Veletek is előfordult már ez? Nem merek anyóséknál enni.
Figyelt kérdés
Párommal apósoméknál lakunk. Nekünk szinte nem is kell semmire sem költenünk, de amúgy sem fogadnának el tőlünk egy forintot sem. A lényeg az, hogy én nem merek enni addig amíg ők nem mondják. Pedig semmit sem sajnálnak tőlem, mégsem merem semmihez sem hozzányúlni. Mit tehetnék, hogy bátran tudjak enni?2014. dec. 20. 14:29
1/3 anonim válasza:
Párom hasonló helyzetben volt, sokáig ő se mert enni sem, ha nem kapott felszólítást. Rajtam múlt, hogy ezt "kinőtte", nem rajta. Meg persze azon, hogy a szüleimet ez zavarta.
2/3 anonim válasza:
Kérdezed meg nyugodtan, hogy ebből vagy abból ehetel-e. Mert ha esetleg másnak van elrakva a kaja, akkor tényleg nem illik kérdezés nélkül megenni másnak a félretett kajáját. Vagy vegyetek egy kisebb hűtőt, és megkérhetitek az anyóst, hogy amit nektek csinál kaját, azt inkább rakja be a ti hűtőtökbe, vagy a ti kis polcotokra valahová tegye félre, akkor biztos, hogy nem fogod megenni a máik embernek félretett kaját. Igen, egy kicsit nyűgös a dolog, de egy kis ötlettel meg lehet oldani a dolgot! :)
3/3 anonim válasza:
Mi nem laktunk anyóséknál, de sokat voltam náluk, akár több napig is (kollégista voltam, a családom közel 300 km-re tőlem, nem tagadom, hogy a "családi hangulat" miatt sokat voltam náluk). Egy ideig én is így voltam vele, de egy idő után, ha több napig ott voltam, mondtam anyósomnak vagy apósomnak, hogy "Eszek valamit.". Erre ők általában elmondták, mit tudok enni, jó étvágyat kívántak, stb. :) Nem hinném, hogy sajnálják tőled, csak annyit mondj, hogy "Kicsit éhes vagyok, eszek valamit, jó?". :) Csak bátran, hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!