Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Hogyan tudnám megszeretni a...

Hogyan tudnám megszeretni a férjem szüleit, testvéreit?

Figyelt kérdés
Mikor megismertük egymást, nagyon jó viszony alakult ki a két család között, gyakran összejártunk, az én oldalamról sajnos már csak apukámat ismerhették meg de az anyósomat látva biztos voltam benne, hogy egyszer közös gyermekünknek szerető nagymamája lesz.A szülői házamban alapítottunk új családot. Összeházasodtunk, megszületett a kislányunk és valahogy minden megváltozott. Nem akarták, hogy szoptassam, adjak a gyereknek cumit, cumisüvegből tápszert, állandóan kikapkodták a kezemből a gyereket, én pedig besokalltam és kértem, hogy ritkábban látogassanak minket. A férjem morgott, hogy eltiltom a gyereket tőlük, és ment dolgozni, én pedig szenvedtem mert alig volt tejem, fáradt voltam és ott maradtam a gyerekkel, háztartással segítség nélkül. A férjem néha ment hozzájuk, akkor olyan tanácsokat kapott, hogy költözzön haza és ha utána megyek a gyerekkel akkor majd bebizonyosodik, hogy szeretem-e, állandóan le akarták itatni mert tudták, hogy olyankor veszekszünk, ha pedig el mertünk menni valahova a babával, megjegyezték, hogy úgy hallották beteg vagyok, ezek szerint mégse lehettem annyira beteg, pedig már várták, mikor kaphatják meg a gyereket ha kórházba kerülnék. Még sorolhatnám a sérelmeimet amit az elmúlt 3 évben összeszedtem tőlük, mélyen csalódtam, sokat sírtam miattuk, a férjem pedig lerendezte annyival, hogy ő már hozzám költözése előtt is ezért lakott albérletben, nehéz elviselni őket de hát mégiscsak a családja. Most jön a Húsvét és azt üzenték a férjemmel hogy szeretnének átjönni, egy hete gyomoridegem van a gondolattól. HOgyan fogadjam őket? A kislányom előtt sose mondtunk róluk semmi rosszat, ő mégis állandóan azt mondogatja, hogy "rossz a mama", egyik ovitársához gyakran átjárunk és azt biztos látja, hogy a kisfiú mamája bizony más mint az övé. Borzasztóan sajnálom, szeretném velük rendezni a viszonyt de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Amikor a kislányom kicsi volt, gyakran csináltattam fényképeket, fényképes ajándéktárgyat, természetesnek vették, de a gyes-ből már bizony nem telt rá, egyszer az anyósom megkérdezte: na mi lesz már? Én erre se szóltam semmit és korábban se egy rossz szót sem, úgy érzem, nekik a férjemmel sem felhőtlen a viszonyuk, és valahogyan a férjem két testvérével sem sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk mert ők anyagilag tudják a szülőket támogatni, mi lakáshitel miatt nem és valahogy kiestünk az ő körükből. Mindenkinek köszönöm a tanácsát.
2014. ápr. 16. 12:42
 1/5 anonim ***** válasza:
73%
Magaddal békülj meg először. A szerzett rokonokat meg szeretni nem kell, mert a szeretet általában kialakul magától, de erőltetni nem lehet.
2014. ápr. 16. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

A szeretet nem fog kényszer hatására jönni. Vagy szereted Őket vagy nem. Megszeretni, mert AKAROD, nem fog menni. Elfogadod, hogy ilyenek és vagy kiállsz magadért vagy pedig ahogy írtad, csendben tűröd. Ez habitus kérdése.


Én nagypofájú vagyok, ami nem feltételen jó, de az életünkbe nem szól bele senki, mert tudják, hogy én nem állom meg szó nélkül. Voltak próbálkozások, de mára már vége és békében tudunk élni. Az nem érdekel, hogy ki-mit mond a hátam mögött, de a nyakamra ne telepedjen senki és ne mondják meg, hogy mit csináljak vagy mit nem.


Ezzel nem azt mondom, hogy bunkónak kell lenni, (hisz mégiscsak azzal az emberrel élsz és azt választottad társul, akit Ők neveltek fel) de határozott lehetsz.

Egy riadt "kisegeret" aki nem szól semmit és mindent eltűr, könnyű "eltaposni".

Ha pedig a határozott fellépésre megsértőnek, az legyen az Ő bajuk. Az a lényeg, hogy a lelkiismereted tiszta maradjon, hogy Te csúnyán vagy illetlenül soha nem beszéltél velük.

2014. ápr. 16. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Akarattal sehogy. Az ő cselekedeteik és hozzáállásuk alapján tudod csak megszeretni őket. De ez úgy néz ki, nem valószínű, hogy megtörténik.


Inkább próbálj egy nyugodt, távolságtartó kapcsolatot kialakítani velük.

2014. ápr. 16. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 omba ***** válasza:
100%

Egy alapvető tévedés: "nehéz elviselni őket de hát mégiscsak a családja." -

A férjed családja te vagy, meg a a gyereketek.

Én megértem a csalódottságodat, elég durva dolgokat csináltak.

Erőnek erejével ne fogod megszeretni őket.

Bár nem neked kellene tenni valamit, mert nem te rontottad ezt el.

2014. ápr. 18. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm a véleményeteket, válaszaitokat, ment a zöld kéz mindenkinek és kellemes Húsvéti ünnepeket!
2014. ápr. 18. 06:51

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!