Megőrjítenek az anyósomék, mit lehet csinálni egy ilyen helyzetben?

10 éve házasok vagyunk, van 3 gyerekünk, mindketten dolgozunk, jó körülmények között élünk. Saját házban (önerőből), lassan 15 éve külön élünk a szülőktől. Minden annyira rendben volt, de tényleg, kialakítottuk az önálló életünket, egzisztenciánkat. Kifejezetten jó volt a viszony mindkettőnk szüleivel, külön városban éltünk tőlük, de mentünk hozzájuk rendszeresen.

Csakhogy anyósomék gondoltak egyet, és a legnagyobb titokban megvették a szomszédos házat mellettünk. Nem tudom hogy csinálták, hogy semmit nem vettünk ebből észre, de csak annyit tudtunk, hogy a szomszéd eladta a házát. Lementünk az én szüleimhez hosszú hétvégére, és mire hazajöttünk, az anyósom meg az apósom szépen beköltözött a szomszédba. Köpni-nyelni nem tudtunk...

Azóta a nyakunkra járnak, nem hagynak minket élni (lassan 1,5 éve). Eleinte mindennap átjártak, ezt elég hamar leállítottuk, iszonyat nagy sértődés volt belőle. Minden áldott nap átcsábítják a gyerekeket, átkiabálnak a kerítésen, szabályosan megfigyelés alatt tartanak minket. (legfőképpen engem persze)

Miért ekkor megyünk reggel, hol voltam, miért nem jöttem haza munka után, hova megyek este 6-kor egyedül, miért ezt a kabátot adom a gyerekre, miért én járok a nagyobb autóval, miért ezt főzöm (kikérdezik a gyerekeket), és még napestig sorolhatnám.

Eljutottunk odáig, hogy már kerülöm őket, nem jöhetnek be hozzánk, de az ablakból lesik mikor lépek ki a járdára, és jönnek cseszegetni.

Az agyvérzés határán állunk a férjemmel. Elbeszélgettünk velük kedvesen, kevésbé kedvesen, és végül csúnyán is. Nem érdekli őket, azt meg nem tilthatom meg nekik, hogy a saját udvarukról átkiabáljanak a gyerekeknek, vagy a saját ablakukból leskelődjenek.

Én már odáig jutottam, hogy úgy utálom őket, hogy arra nincsenek szavak. A békés, szép kis életünk pokollá változott, pedig a férjem is kiáll mellettünk, nagyon sokszor leült már ő is velük beszélni erről, de tojnak a fejünkre. Ott tartok, hogy az egyetlen megoldásnak azt látom, hogyha elköltözünk innen. Csak akkor lesz nyugodt életünk.

Csakhogy itt van mindkettőnknek jó munkahelye, ezt a házat mi építettük, olyanra, amilyenre mi szerettük volna, a gyerekek közösségbe járnak már, barátaik vannak, szakítsuk ki őket ebből? Iskolát, óvodát kéne váltani, vagy ha maradni akarunk a városban, akkor be kéne költöznünk társasházba. Mindezt persze csak akkor, ha egyáltalán el tudjuk adni a házunkat.

Ti mit tennétek? Hátha van valaki, aki tud olyan tanácsot adni, amire mi elkeseredettségünkben még nem gondoltunk, nem jutott eszünkbe.

Köszönöm annak, aki elolvasta, és segíteni próbál.