Félek az apósomtól, ezért a párom családja még nem is tudja, hogy babát várok. Hogyan lehetne elmondani?
Már 13 hetes vagyok, nem sokáig lehet titkolni. Az a baj, hogy a párom apja egy undorító alak. Nagyon durván beszél a feleségével és a gyerekeivel is, volt, hogy tőlem már megkérdezte, hogy mikor akarok szakítani a fiával, mert ő "szívesen eltöltene velem egy estét". Amikor náluk vagyunk, állandóan csak fekszik a TV előtt és piál, de amikor meghallja, hogy a párom anyjával vagy testvérével beszélgetnénk, akkor mindig odajön.
Arra gondoltam, hogy csak a párom anyjának mondjuk el, őt szeretem, rendes nő. Csak nem tudom, hogy hogyan, ha mindig ott van az após?
Nem merem elmondani úgy hogy ő is hallja, mert félek, hogy bedühödik, és megüt. Már volt hogy a 3 éves lányát (szóval párom testvérét) olyan erősen rángatta, hogy szegény csak sírt mert fájt neki.
Nagyon félek tőle. Szerintetek így mi legyen? Hogyan mondjuk így el?
Nem élünk együtt, nem vagyunk házasok, fiatalok vagyunk, első baba.
9-es, közösen akartuk elmondani, mert szerintem az anyósom örülni fog, de én is arra jutottam, hogy ez az egyetlen megoldás.
és 10-es, sajnos így van. Nem kockáztatom a gyerekem biztonságát semmiért.
Ha egy nőnek annyi esze van,hogy 37 évesen gyereket szül egy ilyen állatnak akkor ezen a helyzeten Ti már nem tudtok segíteni max ha a párod fog egy baltát oszt fejbeveri az apját!Gondolom az após nagyon ügyel arra,hogy nyoma ne maradjon a brutalitásának,mert akkor a gyámhatóság is léphet!
A babát nyugodtan jelentsétek be nekik együtt,ha a párod nem tud megvédeni az apjától akkor a későbbiekben se nagyon számíthatsz rá! Ez van!
Már megint a felelős családtervezés! És az a legnagyobb gondod, hogy hogyan jelentsd be a baba érkezését.
Lehet, hogy felnőttek vagytok jogilag, de kétlem, hogy szellemileg is elég érettek a gyerekvállaláshoz.
Együtt sem éltek, és büszkén veritek a melleteket, hogy megtartottátok a babát.
tudod ki elég érett a gyerekvállaláshoz? Aki a párjával együtt önállóan képes gondoskodni a gyerekéről, biztosítja a lakhatását, ruházkodását, etetését. A segítséget pedig nem várja el, hanem, ha kap megköszöni.
Eszem megáll.
Szerinted nem tudná meg apósod előbb-utóbb? Na akkor milyen balhé lenne.
De ez, hogy nem éltek együtt, de jön a baba... inkább nem kommentelem a többit.
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhes..
Fél apóstól fél a védőnőtől az iskolás pár...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!