Titeket ez hogy érintene? Zavarna, vagy nem foglalkoznátok vele?
A lényeg az, hogy a férjem szüleinek van a férjemmel egyidős házaspár barátja, akiknek van egy 2 éves kislánya.
Anyósom mindig úgy emlegeti mindenkinek a kislányt, hogy az "unokája". De még nekünk is így mesél róla, hogy pl. hétvégén volt itt a kisunokám. Semmiféle rokoni kapcsolat nincs közöttük, még a szüleivel sem. A kislány pedig mamá-nak hívja anyóst, pedig még mindegyik oldalról élnek a nagyszülők náluk. De még azt sem lehetne mondani, hogy olyan hű de szoros kapcsolatban állnának egymással, mert annyit azért nem találkoznak, max 1-2 havonta pár alkalmat csak.
Nekem ez nagyon bántja a fülem, mert elgondolkoztam, hogy ha majd nekünk lesz gyerekünk és megszületik az "igazi" unokája, akkor majd mindenkinek magyarázkodik, hogy éppen "melyik" unokájáról beszél? Valamint azt sem szeretném, hogy a gyerekem előtt unokának nevezze a másik kislányt, aki egyébként egy tök vadidegen gyerek, mert nem akarom, hogy összezavarja, és azt gondolja, hogy neki ő rokona.
Nektek mi a véleményetek erről? Ti szólnátok ezért anyósotoknak? A férjemet egyelőre nem zavarja a dolog, azaz inkább nem foglalkozik vele, de amennyire ismerem ez akkor lesz neki is probléma ha megszületik a gyermekünk majd.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Bocs, de mi a fene közöd van hozzá, hogy anyós milyen érzelmi kapcsolatban van egy kisgyerekkel? Honnan tudod, hogy miért, hogyan alakult ki azzal a házaspárral a baráti kapcsolat? Nyilván van egy történetük, nem szokványos, hogy barátok között generációs különbség van, ennek oka kell legyen. Ha valódi érdeklődésből, és nem a féltékenységtől hajtva megkérdezed tőle, lehet, hogy el is meséli. Vagy megtartja magának, de erre sem szólhatsz semmit, jogában áll.
Eszembe se jutna féltékenykedni egy 2 éves gyerekre, még kevésbé bepróbálkozni azzal, hogy egy felnőtt embernek (aki mellesleg már felnevelte a férjemet) előírjam, hogy kivel milyen kapcsolatban lehet. Ha én lennék a szóban forgó anyós, nagyon rövid úton leállítanálak, ahogy elkezded.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Édesanyámnak olyan munkája van, hogy gyakran kerül kapcsolatba állami gondozott gyerekekkel. Van amelyik anyának hívja.
Utoljára kb 12 évesen duzzogtam emiatt....
Ha az unokájának érzi, akkor lehet az a gyerek is az unokája. A magyarázkodást meg nem értem. Max hozzámondja, hogy fogadott nagymamája a lánynak, vagy még azt sem, hisz aki ismeri tudja, hogy milyen a családi állapota az anyósnak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
ha tudnád hány család keres egy ilyen pótnagyit ...
és milyen jó is az ha van nagyszülő
lehet h az igazit nem érdekli az unokája vagy túl messze lakik vagy egyéb ok miatt nem
Nem duzzogok ezen, csak furcsának találom, mivel a mi családunkban nincs ilyen, és még csak nem is találkoztam ilyen felállással. A barátság pedig nem egy nagy közös sztorira vezethető vissza, hanem apósom együtt dolgozott a férfi apjával, s ezáltal ismerték meg egymást, majd alakult ki egy barátság. Olyan mély barátságnak nem mondanám, azért is írtam, hogy ezek 2-3 havonta 1-1 alkalmi látogatást jelentenek, nem pedig olyan viszonyt mintha őket is a saját gyerekeinek tekintenék, ezért is fura.
De akkor ezek szerint ez teljesen normális. Nem szeretnék félreértést, nem vagyok féltékeny egy 2 éves gyerekre, hanem anyósékat nem értem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!