Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyósom célja hogy szakítsunk...

Anyósom célja hogy szakítsunk a párommal. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Sziasztok. Először leszögezném hogy nem "hivatalosan" anyós, mivel nem vagyunk házasok, csupán egy pár, de már 5 éve. Azért nem vagyunk házasok mivel még csak most kezdjük az életünket.

Na de maga a probléma: az utóbbi időben sajnos nagyon elfajultak vele a dolgok. Kapcsolatunk elején is elég zárkózott volt velem szemben, kb. egy év kellett mire valamilyen szinten elfogadott. Bár már az elején sem volt szimpatikus, nagyon alpári stílusú, mindenhez csak negatív hozzászólása van, de elfogadtam és közeledtem felé. Egy rövid ideig úgy tünt minden oké, teljesen normális volt a viszony, aztán hirtelen tönkrement. A fülébe jutott hogy veszekedtünk a párommal (pletykás nagyszülő által). Nem kell nagy veszekedésre gondolni, olyan szintű volt amelyik bármelyik párkapcsolatban megesik. Hát ezután ki is lettem tagadva, mindenfélének el lettem mondva, ha meglát megver stb. Azóta nyilván nem megyek át, nem is hagyná, szóval azóta nálam találkozunk. De az se kivitelezhető mindem nap, mivel kollégista vagyok egyetemen és a szobatársaimra való tekintettel nyilván ez nem gyakori. Azóta köztünk is nagy a feszültség párommal mivel az anyja neki is állandoan mondogatja hogy milyen vagyok, hogy nem is szeretem, hogyha meglát megver stb. Mindezt egy olyan vita miatt amit már aznap megbeszéltünk... Mégse akar elhagyni, és én se őt, ezt már megbeszéltük hogy nem engedünk s külső nyomásnak, de akkor is ott ez a feszültség. Párom még az anyjával lakik, viszont 3 hete volt egy nagyobb veszekedésük amikor majdnem elküldte, ott is volt minden. Azóta nézegeti az albérleteket. Már korábban el akart költözni, de most lett teljesen világos számára hogy ez így nem működik. Még nem tiszta a helyzet hogy mikor tudna elköltözni, bár dolgozik, jó fizetése van, mégis nem olyan egyszerű albérletet találni.

Maga a kérdés az hogy szerintetek így hogyan tovább? Beszélni sajnos nem opció nála, párom már megpróbált vele nem egyszer beszélni normálisan, de a vége mindig üvöltözős veszekedésbe fajult.

A hasznos válaszokat előre is magyon köszönöm!



ápr. 10. 17:20
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
75%

10, pont a napokban rám/nekem?! Is mondták hogy megver ha meglát.

Pedig nem c. volt, méghozzá a külvilágnak tökéletesen mást mutat.

Ezen annyira nem kell meglepődni. Vannak ilyen alja emberek itt is-ott is. Nem vagyok idős, de már kezdek egyre jobban csalódni az emberekben.🤷🏼‍♀️

ápr. 10. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
30%

6 év után költöztünk volna össze. Egyéb okok miatt előbbre jött fél évvel. Képzeld el ahhoz ragaszkodott hogy csak ha lesz saját lakása, amihez ugye kellett a fél év mert ő nem akar másnak fizetni albérletet, miközben albérletben lakott. Nem tudom mi tartotta vissza. Igazából az első 4.5 évben nem is ment volna mert én tanultam más helyen. De az utolsó egy évet nem értettem igazából. Mai napig sem.

Ezzel csak azt akarom írni hogy nem feltétlenül játszadozás az hogy ennyi idő után nehezen indul meg.

itt az ideje hogy kerítsen valami külön albérletet. Keress te is. Hátha ha te találsz és te azt mondod hogy költözöl akkor ő is bátrabb lesz.

Az anyját csak ő tudja kezelni. Nem szabad behódolni neki, mert akkor mégjobban rá/tok fog szállni. Viszont ha lesz gyerek is, akkor ez a helyzet ha anyuka nem változtat még nehezebb lesz. Persze akkor is lehet könnyű ha kezelitek. Ha a pasid kiáll mellettetek majd, és most is ki kell állnia melletted. Most fogod meglátni hogy van e értelme a kapcsolatnak vagy sem.

Ha léptek és mentek, akkor van, ha nem akkor nincs.

Én mondtam neki , hogy egy évet kap, ha jövő nyáron nem költözünk össze akkor lépek.

ápr. 10. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
90%
Ha 5 éve együtt vagytok és párodban fel sem merült az összeköltözés (most is csak kényszer miatt menne), akkor semmi jót nem jósolok ennek a kapcsolatnak. Csak az idődet veszíted.
ápr. 10. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
80%
Neked ezzel nincs dolgod. Ha rólam bárki olyat mondana a páromnak, hogy megver, akkor az a legkevesebb, hogy ezután nem állna szóba ő sem az illetővel. Akkor sem ha ez történetesen az anyja. Itt a párodnak kell komoly lépéseket megtennie.
ápr. 11. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
90%
Én se értem: ha dolgozik és jó fizetése van, akkor miért nem egyszerű egy lakást kibérelni?
ápr. 11. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
54%
Egy ilyen anyos miatt ment tonkre a hazassagom. Kuzdottem de mindig csak rossz voltam. A férjem feladta,nem birtam az anyja nyomasat, nem birta hogy minden héten mi kell állnia mellettem. Nyilvanosan elhordott mindennek az a no. Ha valaki fiatalkoromban elmondta volna hogy negatív narcisztikus anyos attol Boldog ha életeket tonkretesz, nem mentem volna férjhez akárhogy szerettem a pasim. Mindenki azt mondta hogy az majd megvaltozik meg elkoltoztok stb. 2 gyonyoru gyereket szultem, sikeres szép no vagyok,immar kiegyensulyozott boldog elvalt anyuka. Senki nem bánt,senki nem mérgez sem engem sem a gyerekeimet. A volt férj pedig? Visszakoltozott az anyjahoz. Igazabol sajnalom őt. Az anyja soha nem fogja hagyni hogy boldog legyen. Narcisztikus erőszakos ember nem valtozik. Sőt ha az a hobbija hogy kárt tesz ahol tud,az bizony red flag. Szerintem vedd sportosan ezt a parkapcsolatot. Ne légy naiv, figyeld ami alakul. Ne bizz vakon ebben a parkapcsolatban, jarj nyitott szemmel. Nem az ilyen anyosok nem valtoznak. Nem puhul a szivuk idővel. Sőt... Bosszut forralnak folyton,mindenki es minden ellen a szomszedtol kezdve az unokatestvérekig. És birtokolni akarnak,embereket,pénzt, időt, gondolatokat,szivjak az energiat mindenkiből es nagyon rosszul érzed magad a tarsasagukban
ápr. 14. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!