Mi a véleményed Komárom-Esztergombról? Múlt, jelen és hogyan képzeled el a jövőjét?
Én itt élek 28 év Budapest után, és nagyon szeretem. Közel van Győr, Tata, Bp., a 3 kedvenc városom. Persze minden város más megyén belül is, de megfordultam életvitelszerűen Somogyban, Baranyában, a keleti országrész meg számomra élhetetlen, szóval nem sok megye maradt, ahol szívesen lennék.
Megyén belül pl. Tatabányára sose költöznek, mert az nekem pusztulat, de ettől még a megyét szeretem.
Völner és Czunyiné hazája, ez úgy kb mindent elmond a közelmúltról, jelenről és jövőről.
Sajnos hiába a jó földrajzi elhelyezkedés, nem sikerült igazán élni a lehetőségekkel.
Csak Esztergom, nem Esztergomb:)
Pár éve költöztem ide Budapestről, szerintem klassz hely. Esztergom pedig gyönyörű, sokat járunk oda kirándulni.
Nem hiszem, hogy túl nagy jövője lenne, mondjuk ezt lassan kb. az egész vidékről elmondhatjuk a nyugati országrészt kivéve.
Esztergom mellett nőttem fel, majd fősuli után sajnos visszaköltöztem, de már nagyon mennék innen.
Esztergom lepukkan folyamatosan, a vár környéke szép, a többi semmi extra. Tatabánya az egyetlen nagyobb város, de hát oda meg ki vágyik? :) A képzettebb fiatalok elköltöznek Bpre vagy külföldre, mert normális munkahely nem sok van.
Esztergom kirándulóhelynek megfelelő, ott élni más egészen más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!