Legyünk önzőek, vagy teljesítsük anyósom egyik kívánságát?
Örököltem egy lakást, de mivel nincs rá szükségünk, kiadtuk albérletbe. A bevételt félretettük egy számlára, mert hamarosan kisbabánk lesz.
Anyósom viszont azt hajtogatja, hogy elkéne adni azt a lakást, mert csak nyűg..És hogy abból a pénzből igazán befizethetnénk egy nyaralásra, mert ő még sohasem járt Görögországban, és szeretne elmenni.
Mikor apósom meghalt, anyós eladta a házukat amiben laktak, vett egy 1,5 szobás kislakást és a többi pénzből utazgatott. Egy zsemlét nem vett a fiának.
Amikor már nem fogok dolgozni, szükség lesz arra a pénzre amit az albérlet után kapunk.
Az a helyzte, hogy nem te vagy az önző, hanem az anyósod. sajnálom, hogy leendő anyuka létedre ez még nem ötlött fel benned.
Anyósdpajti utazgasson abból a pénzből, ami az övé. A lakást nem kell eladni, az a legjobb befektetés most. Adjátok csak kis zépen továbbra is, és a gyereknek meglesz a kezdőtőke.
Anyósnak pedig vegyetek egy mesekönyvet, azt, amelyikben benn van az a mese:
"Az öreg halász és a nagyravágyó felesége" Menjen fogjon aranyhalat magának és kérjen attól.
Az "csak azt az egy kívánságomat is megtagadnátok tőlem" dolgot pedig ÉRZELMI ZSAROLÁSNAK HÍVJÁK. Ne tessék neki bedőlni!
Hogy milyen emberek vannak...
A többiek már leírták az én véleményemet is, én már csak azt ajánlom, hogy dőlj hátra és szórakozz anyós kisded játékain, az ilyenekkel Neked nem igazán tud ártani, ha nem hagyod, a látványos pofáraesései viszont mulatságosak lehetnek. Szegénykének van valami baj a fejével, annyira nem, hogy valóban sajnáljam, de mi is történhetne vele? Esetleg NEM menne el drága görög nyaralásra? :D Azt talán ki fogja bírni.
Persze én könnyen beszélek, voltam Görögországban. Szuper volt, s az is, hogy saját pénzből fizettem.
Tényleg, határozottan mondd meg neki, hogy NEM adod el, mert az a GYEREKED pénze, nem pedig az anyósé. Mondd meg, hogy többé egy szót se akarsz hallani erről, ha menni akar Görögbe, menjen a saját pénzéből és kész. Lesz sértődés, ez biztos, de szerintem inkább sértődés legyen, minthogy a gyerekednek ne legyen jövője.
A véleményemet már leírták előttem többen is.
Nem akarom elhinni, hogy vannak ilyen undorító emberek, mint az anyósod kérdező. Akkor még az e-mailt is elküldi, szinte benyújtja nektek az igényét, hogy felélhesse a gyereketek jövőjét.
Ha én a helyedben lennék, komolyan szemközt röhögtem volna, majd elküldtem volna melegebb éghajlatra. Férjed mit szól hozzá? Többek között neki kéne leállítani a drága anyukát, mert undorítóan viselkedik. NE add el a lakást, és mondd meg neki ERÉLYESEN, hogy fejezze be, a SAJÁT pénzén oda megy ahova akar, NEM adod e a lakást, és KÉSZ.
Ha most teljesítitek az óhaját (gondolom több is van, ha már azt írtad, hogy az "egyik"), akkor többé nem fog leszállni rólatok, sem lelkileg, sem pénzügyileg. Aztán majd elveri minden utazgatásra a nyugdíját, és megy hozzátok kuncsorogni pénzért, mert éhen hal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!