Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Hogyan viselkedhet így a...

Hogyan viselkedhet így a barátom anyukája?

Figyelt kérdés

A barátom szülei az ország másik felén laknak, távol tőlünk, még az egyetemen ismerkedtünk meg 2 éve. A szüleinél ennek köszönhetően eddig csak 4-szer voltam, általában csak 2-3 napokra hétvégére, kivéve most. A múlt héten végig lenn voltunk náluk, nagyon vártam, hogy végre kicsit kimozduljunk a megszokott környezetből. A barátom apukájának agydaganata volt, megműtötték és nem lát, egyre rosszabb az állapota az elmúlt 30 év alatt, a barátom anyja vállalta 30 éve, hogy otthon marad és gondozza, de egyébként folyton csak kiabál és mérgelődik vele is. A barátom mondta már neki, hogy adják be intézetbe, mert így csak mindketten kikészítik egymást, de az anyja nem akarja, mert akkor nem mehetne januárban nyugdíjba. Az anyja folyton morog mindenen, elviselhetetlen egy nő, ha a barátom itt van nálunk folyton hivogatja telefonon, hogy mikor megy már haza mert el kell menni helyette ügyeket intézni, bevásárolni stb. Még a sarki kisboltba se tud elmenni, pedig nem olyan idős, max. 65 éves lehet. Most, hogy ott voltunk minden napra kitalált valamit, minden nap elküldte a barátomat a Tescoba, Sparba plusz a piacra, kivéve vasárnap, akkor csak a piacra kellett mennie. Nyert a lottón 15 ezret, még arra se volt képes, hogy elmenjen maga felvenni a pénzt, pedig 1 utcára van a lottózó, a házukkal szemben lévő patikába se képes átmenni, egy hét alatt 4-szer küldte át a barátomat és 3-szor a mellette lévő háziorvoshoz gyógyszereket íratni, volt, hogy egy nap kétszer is, mert valamit elfelejtett. Semmit nem tudtunk szinte csinálni kettesben a több, mint egy hét alatt, mert az anyja mindig kitalált valamit, strandra, moziba és cukrászdába mentünk csak, de mindig délután 3 után, mert a barátom csak akkorra végzett az anyja utasításaival. Mikor egyik este moziba indultunk, már az ajtóban voltunk, az anyja épp kitalálta, hogy segítsen megborotválkoznia az apjának, nem segített mert lekéstük volna a filmet és ki volt akadva az anyja. Az egyik este megkérte az anyját, hogy most már hagyja legalább egy napra, hadd élvezze a szabadságát ő is, erre az anyja másnap reggel fél 9 -kor dübörgött a szobaajtón, hogy "el kéne ám menni a boltba mit gondolsz a csirke nem repül ám ide magától" (Amit nem értek mért volt olyan fontos, mert csak pár nappal később készítette el). A barátom mondta már neki, hogy ő is elmehetne néha a boltba de mindig elkezdett nyavalyogni, hogy fáj a a lába meg ő milyen beteg, de nincs is semmi baja szerintem. Persze, megértem én, hogy nem bír hazacipelni karton ásványvizeket meg ilyeneket, de ezeket összeírhatná és elég lenne egy héten egyszer bevásárolni belőlük.

Van egy kutyájuk, amit a barátom és az anyja közösen akart, kiderült, hogy az anyja jobban, de mindig utasítgatja a barátomat, hogy szedje össze az udvaron a kutyas*rt, menjen haza kutyát sétáltatni és hasonlók.

Ezen kívül ami a legidegesítőbb, hogy folyton szidja az országot, a rendszert, az ember depressziós lesz tőle, nincs egy pozitív gondolata, mondata se, mindenben csak a rosszat látja, még a jó dolgokban is (pl. egyik este a hírekben mondták, hogy eljegyezte egy fiú a barátnőjét erre lehangoltan csak annyit mondott, hogy minek ez úgyis pár hónap múlva elválnak...). Minden helyzetben, ha ettünk, filmet néztünk, tvztünk, bármit csináltunk ő folyamatosan nyomta a lehangoló negatív kedvet elvevő dumáit. Nem mozdul ki a házból soha sehova, nincsenek ismerősei, nem csodálom, hogy ilyen, hiszen nincs kivel beszélgetnie se. Otthon van, vigyáznia és gondolkodnia kéne a férjéről, ehelyett annyit csinál, hogy ad neki kaját majd elküldi aludni, mikor szerencsétlen felkel hajnalba mert már gondolom az unalomtól nem tud aludni akkor meg elkezd vele kiabálni, hogy minek kel fel ilyen korán. Szerintem simán elvihetné sétálni vagy foglalkozhatna vele, hiszen ezt vállalta a munkába járás helyett. Ráadásul otthon se nagyon csinál semmit, 3 naponta főz valamit, egész nap csak a tv előtt fekszik, azt hittem régebben a barátom csak viccelődik azzal, hogy nincs otthon tiszta ruhája, de nem. Nekem megígérte hétfő este, hogy kedden kimossa a koszos ruháimat, be is raktam a mosógépbe, de nem hagyta, hogy elindítsuk, a barátom nem használhatja se a tűzhelyet, se a mosogatógépet se a mosógépet. Péntek reggel úgy mosta ki a ruháimat, hogy a barátom már odaállt, hogyha nem mossa ki akkor elindítja ő a gépet.

A barátom eddig miatta nem költözött Budapesre, pedig ott dolgozik. Naponta 3 órát utazik a munkahelyére majd 3 -at vissza vonattal, majd este még az anyja elküldi a boltba bevásárolni. Hétvégén itt nálunk szokott lenni, ekkor szokta az anyja zaklatni, hogy menjen haza mert ezt meg azt kell csinálni meg a kutyával kell foglalkozni.

A barátom már mondta az anyjának, hogy adja el a házukat és költözzön fel Budapestre, de az a kifogása, hogy nem kapna érte annyit amennyit ér, szóval valószínűleg sosem fogja eladni, pedig teljesen felesleges nekik egy akkora, háromszintes családi ház.

A barátom testvérei külföldön laknak, egy évben kb. egyszer jönnek haza. Az öregasszony panaszkodik is emiatt rendesen, hogy jól itt hagyták és nem segítik, amit nem értek, mert ő már a barátomat is ezer éve külföldre akarja küldeni dolgozni, elképzelésem sincs hogy gondolja, hogy onnan járna haza neki bevásárolgatni meg ügyeket intézni...

Félek, hogy van-e egyáltalán így jövője a kapcsolatunknak? Ez a nő sose fog minket békén hagyni egy napra se amíg él és én nem bírnám élete végéig kerülgetni, de a barátomat se hagynám el, mert szeretem. Nem tudom mi lenne a hosszú távú megoldás.

Mondtam a barátomnak, hogy kicsit határozottabban felléphetne ellene, hogy legalább az utcában lévő gyógyszertárba, orvoshoz, boltba, lottózóba, stb. képes legyen átmenni, a mamám 75 évesen is képes ezekre a dolgokra pedig neki is fáj a lába. Állítólag már próbálta, de az anyja ekkor azzal jött, hogy depressziós és nem bír kimenni, pedig szerintem semmi baja, aki így tud morogni, pattogni meg parancsolgatni annak nem is lehet, egy baja van szerintem, hogy egyedül van. Az öregasszonyok az után, piacon szokták kibeszélni a világfájdalmaikat, de ez sehova nem teszi ki a lábát, nincs senki akivel beszélhetne.

Mi lehet erre a problémára a megoldás? A barátomnak hiába mondom, hogy ez nem normális ő csak azt mondja, hogy tudja milyen az anyja de nem tud vele mit kezdeni, de engem kicsinált egy hét alatt lelkileg és idegileg is a sok negatív marhaságával meg a monoton pattogásával.


2015. aug. 24. 17:04
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
14%
Tudod, ha ennyire nem tudod elgondolni, milyen egy félig-meddig magatehetetlen embert 30 éven keresztül ellátni, akkor megérdemelnéd, hogy TE kerülj ilyen helyzetbe.
2015. aug. 24. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:

Nem hiszem, mert nem kívánom senkinek, de ezt ő vállalta, tudta mivel jár és az évek során bármikor kérhetett volna segítséget. Azért mert az ő élete rossz miért kell a fiáét is tönkre tennie? Miért nem tudja elfogadni, hogy a fia is néha szeretne mást csinálni nem pedig az ő ügyeit intézni minden nap? Neki is jót tenne egy kis kikapcsolódás, a boltba elmenni még rotyogva is max. 15-20 perc, ennyi idő alatt nem lesz semmi gond. Azért, mert az ő élete félresikerült nem lehet a fiának párkapcsolata? Úgy beszél, mintha azért szülte volna a gyerekeit, hogy őt szolgálják és érte éljenek.

Egyébként meg ahogy láttam nincs sok gond a férjével, mert az öregasszony mindig lent tv-t néz, a férje csak lemegy, leül a konyhaasztalhoz ha kér valamit enni és ennyi. Mosdóba is egyedül jár, fent szokott tv-t vagy rádiót hallgatni, oda is egyedül megy, ha nem ezeket csinálja akkor meg lefekszik aludni az emeleten, ahova az öregasszony nem is nagyon jár fel, így nem is nagyon figyel a férjére, szóval amíg a tv-t bámulja simán kimehetne a friss levegőre.

2015. aug. 24. 17:53
 3/20 anonim ***** válasza:
87%
Ha parod is tehernek erzi miert nem mentek inkabb haza?
2015. aug. 24. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:

Ő most Budapestre akar költözni, ott keresett albérletet, mert elege van már ebből, főleg a minden napos ingázásból. Múlthéten egyik nap nagyon kiakadt az anyjára, mert a múlthónapban egy napig nem volt adás a tv-ben és elintézte a tv szolgáltatónál július 31-én, hogy majd az augusztusi előfizetési díjat ne kelljen kifizetnie, erről küldtek is egy levelet, amit az anyja félreértelmezett, mert azt hitte, hogy a júliusi szolgáltatásról augusztusban érkező számlát nem kell majd kifizetnie és az anyja sehogy se akarta felfogni, hogy majd a szeptemberben érkező számlát nem kell kifizetnie, mert a szolgáltató mindig utólag számláz, a barátommal úgy ordibált, hogy remegtek a falak.

Egyébként szerintem azért nem akar elköltözni, mert az anyja folyton panaszkodik és sajnálja ha meg nem az van amit az anyja kitalált neki akkor folyton hívogatja telefonon. Abban reménykedik, hogy majd ha jövőre nyugdíjba mehet az anyja akkor jobb lesz meg arról próbálja meggyőzni, hogy adják be intézetbe az apját, ha az anyja nem bírja elviselni de szerintem ha az apja intézetbe lenne az anyja akkor se járna boltba. Korábban ilyen emberrel még nem találkoztam, mint ő, komolyan lerí róla a negativizmus, mindenhez negatívan áll, nincs egy pozitív mondata se. Ráadásul a barátomat nem megkéri, hogy elmenjen a boltba, hanem utasítja, hogy "akkor most elmész nekem ide meg oda.." Az egész történetben a barátomat sajnálom a legjobban, mert szerintem az anyja eléggé kihasználja a jószívűségét.

Nem értem igazából őt sem én egy ilyen anyát nem nagyon tudnék elviselni, otthon nem használhat egy háztartási gépet se a porszívón kívül, ha mégis akkor az anyja lecseszi, pedig pl. ő vett az anyjának pár hónapja egy drága tűzhelyet, mert a réginek a sütőjére az öregasszony folyton panaszkodott, de a tűzhelyet nem használhatja. Nem moshat, nem vasalhat, de az anyja se mos, így volt mikor alsógatya nélkül jött el hozzánk, mert otthon már nem volt tiszta.

Múlthét pénteken akartunk csinálni palacsintát, vettünk hozzá minden hozzávalót, lekvárt és túrót, sőt citromot is, hogy majd belerakjuk a palacsinta tésztájába, hogy finomabb legyen. Mikor az anyja észrevette, hogy mit akarunk csinálni akkor először kiabált, hogy ott nem fogunk neki kotyvasztani a konyhájába, a végén meg azt mondta, hogy majd akkor ő megcsinálja, merthogy ott nem lesz neki minden összetrutyizva. Meg se kérdezte hogy akarjuk csinálni, a túróból csinált valami extracitromos krémtúrót pedig sima túrós palacsintát akartunk enni a citromot a tésztába szántuk ráadásul nem engedte az erdei gyümölcsös és csipkebigyós lekvárat felbontani amit a saját pénzünkön vettünk, merthogy van már neki felbontva baracklekvár amíg azt nem ettük meg addig nem bontjuk fel. Szerintem a barátom látta rajtam, hogy ezek nagyon kiakadtam ezért megette a több, mint félüveg baracklekvárat, hogy felbonthassam az erdei gyümölcsöset. Szóval szerintem ő most eléggé két tűz között van, de egyszerűen már annyira idegesített a hét közepétől az anyja, hogy nem bírtam tovább nyelni és muszáj volt elmondanom neki a véleményemet, hogy szerintem a viselkedése eléggé távol áll a normálistól.

Tegnap délután jöttünk vissza hozzánk, mert már nem bírtam tovább, próbáltam megkérdezni tőle, hogy szerinte miért ilyen az anyja mert érthető, hogy nem bír nehéz árukat el, de pl. kenyérért mert 3 db disznókörömért elszaladhatna a boltba (vasárnap délelőtt ezért keltett fel korán), de a barátom csak annyit mondott, hogy nem akar erről beszélni, tudja milyen de nem tud vele mit csinálni.

Szóval nem tudom mit csináljak, mert őt nem akar ezzel bántani, de hosszú távon tönkre fogja tenni az öregasszony az életünket ha együtt maradunk úgy érzem. Egyébként tavaly mikor először hazavitt bemutatni a szüleinek a barátom akkor eléggé félve vitt haza, mondta, hogy ne foglalkozzak az anyjával mert bolond meg hogy senkit se mert még hazavinni, ezért is nem nagyon akarom őt ezzel nyaggatni, mert ő előre felkészített...

2015. aug. 24. 18:24
 5/20 anonim ***** válasza:
57%
hány évesek vagytok, mert így olyan mintha egy kamasz panaszkodna, ugyanis ha a vén nyanya panaszkodik is ellen lehet állni:P nemet mondtok és kész és ha kiabál akkor mi van?...
2015. aug. 24. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
45%
ja és a párod elég pipogya ha nem tudom suttyomban a mosdóban kézzel kimosni egy alsógatyát:S
2015. aug. 24. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
67%

Én itt nem titeket sajnállak, hanem az apóst, aki nyomorult vak és tehetetlen a dologban és el kell tűrnie, esetleg szégyenérzete is van, hogy egy ilyen nőre van rábízva.


Különben emiatt ne hagyd el a párodat, a vénasszony se él örökké.

2015. aug. 24. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Nyilván hozzábetegedett ő is a férjéhez, de hát a dolog jó része, meg szimpla rosszindulat.

Ő ilyen, ilyen is fog maradni.

Ne nagyon keresd a társaságát.

Januártól megkapja a nyugdíját, apuka intézetbe kerül, és attól kezdve semmi dolga nem lesz, ezért semmi oka sem lesz, hogy a barátodat cseszegesse.

De azért fogja továbbra is.

2015. aug. 24. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

Nem biztos az, hogy berakja intézetbe. Azt mondja, hogy eddig azért nem rakta be, mert akkor nem lett volna meg a folyamatos "munkaviszony", de nekem van egy olyan érzésem, hogy később se fogja. Én azt látom, hogy nincsenek ismerősei, barátai, a másik két gyereke külföldön lakik, a közelében egyedül az anyósa van akit utál, így azt gondolom, hogy azért nem akarja beadni a férjét az intézetbe, mert akkor abszolút nem tudna kivel beszélgetni.

Korábban mikor ott voltam náluk akkor a férjének lett is volna rá igénye, hogy elmenjen ide-oda, pl. a vakok intézetébe járt mert ott is vannak vakok, oda se az öregasszony kísérte el. Mesélte a barátom azt is, hogy elment a vakok intézetével a strandra, oda se ment el vele hanem kiabált vele amiért elmegy, aztán szegény megfázott és akkor meg azért kiabált vele, hogy megmondta neki hogy ne menjen el sehova.

Én a szavaiból azt vettem ki, hogy ő abban reménykedik, hogy Németországban tud venni egy házat és a barátomat is oda akarja költöztetni, hogy vele lakjon. Ezt abból gondolom, hogy a múlthéten eljöttek a barátom nővéréék a gyerekeikkel Németországból pár napra és mikor beugrottak hozzájuk 3 órára akkor beszéltek róla, hogy ott mennyibe kerülnek a telkek és kb. ugyanakkorát akar, mint a mostani házuk, a veje mondta neki, hogy kettejüknek (neki meg a férjének) felesleges akkora, elég egy szoba,konyha, fürdő, erre az öregasszony azt mondta, hogy nem csak ketten laknának ott.

Nekem olyan érzésem van, hogy a barátom nyakán akar ragadni, a barátomat ugráltatná mindenhova ő meg otthon eltehénkedne egész nap.

Egyébként a veje és a menye se bírja az öregasszonyt, ő meg őket hibáztatja azért, amiért a másik két gyerekével megromlott a kapcsolata. Egyszer mikor ott voltam a barátomnak is azt mondta, hogy "majd meglátod a te barátnőd téged is majd ellenem hangol, mint a többieket azok akikkel összejöttek".

2015. aug. 24. 19:58
 10/20 anonim ***** válasza:
70%

"Nekem olyan érzésem van, hogy a barátom nyakán akar ragadni," - nekem is van egy ilyen érzésem.

Hát a barátodtól függ...

Tán a testvéreivel kéne megbeszélni, hogy milyen életet tudnának szervezni az anyjuknak - távol mindegyiküktől.

2015. aug. 24. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!