Neked mi a legdurvább/legcikisebb anyós sztorid? Van olyan, ami akkor kiborított, de utólag csak röhögsz rajta, vagy máig él a sérelem?

igen,máig él a sérelem,és mig élek nem felejtem el.anyós le kqrvázta a 3 éves lányom.mégcsak bocsánatot se kér,eszébe se jut,csak azt busúlja folyamatosan ki ad vizet neki ha ő beteg lesz???Mert én haragszom,ha belefeszülök se tudok átlépni ezen.

ez igaz utolso,volt is ebben a temaban egy kerdesem,nem erkezett tul sok valasz,ha tudnal valami biztatot irni szivesen elkuldom a linket

Nem velem történt meg, hanem volt párommal. Még akkoriban a szüleimnél laktam, ez olyan gimi utolsó éve - egyetem első éve felé lehetett. A szüleimnél lakott viszont az apai nagymamám is, aki előszeretettel járt-kelt a házban, mint a cárné. A szüleim is, én is megpróbáltuk finoman érzékeltetni, hogy amikor két fiatal magára zárja az ajtót (sosem csuktam, csak mikor vendég volt nálam), az bizony azt jelenti, hogy oda nem kell bemenni. De hát, őneki aztán senki ne parancsoljon, ő már elmúlt 70 éves, ő már azt csinál, amit akar. Hát, jó. Mi egyik nap, mikor nem volt otthon semmi, hát, mi tagadás, élveztük a test gyönyörét, mikoris nagymamám ellopódzott a szobámig, feltépte az ajtót, és diadalittas hangon közölte, hogy ő hozott nekem nutellát és nyalókát. A nyalókát szót nyaló részéig jutott el, ott belefagyott a szó, lemerevedett. Állt a kitárt ajtómban, mi ketten anyatojt meztelen az ágyamon vele szemben, de vagy 3 percig, mire párom megkérdezte, hogy "Éva néni kér egy kis gyertyát, vagy kint megvárja, hogy ezt befejezzük?". Nagymamám soha többet nem lépte át a szobám küszöbét.

Azért (még) nagyon durva sztori nem volt... de volt egy, ami bennem elég nagy tüskét okozott. Ugye egyetemista voltam, amikor összejöttem a párommal, amikor végeztem, kézhez kaptam a diplomát júliusban. Utána 2 nappal már rágja a fülem, hogy na, mikor kezdesz állást keresni... én megmondtam, hogy augusztus végéig nem, mert mindenhol azonnali kezdéssel keresnek, és mi már lefoglaltuk a nyaralást a párommal, így fel sem fognak venni, tök fölösleges. Erre... hát sztem nem hangosan akarta mondani, de kicsúszott belőle, hogy egy lusta ember vagyok, akiben nincs ambíció, aztán majd 5 év után sem sikerül munkát találnom, mert kényeskedem, és majd a párommal tartatom el magammal... ja, 2 diplomával majd abból a 100e nettóból, amit ő keres, persze :D (ezzel nem a páromat nézem le, nekem elég, hogy szorgalmasan dolgozik és van jövőképe, de hogy én tanult nőként arra blazírozzak, hogy kettőnket vki 100e-ből fogja fenntartani :D röhej). Néha olyan hülye tud lenni az a nő, meg minden apróságot annak könyvel el, hogy a másik lusta. Nyaralás után visszatérve 3 hónapon belül találtam JÓ állást... előtte is kaptam volna állást, de azok nekem nem feleltek meg (kusza, gyanús bejelentés, nem elég fizu)... és azóta egy éve sem dolgozom itt, de előléptettek és szorgalmasan dolgozom.

Sziasztok! Nem tudom, hogy olvassa- e még valaki a válaszokat, de megosztok veletek én is pár történetet. Két éve, másfél évnyi várakozás, vizsgálat, kezelés után végre teherbe estem. Az, hogy az egész terhesség alatt azt hallgattam, hogy majd megtudom ezt és ezt, ha megszületik a pici..Nem tudom én még, hogy mennyibe kerül egy gyerek..stb. Az meg sem fordult a fejében, hogy a magánorvosért fizetni kell..De ezek még nem is bosszantottak. De amikor a fiam úgy döntött, hogy neki 7 hónap elég volt és megszületett, akkor kezdődtek a számomra megbocsájthatlan dolgok. Neki az első dolga az volt, hogy elküldje nekem az emelt családi pótlékhoz szükséges nyomtatványok listáját. Amivel nem lenne gond, ha a nyomtatvány neve nem az lenne, hogy "Igazolás tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermekről"...Olyan volt, mintha még jobban megforgatta volna bennem a kést. Nem tudtam, hogy mi lesz, mit hoz a holnap, baromira nem ez kellett a lelki világomnak..De hát a pénz az pénz..A kisfiam amikor megszületett, akkor nem tudtam szoptatni. Nagyon pici volt, nagyon lefárasztotta volna, ha kiveszik nekem az inkubátorból és mellre tesszük, hogy szopni próbáljon. Fejtem kézi mellszívóval amikor tudtam, ittam a szoptatós teákat, szedtem mindenféle bogyót, de nem történt meg a tejbelövellés. A férjemnek ecsetelte, hogy olyan nincs, hogy valaki ne tudjon szoptatni, az nem lehetséges. Ő figyelt engem, nem ettem rendesen, nem pihentem rendesen. Nem tudom, hogy ő a helyemben hogy vészelte volna át ezt az időszakot. Később elmagyaráztam neki, hogy amíg ő megszülte 9 hónap után a gyermekeit, megfoghatta, mellre tehette őket, 3- 4 nap után szépen hazamehettek és élhették az életüket szépen. Ezzel szemben az én fiam koraszülött, nem foghattam meg csak a második nap egy 5 percre, nem bújhattam hozzá, csak állhattam az inkubátor mellett egész álló nap. El kellett telnie kb másfél hétnek, mire a kenguruzáshoz elég erős lett. És soha nem tudhattam, hogy aznap épp mivel várnak a koraszülött osztályon. De kb mintha, a falnak beszéltem volna..Előadta, hogy ő mennyit sírt, amikor kiderült a koraszülés..Utána pedig ecsetelte, hogy rögtön vitte a munkahelyére a pezsgőt ünnepelni..

# 17: Ha ilyen anyósom lenne, akkor én a pezsgőt akkor bontanám, amikor megtudom, hogy utoljára beszéltem vele ebben az életben.