Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Olyat mondott a férjemnek az...

Olyat mondott a férjemnek az anyja, ami neki sem tetszett, nekem se. Én nem voltam jelen, mikor elhangzott. Lenn leírom, mi róla a véleményetek?

Figyelt kérdés

Szóval beszélgettek, tesójáról, és mondta róla az anyjuk, hogy ő kapcsolatfüggő. Ezt követően átnézett a férjemre, és rá is ki akarta vezetni, hogy ő is. Mire mondta a férjem, hogy ő nem, mert ha nem lenne kapcsolata, ellenne egyedül, nem ugrana bele semmibe, csak hogy legyen valaki. Mire az anyja legyintett, hogy jó, akkor te Nóri függő vagy. Erre a férjem csak mondta, hogy oké, bosszúsan.

(Én vagyok "Nóri", tehát az én nevemet mondta. Amúgy nem ez a nevem, de szép név.)


Férjemnek ez az azért esett rosszul, mert nem is értette, ez honnan jött, meg ez ilyen lenéző, hogy mintha befolyásolható lenne, nem tudna önmagának gondolkodni. (Ez a viselkedés végig kísérte a gyerekkorát, hogy az anyja helyette akart mindent jobban tudni, ahogy testvérei helyett is.)

Nekem meg azért esett rosszul, mert ez úgy állít be engem, mintha velem nem lehetne szerelemből, szeretetből együtt lenni, olyan ember lennék, akivel bárki csak függő viszony miatt lenne... Továbbá a függőség meg ugye olyasvalami, amit le kell tenni. Azt sugalmazza ezzel, hogy az én függőm, hogy helyes lenne megszabadulnia tőlem.


Természetesen van előzménye a dolognak, mert ebben a beszélgetésben sok minden elhangzott, de ez volt a legkirívóbb pont.


tegnapelőtt 10:19
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
86%
"ebben a beszélgetésben sok minden elhangzott" - Na és? Foglalkozzatok egymással, és ne mással.
tegnapelőtt 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Azért senkinek se esik jól, ha közel álló személy ilyeneket mond neki.
tegnapelőtt 10:28
 3/14 anonim ***** válasza:
95%

Az a véleményem, hogy a férjed nagy szamár, hogy ezt visszamondta neked.

Most te itt túráztatod rajta az agyadat, egész nap el lesz rontva a hangulatod. Ezt akarja a férjed? Miért nem tudott megkímélni az anyjának a buta megjegyzésétől?


Egyébként persze hülyeséget mondott az anyja. Természetes, hogy az ember kötődik mindenkihez, akit szeret. A függőség kóros kötődést jelent, amikor teljesen a másik személy alá rendelem magamat.

Mondjuk a férjed "oké" helyett megmondhatta volna az anyjának, hogy ostobaságot beszél. De ez is egy jó példa arra, miért nem jó partnernek lenni abban, hogy a másik szapuljon előttünk valakit, aki nincs jelen. Én már ott megmondtam volna, hogy ha így gondolja, akkor vele beszéljen erről, ne velem. Esetleg hozzátettem volna, hogy szerintem igaza van-e vagy nincs, de tovább nem hagytam volna fűzni a témát.

tegnapelőtt 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Hármas, igazad van szerintem. Most már ő is úgy látja, hogy többé nem bocsátkozik bele semmilyen ilyen beszélgetésbe, mert ez pletykálás, lekicsinylés, stb. Még fiatal (27) és meglepetésszerűen érte, de bízom benne rálép az útra ami kivezet a szülők lelki uralma alól, már eddig is volt, amiben felnyílt a szeme a szülei toxikus viselkedésére.
tegnapelőtt 10:40
 5/14 anonim ***** válasza:
75%
Szerintem túlgondolod.
tegnapelőtt 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:
Akár túlgondolás is lehetne, de sajnos állandóan azt érzem beletrappolnak az ember személyes terébe, vájkálnak kérdésekkel, számonkérőek... Nagyon is jellemző rájuk, hogy rossz érzést keltenek. Emiatt szerintem ez nincs túlgondolva, hanem csak egy újabb jele volt az elégedetlenségüknek velem. Továbbra is a 3-assal értek egyet.
tegnapelőtt 11:16
 7/14 anonim ***** válasza:
82%
Ja, ez elég ostoba megjegyzés volt tőle.
tegnapelőtt 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
77%
Vihar a bilibe ....
tegnapelőtt 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
83%
Szerintem szard le.
tegnapelőtt 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
A 7-es valami mást olvasott.
tegnapelőtt 13:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!