Megérzi a gyerek?
Van egy 10 hónapos kisfiam. A férjem szüleihez én már 4 hónapja nem megyek, ők sem jönnek ide. Valószínű nem is fog a mi kapcsolatunk már helyre jönni, nem is szeretném erőltetni. Nem érzem jól magam a közelükben, rosszindulatúak, lenézik az embereket, sértegettek engem, a szüleimet, ők persze tökéletesnek látják magukat. Én is hibás vagyok bevallom, pár hónapja volt egy olyan vitánk, hogy anyósom kiakadt azon hogy az egyik délután nem tudott jönni hozzánk mikor még a kisfiam nagyon picike volt, mert az anyukám jött aznap, és kitalálta hogy én elakarom tiltani a gyereket tőle, (meg sem fordult ilyen a fejemben) én voltam az aki hetente akarta hozzájuk vinni a gyereket és még az egyik fürdetésre is hívtam őket. Megfenyegetett hogy elperli tőlem. Utána kimagyarázta magát hogy nem úgy gondolta stb. De én a vita óta távolságtartóbb lettem vele, zavart ha a kezében volt a gyerek. Január elsején volt még egy vitánk, miután 4 napon át voltunk velük karácsonykor összezárva, december 28-án jöttünk haza, de másnap már videó hívásban akart beszélni az akkor 6 hónapos gyerekkel, mondván kíváncsi emlékszik e rá a gyerek. És nekem itt elegem lett. Amúgy kocsival 10 percre laknak tőlünk. Egyébként most a férjem viszi a gyereket hozzájuk két hetente, ritka esetekben hetente. Anyósom nagyon próbálja erőltetni a dolgokat. Félek hogy majd pénzzel akarják befolyásolni. Az én anyukám hetente többször jön, mindig ő segít, tőle kérek véleményt, heti egyszer ő fürdeti stb. amit biztos rossz szemmel néz anyósom, gondolom a férjemnek mondogatja is, de nem érdekel. Nem hiszem hogy baj lenne hogy jobban szereti majd az anyukámat mint az anyósomat. Ellene nem fogom nevelni a fiamat, szeretheti a mamáját.
De a kérdésem az lenne hogy megérzi a gyerek a köztem és az anyósom közti viszonyt? Észreveszi hogy anya soha nem megy a mamához, és a mama sem jön ide. Befolyásolhatja a későbbieket?
A másik kérdésem meg az lenne hogy megszabhatom hogy mennyi pénzt adjanak a gyereknek? Az nem érdekel hogy ők mennyi pénzt gyűjtenek neki, de ajándékokra meg hasonlókra megszabhatom? Nem szeretném hogy túllicitáljanak másokat és hencegjenek hogy többet adtak stb.
"es akkor mi van? MOST nem alkalmas a venasszony, majd jon legkozelebb"
Nem az lett mondva neki hogy most nem alkalmas, hanem az hogy most a kérdező anyja jön EZÉRT ne jöjjön. Nagyon nem mindegy a kontextus, mert ezzel azt az érzést keltik az emberben hogy ő ott nem kívánatos személy és hogy a másik mama több vagy jobb. Miért ne lehetett volna ott mindkét mama? Vagy miért kellett ezt az orra alá dörgölni?
Másban a szalkat is, magunkban a gerendat se.
Igen, lehet hogy az anyós is undok, lehet hogy kicsit túltolja, nem mondom hogy ártatlan. De a kérdező sem! És ez a dolog bizony bunkó volt, csodálkozás helyett ezen gondolkozzon el.
És nekem ilyenkor általában az szokott eszembe jutni hogy most a kérdező elmondta az ő verzióját és ebből is látszik hogy nála se kerek minden, akkor vajon mi lehet a másik verzió és mi lehet az igazság?
Mert mi most az alapján törünk pálcát az anyós felett hogy egy arctalan ember leírására hagyatkozunk aki ferdithet, kifelejthet dolgokat stb. És az alapján amit vállalhatónak talált is van vele probléma, akkor miért ne merüljön fel bennem hogy amúgy azzal kezdődött a viszály hogy ő volt paraszt, csak talán észre se vette mint ahogy az említett példában sem?
Azért mert xy kommentelonek itt baja van a saját anyosaval még nem biztos hogy a kérdező anyosa ugyanaz és automatikusan igaza lesz.
52: a ven bolond el akarja perelni a gyereket. Megis milyen alapon? Vagy csak beszel bele a levegobe baromsagokat? :-D
Ugy a kerdezonek, mint bari masnak, jogaban all utalni az anyosat. Es ez akar tetszik az anyosoknak, akar nem, ezt a bekat le kell nyelniuk. Es meg kell tanulniuk ugy viselkedni, mint alkalmazkodni, ha csak nem akarnak, teged idezve: parasztnak tunni. Amugy azok. Normalis, ertelmes ember nem igy viselkedik. ;-)
Amúgy igen, gondolom az anyós egyébként pont ezért akadt ki, mikor hallotta, hogy nem mehet oda, mert ott a kérdező anyja, mert már előtte is ugyanez ment, folyamatosan azt kellett látnia, hogy az anyai nagymama mehet hetente többször, ő meg esetleg heti egy alkalommal. Azért ez mekkora sz*rul tud már esni.
Egyébként, gondolom a kérdező nem olyan válaszokat kapott, mint várt, mert meg sem munka azóta. De biztos nem gondolkodott el, csak meg van sértődve.
"Nem az anyos fog dominalni, annak hallgass! a neve, koze nincs semmihez"
Te fogyatékos vagy? Azért, mert az embernek véletlenül ugyanaz a véleménye, mint a saját anyjának, ugyanazok a meglátásai, nevelési nézetei bizonyos dolgokban, attól még nem anyós "dominál". Bmeg, milyen világban élünk már, hogy egy férfinak tilos az anyjával egy nézetet vallania, mert még azt us csak a feleség szabhatja meg, mit gondol.
Bezzeg a feleségek azok kikérhetik az anyjuk véleményét, az ő anyjuk beleszólhat, ők egyetérthetnek. A férfinak meg kuss a neve, mert a feleség dominál, az rendben van, mindenben vele köteles egyetérteni a saját gyerekeit illetően, nem lehet semmi önálló véleménye. A feleségtől nem várható el, hogy ő értsen egyet a férjével, neki engedjen, csak az a két verzió van, hogy A) az asszony majd meg mindent és akkor nyugalom van, B) a pasi kifejezi nemtetszését és akkor hiszti van.
Hát nem tudom, te milyen deviáns családból jössz, nálunk szokás a férfiakat is önálló embernek kezelni, az én férjem beleszólhat a gyereknevelésbe akkor is, ha nem értek vele egyet, és elfogadom, hogy lehet saját nézete bizonyos dolgokat illetően, azt is elfogadom, ha az anyukájával egy nézeten vannak valami kapcsán, mert tudom, hogy ez normális dolog. Jó, én nem is vagyok ilyen hárpia feleség
55: fogyatekos te vagy, ha mar igy elohoztad.
A gyereked pedig meg lesz zavarodva, ha ellentetesen neveled. Az, hogy nalad ez igy szokas, rettento kartekony. ;-) Anyosnak pofa sulyba, pici fianak is. Anyosod, a csaladod mar kielte a nevelesi szenvedelyet, az eredmenyet latjuk. ;-)
Én csak egy egyszerű dolgot kérdezek: Akkor mi van, ha a fiatal anyuka és a saját anyukája között olyan a kapcsolat, hogy anyukája akkor ad tanácsot, ha a lánya kéri. Ha nem kéri, akkor nem ad. Ezzel szemben mondjuk anyós osztja az észt kéretlenül is.
Akkor pl. ezt miért kellene elviselni, ha én mondjuk a saját anyámtól sem viselném el a kéretlen tanácsokat. Akkor az anyóstól miért kellene ezt elviselni bárkinek is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!