Ti mit kezdenétek ilyen esetben a barátotok édesanyjával? Vagy csak én reagálom túl a helyzetet?

nem tartom egészségesnek ha egy 26 éves fiú így él, és még csak próbálkozást sem tesz a változtatásra. nem tippelgetem az okokat, bár elég nyomósak lehetnek, ha felnőtt létére az anyja ugráltatja, beszabályozza.

nem adok tanácsot a jövőt illetően, de annyit borítékolok, h ez a rendszer nem fog egyhamar megváltozni.

De mi célod az összeköltözéssel? Kipróbálni, hogy bírjátok-e együtt?

Mondjuk összeköltöztök két évig sokat veszekedtek, aztán elkönyveled, hogy nem vagytok egymáshoz valók, szétmentek, jön a következő pasi, összeköltözés, veszekedés, szétköltözés. Ötödik- hatodik után majd csak megtalálod az igazit.

Bocsi, ha túl nyers voltam, de nem értem ezt a próbaházasságot.

Én négy éve vagyok férjnél, még mindig sokat vitázunk, mert nem könnyű az összecsiszolódás. De ettől még tudom, hogy nincs más férfi, akivel el tudom képzelni az életem. Amikor megismerkedtünk a férjemmel egy féléves együttjárás után tudtuk, hogy mi egy pár leszünk, pedig szuper ritkán találkoztunk.

Szerintem te nem is igazán szereted a srácot, mert a szeretnéd, elfogadnád az Ő érveit is. Egyik hozzászóló írta, hogy ha az anyukája készíti el a szendvicsét. Akkor Ő anyuka pici fia. Miért kell ilyenből ilyen következtetést levonni? Te nem készítenéd el neki, ha éppen ráérsz?

Én elkészítem a férjemnek a szendvicsét, kivasalom a ruháját, akkor cseléd vagyok?

Szerintem itt csak a költözés fog segíteni, ha a barátod meglépi.

Meddig tanul még? Beszéltetek már arról, hogy akkor összeköltöznétek?

23- ás vagyok. Köszi, hogy leírtad, amit gondolsz. Azt írod, hogy egyre kevésbé érzed a bizonyosságot ebben a kapcsolatban, mint az elején. Ha ez így van, szerintem az összeköltözés sem fog segíteni, mert eleve már lesznek benned elvárások felé.

Ne érts félre, nem akarlak lebeszélni, csak én úgy gondolom egy összeköltözés után a szétválás sokkal fájdalmasabb, mint így. Azt meg úgy sem tudod kinevelni belőle, ha neki az édesanyja "sokat" jelent.

Szerintem meg az összeköltözés egy nagyon jó dolog, nem véletlen a mondás, hogy lakva ismerszik meg az ember. Volt egy párom (nem ötödik, hatodik akivel összeköltözünk.. ő volt az első, férjem a második, előttük pedig egy komoly kapcsolatom volt) Két év után költöztünk együtt és olyan dolgok derültek ki róla amiről előtte fogalmam sem volt, pedig azt hittem ismerem mint a tenyerem, sokat voltunk együtt azelőtt is. Szerettem, nagyon szerettem, de vannak ennél fontosabb dolgok is az életben, és azokon a dolgokon ő nem ment át. Így inkább szakítottam vele. Egyszerűbb szétköltözni, mint válni.

Férjemmel is voltak vitáink, össze kell csiszolódni, ez teljesen más, természetes dolog

"Mondjuk összeköltöztök két évig sokat veszekedtek, aztán elkönyveled, hogy nem vagytok egymáshoz valók, szétmentek, jön a következő pasi, összeköltözés, veszekedés, szétköltözés. Ötödik- hatodik után majd csak megtalálod az igazit."

Már megint hogy a francba függ össze az összeköltözés a veszekedés és az, hogy hányadik srác lesz az igazi? Van akinek az első, van akinek meg a tizedik. És? Közöd? Mindenesetre nem igazán értem azt a logikát, hogy összeköltöznek, akkor majd veszekednek és elhagyja, de ha előbb elveszi, akkor inkább vele marad és szenved egy sz*r kapcsolatban, és minden jó lesz, mert legalább házasok és nem válnak el, meg csúnya "próbaházasság sem volt". Te tényleg ennyire szellemi fogyatékos vagy? Rossz kapcsolatba (mint a tiétek is) nem kell összeköltözni. Jóban kell. Én is együtt élek a párommal (és nem, nem a 4.-5., hanem az első férfi akivel összeköltöztem, mert ő az első, akivel úgy éreztem, hogy ez tényleg működik), és érdekes módon nálunk kevés a veszekedés és képesek vagyunk odafigyelni egymásra és kompromisszumokat kötni - mert veletek ellentétben normális időközönként találkoztunk, megismertük egymást és egy működőképes kapcsolatban költöztünk össze. Nem igazán értem, hogy mit akarsz bizonyítani azzal a példával, hogy neked van egy ratyi kapcsolatod, ahol alig ismeritek egymást, szinte nem is találkoztatok, de legalább elvett, és még 4 év után is csak veszekedtek, mert nem illetek össze. Ezt komolyan pozitív példaként akartad felhozni??!

"Szerintem te nem is igazán szereted a srácot, mert a szeretnéd, elfogadnád az Ő érveit is."

Ennyierővel a srác sem szereti őt, hiszen ő is kakál bele magasról a lány igényeibe és érveibe.

"Én elkészítem a férjemnek a szendvicsét, kivasalom a ruháját, akkor cseléd vagyok?"

Ha ezért cserébe ő semminemű házimunkát nem végez, csak te, csak te főzöl rá és mindent a segge alá tolsz, ő pedig ezt tökéletesen normálisnak és elvárhatónak tartja, akkor igen. Ha kölcsönös a dolog, akkor nem. 26 évesen viszont igen is anyuci pici fia, ha minden áldott nap az anyja készít neki szendvicset, mert normális, egy picit is önálló ember ezt már 16 évesen is nehezen viseli.

Itt nem a barátod anyjával kéne valamit kezdeni, hanem a barátoddal. Bár őszintén, ahogy írod milyen én vele se kezdenék inkább semmit, csak otthagynám. Kár rápazarolni a legszebb éveidet.

Az a hűtőben megtalálsz mindent, az meg olyan, hogy most lehet lenyelte, de ha valaha eljutnátok odáig, hogy együtt éltek, akkor mikor már nem olyan visszafogott nyugi, kibukna belőle, hogy erre se vagy képes, bezzeg az anyja stb. stb.

Anyuci pici fiának másik anyuka kell. Az egy teljesen más nőtípus, mint te.

Nincsen baj vele, tulajdonképpen senkivel sincs, azzal van a baj, ha nem magukhoz illővel kezdenek. És nem fog megváltozni. Legalábbis jobb nem lesz, az biztos. Elvégre 26 éves...