Mit szóltatok volna, ha após ezt csinálja a kislányotokkal?
Apósoméknál voltunk, kislányom imádja a kutyákat, így ott is megsimította a kutya orrát. Erre odajött apósom, hogy jaj-jaj, koszos lett a gyerek keze és beleköpött a saját kezébe és ledörzsölte vele a lányomét.......
Nem is tudtam semmit csinálni...
"Vidéken régen szokás volt úgy megtörölni a gyereket, hogy beleköptek a (rongy)zsebkendőbe és megtörölték a gyerek arcát, ha koszos volt. Undorító, de ez volt a szokás."
Én is erről beszéltem. Ezért írtam, hogy paraszt.
Erre jól le lettem pontozva...
Hehe, anyám mesélte (aki egyébként kissé betegesbe hajlóan tisztaságmániás is), hogy 4 hónaposan vittek először a távolabb élő nagymamámhoz megmutatni.
Apám parasztcsaládból származik, mezőgazdálkodással foglalkoztak, viszont apám felnőve rengeteget tanult és magas beosztásba küzdötte fel magát.
No, amikor elvittek, nagymamám észrevette, hogy folyik a nyálam, erre előkapta a zsebéből a kb két hete folyamatosan használt ruhazsebkendőjét, beleköpött, és áttörölte a számat vele.
Anyám megkövülten állt, szólni nem mert. Mély nyomot hagyhatott benne, mert már harmincon túl vagyok, de néha még mindig elmeséli :)
(Nagymamám tényleg nem volt a higiénia mintaképe, a macskák szabadon piszkítottak a lakásban, takarítani nem igazán szokott. Az ételt simán megkavarta főzés közben azzal a kanállal, amivel a macskakaját osztogatta és hetek óta száradt rá a macskakaja. Nagyobb gyerekként önként utasítottam el, hogy nála egyek, látva az említett körülményeket.)
Szolnek neki, hogy legyen szives ne csinalja igy többet, ott a csapviz es a szappan, azzal lehet mosni a gyermeket :)
Aposod valoszinuleg csak regimodi/idösebb. A nagyapamnak is vannak hasonlo szokasai, de ha raszol az ember, megtartja öket maganak :)
Mit szólnèk? Örülnék mert ez azt jelentené hogy még él apósom és a gyerekemnek nem csak egy nagyapja van :(
Ne bántsd, jót akart. Az idős emberek nem tudják hogy manapság a szülők már olyan higéniai előírásokat tartanak be, hogy még nekem is aki városi (igazán nincs is hol bekoszolnom a kezem) amikor megyek tesómékhoz a 1,5 éves gyerekükhöz akkor először kezet kell mosnom, majd kézfertőtlenìtővel befújják a kezem, hogy a gyerek ne kapjon el semmit.
Más világ ez, régen nrm így volt, de ezt nekik honnan kellene tudniuk? Anyám is kiskoromban benyálazott egy zsepit és azzal törölte át az arcom. Még élek és az immunrendszerem is tökéletes. Az én anyukám se érti miért kell az unokájánál kezet fertőtleníteni és miért kapkodják a levegőt tesómék ha közelít a gyerekhez egy nyálas zsepivel :)))
Ha zavar akkor mondd meg legközelebb hogy ti máshogy tisztítjátok a gyereket meg. Honnan kellene szerencsétlennek tudnia hogy kiment a divatból a nyállal tisztítás? :) Amúgy meg szerintem ari, hogy így törődik az unokájával.
Régi természeti szokás szerint a nyál fertőtlenít. Ez puszta beidegződés a nagypapánál, ne alázd meg miatta.
Vannak anyukák, akik leszopogatják a gyerek ujjacskájáról a lekvárt, csokit. Ez is gusztustalan, egészségtelen, csak a kicsi nem tud védekezni ellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!