Ha jó viszonyban lennétek a nagyszülőkkel és együtt élnétek, elköltöznétek csak azért, mert "így illik"?

Ha így lenne, külön és jóban lennénk, dehogy költöznék el. Örülnék, hogy nem kell utazgatni, tudunk egymásnak segíteni, beszélgetni, együtt lenni, amíg lehet :)

Közös háztartásban nem élnék velük (hacsak nem olyannal, aki már magatehetetlen s úgyis enyém s a páromé az egész konyha), mert nekem kell akkora szabadság. De így külön, jó fej szülőkkel? Ideális :) Főleg hogy gyerekek is vannak, ez azoknak is jó. HA nem az van, hogy akkor az alsó szinten mindent szabad és csokit eszünk ebédre meg szólunk a nagyinak, ha anyu szigorú... Plusz ha nem zavarók a hangok meg ugye vannak még problémalehetőségek.

De ha nincs baj belőle, akkor ez így teljesen jó.

Nem hiszek benne, hogy feltétlenül, mindenképpen MUSZÁJ különköltözni, ha egyszer mindenkinek jobb együtt.

Sokszor nem működik, persze, de van, amikor jó ez :)

Elolvastam mások hozzászólásait is. Az ilyen kérdéseknél sokszor jönnek a nagy ellenzők, akiknek pocsékul jött ki az ilyesmi, s nem gondolnak bele, hogy ez nem törvényszerű. Nem mindenki szól bele a fiatalok életébe, nem mindenki perlekedik mindenen, s az emberek alkalmazkodóképessége sem egyforma.

Én egy másik emberhez sem akarnék s tudnék alkalmazkodni, a párommal is mindketten megyünk a magunk feje és ízlése után, pont azért vagyunk együtt, mert elég toleránsak és hasonlóak vagyunk. Van ember, akitől 2 perc alatt a falra mászom, a párom anyját pedig végtelen időkig el tudnám viselni igen jól, hihetetlenül nem beleszólós típus. Mindig segít és kedves és probléma egy szál se, s ez tizensok éve így megy, bár röviden laktunk csak együtt, sokszor ott dekkolunk nála egy ideig.

Márpedig engem elviselni azért kell egy személyiség, a legtöbb dologról megvan a magam különbejáratú és sokszor nem szokványos véleménye.

Azt tapasztaltam, hogy nagyon fontos, hogy valaki beleszól-e mások életének azon részébe, amihez semmi köze. Ha emberek együtt élnek, akkor van egy közös rész, ahol meg kell egyezni. De van a saját privát szféra, ahol szerintem az a jó, ha az ember azt csinál, amit ő akar. A másiknak ezzel nem árt, ez az ő ízlése, ő étele, ő döntései... Anyámmal remekül ment ez, egyikünk sem szólt bele a másik kis körébe, a közös részhez pedig elég kompatibilisek voltunk. De sokan még vadidegenek ruházkodásába, hajszínébe, evési szokásaiba is beleszólnak, belekötnek, kiakadnak rajta nem kicsit. Na ez a baj.

Normális emberek sokkal könnyebben együtt tudnak élni, akkor is, ha nem kompromisszumkészek. Főleg, ha nem egymás hegyén-hátán laknak, hanem még külön is.

Ha nekem megfelelő lenne, nyilván nem költöznék el.

De nekem nem lenne megfelelő, és a férjemnek sem. Lett volna lehetőségünk a nagyszüleihez költözni, egy ikerház házfelébe. Imádom én is a férjem nagyszüleit, ő is. Ennek ellenére mi SAJÁT életet akarunk és a saját házunkat akartuk felépíteni, amit nem úgy képzeltünk el, mint az övék. És a világért sem akarnék egy 80 feletti idős hölggyel vitázni arról, hogy miért ezt rakok a kertbe és nem azt, ilyenre akarom festeni a házat és nem olyanra - mert én otthon akarom magam érezni, de ő is. Úgyhogy én nem élnék ilyen körülmények között.

Ettől függetlenül ha nektek ez jó, tegyétek nyugodtan.