerek, aki örökre összeköt minket, nekik pedig nem volt gyerekük. Na, ez volt az egyetlen konfliktusforrás később közöttünk, amikor megpróbált kioktatni a gyereknevelésről, mert neki több diplomája volt, ő okos. És tény, hogy nem tetszett neki, hogy anyósom nem neki adott igazat, de anyósom a gyerek érdekeit nézte mindig, akkor is megmondta, ha szerinte én nem csináltam jól valamit. Előre megmondta, hogy akkor fog változni a helyzet, ha nekik is születik gyerekük, akkor a csaj megnyugszik, és a saját gyerekére fog koncentrálni, nem arra, hogy bizonyítson az én gyerekemen keresztül, és ez így is történt. Úgyhogy szépen normalizálódott a helyzet, továbbra is tudtunk embermód viselkedni egymással, találkoztunk a különböző eseményeken. A mi viszonyunk is annyira jó maradt anyósommal, hogy a haláláig kulcsom volt a lakásához, amikor már menni is alig bírt, felcipeltem neki a nehéz cuccokat, elkísértem ide-oda, élete utolsó hetében pedig felváltva látogattuk az exférjemmel, hogy mindig legyen mellette valaki. Hidd el, attól, hogy anyósod jóban van az exszel, még szerethet téged ugyanúgy, nem ellenség, de ha valakit emberként megszeret, csak azért nem fogja eltaszítani magától, mert már nem a menye. Én sem akartam soha versenyezni az utódommal, nem is volt rá szükség, mind a kettőnknek helye volt az életében. Nálad sem hiszem, hogy presztízskérdést kéne csinálnod ebből, téged attól nem szeret kevésbé.