Mit lehet kezdeni egy alkoholista, büdös, buta apóssal, aki velünk lakik?

A férjem idén nyáron hozzánk költöztette az apját. Tudni kell róla, hogy előtte is a férjem lakásában lakott, azért lett a férjemé, mert meg kellett vásárolni, vagy különben kilakoltatták volna őket. Férjemnek kellett kifizetni, hogy ne ússzon el, mert az apja mindent elivott, nem volt semmije. Múlt évben eladtuk a lakást, apját az én kis garzonomba költöztettük, nekem is volt szép örökségem, vettünk rajta családi házat. Idén a férjem megsajnálta az alkoholista apját, hogy már öreg, meg gondoskodni kellene róla, egyre kevesebbet bír, és ha lerobban kényelmesebb, ha helyben van. Meg, hogy a garzont ha eladjuk, az árán be tudjuk építeni a tetőteret is. Észérvek miatt beleegyeztem. De azóta szenvedek. Úgy kell az öregre ráparancsolni, hogy fürödjön már meg, mert büdös. Mindenbe beleszól. Neki nem tetszik a szoba (külön tusolóval, wc-vel), amit a házhoz építettünk, mert miért nem ez, miért nem így, miért nincs ez, meg az. Nagyon mérges tudok lenni. Wc után nem mos kezet, úgy ül az asztalhoz. Ha kenyeret szel magának, a nagyobbik gyerek, vagy anyukám, aki gyakran van velünk már nem kér belőle, igaz, hogy én sem. Ha velünk ebédel forog a belem, csámcsog, szürcsöl, mint egy disznó. A tusoló nem jó neki, ő fürdeni akar, folyton fertőtlenítenem kell utána mindent. Amivel beszáll a konyhára, azt leeszi, talán még nem is elég, ergo teljesen ingyen lakik. Nem tetszik neki, ha vacsorára szendvicseket készítek. Azért csinálom, mert képes egyedül felfalni egy szál kolbászt, vagy a sonkát, szalámit is vastagon szeleteli és harapja. Nekünk egy olyan darab hármunknak elegendő lenne. Most is iszik. Bejön a konyhába, óbégat, rászól a férjem, hogy halkabban, a kicsi alszik, erre a paraszt vissza szól, hogy "no és?" Sajnálom a férjemet, mert két tűz közt őrlődik, mivel már elpanaszoltam neki a dolgokat. Belátta, hogy igazam van. Mondtam, hogy elviselem az apját, főzök rá, de velünk nem ehet amíg büdös, iszik és nem mos kezet. A férjem meg nem tudja neki hogy megmondani. Ha pedig szól, akkor: "majd megfürdök!". Aztán eltelik 3 nap mire 20. figyelmeztetésre megint csak nem tusol, hanem bemászik a kádunkba. Én meg amilyen finnyás vagyok, egyből súrolom, még a kád előtti szőnyeget is. Attól félek, hogy egyszer olyan mérges leszek, hogy elküldöm a büdös fenébe. Viszont akkor tuti, hogy felborul a családi béke. Az utcára nem dobhatom ki, mégiscsak a gyerekeim nagyapja. De undorodom tőle, idegesít, és utálom. Nekem elég lenne, ha nem járna be, nem enne velünk. De a férjem nem akarja megbántani, így én szenvedek, és persze a nagyobbik gyerek is. Kilátástalannak látom a helyzetet.