Mit tehetnék, hogy anyósom megértse nem ő a gyerekem
anyja? Igazából tanácsra lenne szükségem: 5 éve élek
párommal a fiunk lassan egy éves lesz. Anyósomék telkén
két ház van mi lakunk a kisebbikben, tehát az övéké.
Figyelt kérdés
Anyós nem fogadta el a rezsit, mert ő ezzel támogat minket, de egyszerúen nem lehet vele beszélni, mert ő úgy gondolja mindenhez joga van. Mióta terhes lettem párom külföldön dolgozik, a mama meg azt se tudta mivel szekáljon. Nem tetszett a pici neve, hazudozott h hívta a fia és ezt meg azt mondott neki, megszültem és nem hagyott szoptatni nyugodtan mert zavar ha bent van és nem érti meg, felkeltett ha épp reggelig fent voltunk éjjel, bejönne állandóan ha nem zárnám a bejárati ajtót napközben kukkolt az ablakon keresztül, nem hagy élni sem engem sem a picit, mert csak magára gondol kb úgy gondolta én szülök és majd nála lesz a pici de nem így van mert meg se engedem hogy fogja mert beteg és nem stabil. Meg elvileg agyilag sem okés, a hátam mögött terjeszt minden baromságot, hogy a tejemtől beteg a pici ezért lisztérzékeny, túl sok dolgot veszek én és a családom a picinek ( ő 5ftot nem költött rá) nem hasonlít a gyerek az apjára stb. a fia persze védi hogy öreg, bolond, de rosszul esik hogy neki mindent lehet én meg eddig nem igazán bántottam de már elegem van belőle. Mit tehetnék? Költözni még nem tudunk.
Azért csak adott öt forintot ha már a rezsit kifizeti...
Beszéld meg vele, hogy mit lehet és mit nem. Férjed hol van otthon? Miért nem mentek együtt sétálni a mamával?
2014. ápr. 10. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
2/19 A kérdező kommentje:
Nem stabil, magát se bírja, mert billeg megösszecsuklik, menni nem bír nemhogy sétálni ,mellesleg állandóan tiszta mocsok és tényleg ezt a család is látja, de mivel idős nem bántottam meg hogy nem ártana megmosakodni vagy minimum kezet mosni...a rezsit ő nem fogadja el és sajnos nem lehet vele beszélni..mindig síránkozik csak.. én most fogok államvizsgázni és szükségem lenne nyugalomra hogy tanulhassak a pici mellett..tényleg nem sértettem meg csak szépen mondtam hogy engem zavar ha szoptatok és bárki ott van, mindenki tiszteletben tartja rajta kívül
2014. ápr. 10. 16:03
3/19 anonim válasza:
ja ha össze nyeglik a mama ültesd le és úgy add a kezébe.Azért a rezsi nem kevés összeg még ha keveset is használsz.Mi bajod lesz ha előtte szoptatsz?Ő is nőből van látott már csöcsöt,meg szoptatott is.Véletlen sem hagyod kibontakozni mamai szeretetéből.Anyádnak se adod?
2014. ápr. 10. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
4/19 A kérdező kommentje:
igazából annyit beszólt meg mindent jobban tud, meg hazudozik a hátam mögött másoknak hogy a hányinger kap el ha meglátom..sajnálom mert idős, de anyukám pl kimegy ha szoptatok, mert a picire és rám tartozik és nem hiszem hogy jó ha valaki idegesít közben..párom németországban dolgozik egyébként
2014. ápr. 10. 16:19
5/19 anonim válasza:
Engem is zavarna ha anyósom a nyakamon ülne szoptatáskor. És nem azért mert még nem látott melleket.
A szoptatáskor miért kéne ott lenni egy másik embernek?!
2014. ápr. 10. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
6/19 anonim válasza:
Azért had döntse már el valaki, hogy akar-e más előtt szoptatni vagy sem. Mi az, hogy ő is nőből van meg látott már csöcsöt? Képzeld más is látott már kakát, meg feneket, mégsem tojunk más előtt.
Abban a kis házban csak egy szoba van? Ha szoptatni akarsz, mondd, hogy mama szoptatni akarok, most egyedül akarok maradni. Ha nem megy ki, tüntetőleg bemész a fürdőbe, másik szobába és magadra zárod. Pletykákkal meg mit foglalkozol, foglalkozz a tanulmányaiddal. Mit érdekel az téged kinek mit terjeszt? Nem lehet úgy élni, hogy azon problémázol, hogy más mit gondol.
Egyébként nem értem, mi az, hogy éjjel felébreszt? Hogyan?
2014. ápr. 10. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
7/19 anonim válasza:
Szoval osszefoglalva: ferjed kulfoldon gurizik hogy titeket eltartson. Anyos allja a lakhatast raadasul rezsivel egyutt (amugy nem csak a rezsivel hanem a lakberrel is tamogat benneteket).
Es ezek utan meg panaszkodsz? Korbe kene ugralnod az oreglanyt.
Felreertes ne legyen: nem birom en se akik belebeszelnek mindenbe, de a tipikus az hogy nem segit semmit, sot, meg ti tamogatjatok ES meg bele is beszel meg atmaszkal vagy odakoltozik. Na AKKOR panaszkodhatnal jogosan, de igy szerintem senki se fog megsajnalni.
2014. ápr. 10. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
8/19 anonim válasza:
nem bírsz anyudékhoz vagy a párodhoz kiköltözni? legalább nyelvekkel is ismerkedhetnétek
2014. ápr. 10. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
9/19 A kérdező kommentje:
Egy szoba van az a nappali a háló és a gyerek szoba is plussz a konyha is egybe van nyitva, van egy fürdőszobánk de abban nincsen fűtés. Én nem bántottam és szerettünk volna neki fizetni de ő azt mondta megsértenénk vele, mert neki bőven van és gyűjtsünk magunknak. Én inkább arra gondoltam anyukámhoz költöznék a picivel, párom nem örülne mert ott anyuval egy lakásban lennénk nem külön ha hazajön, de ez így nem élet. Szerintem ha albérletben lakik valaki oda se mászkálnak csak úgy be..az hogy ő nem fogadj el a pénzt amit odaadnánk nem jogosítja fel mindenre de lehet ez csak az én véleményem..páromat se szeretem bántani hogy panaszkodom ezért kérdeztem ismeretlenektől
2014. ápr. 10. 16:44
10/19 anonim válasza:
Anyám, engem bottal se hajtanának a környékre, ha a férjem se lenne ott. Minek laksz ott? Ha külföldön dolgozik csak futná már egy albérletre. Főleg, hogy már eddig se kellett ilyenekre költeni. Vagy költözz anyádékhoz. Én laktam a szomszédban, nem anyósék fedele alatt, csak a mellettük lévő lakásban, de borzasztó volt, szóval elhiszem, de most komolyan, ezeket a dolgokat csak úgy lehet megoldani, ha a saját lábatokra álltok.
Kereshetsz akár 600 ezret is, lehetsz 70 éves, 10 gyerekkel, amíg otthon laktok, mindegy, hogy a szomszéd szobában, vagy a kert végében, addig gyerekként fog kezelni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!