Kedves Anyósok! Miért éreztek ellenszenvet egy idő után a fiatok barátnője iránt?

Ő a fiú szerintem.

És igaza van az elsőnek, és a másodiknak is.

1. ne általánosíts!

2. azok az anyósok akik utálják a menyüket általában féltékenyek rájuk, mert a fiuk szeretete felé irányul inkább. Illetve szeretik magukat fontosnak érezni, ezért beleszólnak mindenbe, belekötnek az élő fába. Ismétlem EZEK AZ ANYÓSOK. Vannak normálisak is. Nekem pl. az após furcsa :)

A fiam külföldöl él, egy évben egyszer látom 2 hétig és barátnõjével jön(nem magyar sajnos).

Mindent megteszek értük, de itt forditott a helyzet a barátnõje elõtt szinte a fiam át sem mer ölelni, teljesen távolságtartó velem elõtte. A fiam harmonikus szeretõ családban nõtt fel. A kislánynak elváltak a szülei, és bizony az anyukájától nem sok szeretetet kapott.Elmondása szerint az anyja mindig kiabál vele.

Reggel kijön a szobából, még annyit sem mond, hogy bakfitty. Ha elmennek valahova, csak ugy kimegy az ajtón.Ha a fiam beszélget velem mindig kitalál valamit, hogy megszakitsa a beszélgetést és még sorolhatnám.

Lassan 5 éve vannak együtt, de még igy is csendben maradok, mivel a fiamnak nem akarok beleszólni az életébe. Belül viszont fáj,de nem mutatok ki semmit sem, sõt valamin összezörrentek én békitettem ki öket.

Ja és a szobában, szalonban mindenhol össze-vissza a dolgai.Ezért sem merek szólni, mert egy évben egyszer látom a fiamat és nem akarok konfliktust.

Nem mindig az anyósok, anyósjelöltek a féltékenyek, irigyek.

Én anyós vagyok..

A kis történetem.

Az én anyósom isten átka volt. Amikor megszületett a fiam, megfogadtam, hogy én soha nem leszek rossz anyós. De ezt csak úgy lehet elérni ha a fiatalok nem az anyós nyakába költöznek. Mindig is mondogattam a fiamnak:

Szeretlek, de ha egyszer úgy döntesz hogy az életed párjával közösen akarsz élni, akkor ne hozzám költözzetek. Ismerem magam, és hidd el két dudás nem fog egy csárdában meglenni.

A fiam amikor elkezdett komolyan járni a barátnőjével, nekem semmi bajom nem volt vele. Kedves, vidám, aranyos. Amikor szóba került hogy összeköltöznének, én ebbe sem szóltam bele. Fiatalok, ez az élet rendje. De tartottam magam az arany szabályomhoz. 2 generáció csakis külön. Felajánlottam, hogy anyagilag támogatom a rezsit, vagy az albérlet felét, és minden hétvégén főzök nekik. Elfogadták, aminek nagyon örültem..Így elvoltunk 3 évig. Sosem avatkoztam a dolgaikba, még akkor sem ha éppen előttem kaptak valamin össze. Majd megoldják. Sosem jöttem a "jó tanácsokkal" bár ha kértek tanácsot akkor mondtam. Sosem vártam el tőlük semmit. 3 évvel később bejelentették, hogy baba lesz. Örültünk neki.

Én továbbra is kedveltem a fiam barátnőjét. Amikor megszületett az unokám még nagyobb lett az öröm, de okulva anyósom esetéből, igyekeztem nem letámadni a "tudásommal".. Látogattuk őket,ha nekik jó volt, vagyis sosem mentünk váratlanul. De a bab születése után Mónika megváltozott. Az első fura megnyilvánulása akkor volt, amikor a férjem megkérdezte, hogy a karjában tarthatja-e egy kicsit az unokát. (aki amúgy is az anyja karjában volt) A fiam engedni akarta, de Móni nem engedte. Kijelentette, hogy amíg kicsi addig senki nem foghatja meg, mert jaj a bacilusok, meg biztos bénák vagyunk.. Ezt így ahogy leírtam mondta nekünk. Egy kicsit szíven ütött, hiszen 2 gyereket felneveltem, egyiket sem ejtettük a fejére, és tiszta emberek is vagyunk..

De nem vitáztunk. Majd jött a meglepi. Móni szerint mi rosszak vagyunk, mert nem engedjük meg hogy velünk éljenek, pedig mennyit tudnának spórolni. Csak lestünk. Elmagyaráztuk neki, hogy tudja jól, hogy 2 szobás lakásban élünk, és ez kicsi lenne 5 embernek. Arról nem is beszélve, ahogy a szobák egymással szemben vannak.

Finoman mondtam, hogy bár imádom őket, de én már felneveltem a gyerekeimet, én már nem tudnék mit kezdeni egy síró gyerekkel.. Én már nem akarok hajnalban ébren lenni mert a kicsi sír. Mi dolgozunk, és van egy saját életünk. Nem értette meg. Na azóta mi csak rosszak vagyunk és hihetetlenül tud ócsárolni minket.

Hát ez van. Mi nem állunk le vitázni vele. Éljük az életünket. Amióta hidegen kijelentette Móni hogy így nem kívánatosak lettünk, már nem járunk át. A fiam elszokott jönni, hozza a kicsit is. Néha Móni is jön, és mi akkor sem hozzuk szóba a sértegetéseit.

Én úgy vagyok vele, hogy vagy rájön hogy ennek semmi értelme, vagy moroghat élete végéig. Jobb nem lesz neki..

Szóval kedves kérdező.. Nem mindig az anyós a hibás..

(amúgy a másik menyemmel aki a nagyobbik fiam felesége, még mindig nagyon jó a kapcsolatunk. Nem volt kivételezés sem a 2 lány között..)

5-ös vagyok, Kérdező, szép, bár sajnos szomorú történeteket kaptál válaszul. :(

De mégis, mi a probléma az anyósoddal konkrétan? Vagy legalább mondj pár példát! Mi miatt alakult ki a rossz viszony?