Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyós hisztizik, hogy elköltöz...

Anyós hisztizik, hogy elköltözünk! Mit tegyünk?

Figyelt kérdés

A lényeg, hogy Miskolcon lakik anyós, após, anyáék Nyíregyházán. Anyós kiszámította méterre, hogy kihez fogunk közelebb lakni. Debrecenben találtunk házat, és kaptam munkát. Anyósok nem tetszik, hogy messzebb fognak lakni. Persze generációs házuk van, mindenáron az emeletre akar minket.

Alapjában jóba vagyok vele,el ezért nagyon finoman megmondtuk neki lakás választás előtt, hogy szeretnénk továbbra is jóba lenni, nem szeretnénk beleszolni az ő életükbe. Persze ez mind tetszett neki, csak az a része nem, amikor azt mondta a férjem, hogy ez külön házban valósítható meg.

Eddig kisebb házban éltünk, de szeretnénk családot, ezért kell a nagyobb ház. Pénzben, igényekben megfelelőt Debrecenben találtunk. Megvettük, majd közöltük. Már egy hónapja költözünk át, anyáék sokat segítenek. Anyós kijelentette, hogy.ő nem segít. Elfogattuk, hisz nem kell mindenkinek segíteni. Após akart segíteni, de anyóssal összevesztek és kitette az utcára. Itt volt két napja após , mikor megjelent anyós, majd meglátta apóst. Akkora hisztit csapott ki, hogy az nem normális.

Kezdve avval, hogy az ÉN szüleim lesznek közelebb, hogy én csak lehúzom a fiát(pedig dolgozok, ferjem meg otthonról egy külföldi cégnek), meg, hogy apóst is kiakarom használni! Ilyen-olyan ringyønak nevezett, majd egy pofont adott. A férjem kitette, majd közölte, hogy nem vagyunk a család tagjai...

Ez tegnapelőtt történt, még a régi lakásban vagyunk, márciusban költözünk be véglegesen. Anyóssal minden kapcsolatot megszűntettünk, de egésznap kint áll kocsival a házunk előtt várva mikor jövünk ki. Mikor kimenet a férjem anyós kocsival megindult felé.

Ismétlem jóba voltam anyóssal. Nem értem a hirtelen agresszió kitörésének okát, a férjem mesélte, hogy sose volt ilyen az anyja.

Remélem érthető minden, kicsit ideges vagyok, mert anyós meg mindig a ház előtt, a kocsiban figyel minket!

Köszönöm mindenkinek aki végigolvasta!

Remélem mondani se kell, hogy normális válaszokat írjátok!


2014. jan. 27. 19:58
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
26 évesek vagyunk a férjemmel, 6éve vagyunk, együtt, fel éve házasok.
2014. jan. 27. 20:02
 2/11 anonim ***** válasza:
84%
Hőtööö...Nemigen tudok erre mit mondani?Normális Anyós?Mármit szó szerint orvosi értelmben?
2014. jan. 27. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Elméletileg igen.
2014. jan. 27. 20:13
 4/11 anonim ***** válasza:
80%
tán rendőrt kéne hívni...
2014. jan. 27. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
84%
Ez nem normális viselkedés, valami pszichés baj lehet vele. Az elején még azt hittem, szimplán egy kellemetlenkedő anyós, aki nehezen válik meg a fiától, vagy meg van sértődve, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ő gondolta, de ez, hogy a kocsiból figyeli a házatokat, egész nap, meg hogy megpofoz, meg hogy kirakta a férjét az utcára, mert segíteni akart, ez már durva. Szerintem ez valami komolyabb probléma.
2014. jan. 27. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
69%

Az első válaszoló kérdése jogos.


Egyszer majd úgyis elmegy. Nem fog örökké ott állni. Egyébként lehet nem helyénvaló de ahogy az ember öregszik egy idő után hülyül is. Nem vagyok járatos az ilyen dolgokban. rendőrséget nem is hívhattok hiszen úgy nem zaklat.Tényleg nincs tippem bocs ://


Szurkolok hogy minden jóra forduljon. :))

2014. jan. 27. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
69%
Ez nagyon durva... Ha másképp nem megy, akkor feljelentés, rendőr, kényszergyógykezelés. Amit csinált veled az bőven kimeríti a zaklatás fogalmát. Szerintem is valami pszichés baja lehet. Apósoddal most mi van?
2014. jan. 27. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Após mindenkinek segíteni akar és segít is, ahol lehet, de anyós öt is kiidegelte.

Jelenleg otthon van náluk, mivel anyós itt ül előttünk. Azt mondta, hogy beszél vele, ha lehiggadt és hazamegy.

Majd megemlítem neki a pszichés betegségek lehetőséget.


De amíg ilyen agresszívan viselkedik és reagál nem lehet vele mit kezdeni.

2014. jan. 27. 20:27
 9/11 anonim ***** válasza:
82%

Kezdjetek el szexet imitálni az ablakban, akkor lehet ne figyelne tovább :D


Bocs, nem vicceskedek, tudom rossz lehet. Most még ne akarjatok vele beszélni, csak ha majd lenyugszik, és már nem úgy viselkedik mint egy elmebeteg.


Mindemellett én megszakítanám vele a kapcsolatot, míg ki nem kezelik az agybaját. Mert ez tuti beteg.

2014. jan. 27. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
57%

Én már rég rendőrt hívtam volna rá zaklatás miatt.


Én ettől előre félek, hogy mi lesz. Szeretem az anyós jelöltem, most hozzájuk fogok költözni, de max fél évre, aztán a párommal közös albit nézünk. Ebben a félévben nem lesz gond, majd amikor elköltözünk jön a hiszti, hogy miért, meg tuti bele akar majd szólni mindenbe, mert nagyon "fiús". Most még bólogat, hogy ok persze, neki is jó lesz, de amint közeledik a kiköltözés, úgy fognak változni a dolgok.

2014. jan. 28. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!