Ti mit csinálnátok a helyemben?

A barátommal lassan 3 éve vagyunk együtt, ő is kijön az én szüleimmel, én is jóban vagyok az ő szüleivel. Az a probléma, hogy anyósjelöltem szörnyen erőszakos, amiből már nagyon elegem van.

Tudni kell róla, hogy bár a férjével békében élnek egymás mellett (többnyire), nincs semmi fontos az életében, csak a gyerekei. Két fia van, én a kisebbiknek vagyok a barátnője. Nagyon rá van szállva, úgy kezeli őt, mint egy általános iskolást, pedig egy kétdiplomás, 27 éves emberről beszélünk. Mindig rázúdítja a feszültséget, és sajnos rám is amikor ott vagyok. Mint említettem, jó viszonyban vagyok vele, de amikor csupa negatívumot mesél, meg kifejti milyen sz.r az élet, sajnos rám is átragasztja ezt... névről ismerem a munkatársait, akiket utál, és egy történetet 10x is elmesél róluk, persze csupa rossz dolgot, és észre sem veszi, hogy amikor tőlem vagy barátomtól kérdez valamit, meg sem várja a választ, belekezd egy új - negatív hangvételű - történetbe a munkahelyéről. Kedvencem, mikor apósjelöltemet szidja, akit nagyon kedvelek.

Leginkább a kettős mérce zavar: a barátom bátyja feleannyit se foglalkozik az anyjával, havonta egyszer jár haza, és olyankor mindig hozza magával a csaját is (akit anyósjelölt nem szeret, de nem mutatja ki). Nekik állandóan a jópofizás megy, kedveskedik, csupa pozitívat mesél, pörög, süt-főz. NEM az a bajom, hogy jól vendégül látja őket, mivel engem is mindig szívesen lát amikor ott vagyok, hanem az, hogy nekik mindig csak a szép és a jó, nekünk meg mindig a legrosszabbak... Úgy érzem, teljesen elveszi ilyenkor az életkedvemet, annyira tragikus az ő szemén át a világ.

Az idősebb fia helyre szokta tenni, neki ilyeneket nem merne mondani. Ő sose hallgatná meg, a kapcsolatuk sem annyira erős, de ez nem anyósjelölt hibája. Mégis mindenben nekik kedvez. Amikor ők hazalátogatnak, barátomnak állandóan kötelessége hazajárni. Együtt lakunk albérletben, egyszer próbálta lemondani a találkozást, akkor meg sértődés volt a vége. Nekünk is lett volna más programunk, akkor egyszer, de így is hazarángatták.

Ha nálunk nem tetszik valami, annak hangot ad, de a másik fia olyan mint a hímes tojás, egy rossz szó és kitelik tőle, hogy többé rájuk se nyitja az ajtót, mindig rá és a barátnőjére kell tekintettel lenni. Barátom pénzügyeibe állandóan beleszól, pedig ő tényleg tud spórolni, van is elég komoly megtakarítása, mégis mindig nyaggatja pl. a diákhitellel. A másik fiú állandóan bulizgatni jár, szórja a pénzét, a csajának is vannak igényei, de neki nem mer megjegyzéseket tenni a már felvázolt okok miatt.

Nekik mindig talál kibúvót, szerinte "szegények" megérdemlik, mert annyit dolgoznak, jár nekik a pihenés meg a bulizás. Mintha barátom játszani járna be a munkahelyére!

Amikor kitalálták, hogy közösen nyaralni mennek anyósjelölték az idősebb fiú barátnőjének a családjával, az én barátomat is belerángatta, folyton rágta a fülét, hogy MIATTA fog szétszakadni a család ha nem megy stb. Pedig én láttam, hogy egyáltalán nem szeretne menni, de az érzelmi zsarolás ellen nem tud soha határozottan fellépni. Mindenre a család az érv, pedig szerintem nem csak az egyik oldalnak kéne alkalmazkodnia és nyelnie a béke miatt.

Ő is tudja szerintem a lelke mélyén, hogy az anyja szörnyen manipulálja őt, de képtelen lépni, mert annyira jószándékú, sose bántana meg senkit. Így inkább csendben tűri ezt hónapról hónapra, mindig lemond a saját dolgairól miattuk.

Azt még megemlíteném, hogy ők annyira nem foglalkoznak semmivel, hogy amikor anyósjelölt dolgozik a hétvégén, akkor is eljönnek. Ők akkor jönnek amikor akarnak és kész. Ebben sincsenek tekintettel a másik emberre.

Tudnék még mit írni, de már így is hosszú. Most a lényeg az, hogy jön ugyebár a karácsony. Barátomat megkértem, hogy szóljon az anyjának, hogy ne vegyünk egymásnak ajándékot, mivel az egyetem mellett dolgozok, tehát nem vagyok túl jó anyagi helyzetben. De nem fogadja el, amikor barátom szól, azt mondja oké, aztán tovább tervezi, hogy mit vegyen nekem.

Nem érti meg, hogy nekem ez kellemetlen, én mindig szeretem viszonozni amit kapok, és rosszul érzem magam tőle, hogy ő vesz nekem, én meg nem. Mivel úgyis kierőszakolja ezt is, az utolsó pénzemből muszáj vagyok ajándékot venni. De itt is ez az erőszakosság, ami nagyon felhúz, hogy hiába kérek valamit, az annyit is ér.

Szerintetek tehetek valamit ebben a helyzetben? Vagy fogadjam el, hogy ez van, mindig nekünk kell majd lemondani mindenről a jövőben? Mindig az lesz, ami ő mond?

Persze tisztában vagyok vele, hogy az én problémám eltörpül mások problémái mellett stb. de remélem páran megértitek, hogy nekem ez okoz gondot, és szeretnék valami segítséget kapni...