Mit tegyek ha a Párom anyja ellenem akarja hangolni a fiát?
A Párommal jövőre szeretnénk összeköltözni.
A szülei kitalálták, hogy vesznek egy családi házat...persze hitelre. És akkor mindenki oda költözik egy kupacba. A nagyi, ők és mi is. Megbeszéltük a Párommal, hogy ez így nem működik. Több generáció nehezen fog megférni egymás mellett, zavarni fogjuk a másik nyugalmát, főleg ha majd baba is lesz. Ez így nem működne és nem akarom hitellel kezdeni a közös életünket.
Ezután robbant a bomba.
Párom egyedül volt velük és akkor az anyja elkezdte azzal riogatni, hogy ha neki nem jó a ház, akkor menjen albérletbe, vegyen fel hitelt lakásra, nyögje a kamatot. Aztán kijelentette, hogy én biztosan elhagyom, ha anyagi gondjaink lesznek.
Taknyosorrúnak nevezett, mert 8 évvel fiatalabb vagyok. (én 18, Párom 26)
Elhordott mindennek, a Párom rászólt, de ugyanúgy folytatta.
Mostanában, amióta tudja, hogy a Párom majd elszeretne jegyezni iszonyatosan viselkedik.
Rosszul esik, mert mindig megadtam nekika tiszteletet, segítettem a házimunkában, jópofiztam, nem volt rájuk egy rossz szavam sem.
És ezt a helyzetet nem tudom, hogyan kezeljem.
Párom egyke. Szerintetek féltékeny? :/
Vagy mit akar ezzel elérni? Mit csináljak?
Előre is köszönöm!





Mondjuk szerintem teljesen felesleges közös házról beszélni amíg te csak tanulsz és nincs kereseted.
Párodnak sem kell ragozni, neki nem kell nem jó ötlet és nem belemenni a vitába. Nem kell magyarázni okot keresni, főleg ha csak veszekedni tud az anyja.
Most érettségizek és megyek is dolgozni, szóval nem a pénz a lényeg.
De mi jobban szeretnénk egy közös kis albérletet ketten.

























Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!