Hogyan tovább? Hagyjuk a fenébe?
Adódott egy olyan helyzet, hogy anyoseknak 2 házuk van (másikat anyós nagynenjetol örökölte - szomszédos ház).
Mikor megörökölte meg nem voltam a párommal így nem is oldották a ház további sorsát. Miután megismertek a szülei, rögtön fel is ajánlották nagy lelkendezve hogy mehetnénk oda lakni, nem állna ott üresen legalább (csak ez az egy fiúk van).
Át is iratnak ránk, persze a felújítást már mi állnank természetesen.
Nagyon örültünk is eme lehetőségnek, mivel manapság venni egy ingatlant ilyen árak kamatok mellett szinte lehetetlen...
No de, szóltunk pár szakembernek honnan kezdhetnenk a munkálatokat.
Erre aposek égtelen haragra gerjedtek, hogy minek at csinálni, minek így, minek úgy... Eddig úgy volt, h nem érdekli őket hogyan lesz, mi lesz mi dolgunk..
Mire hozzafognank addigra meg elkezdtek beleszolni, pöffeszkedni...még a papírok sincsenek folyamatban, csak kíváncsiak voltunk milyen állapotban van a ház szakértői szemmel (öregebb házikó)
Ugyh most ezt nemtudom hova tenni? Most odaakarjak adni? Vagy nem?
Ha nem mondják meg, mert már így is csomó energiánk benne volt, h kipakoltuk a házat...
Csak nem azok a fajták, h össze vissza igergetnenek (pl értem én itt, h csak a kipakoltatas miatt mondták volna)
Meg tényleg adott a szitu... Nekik minek 2 ház, 1 fiúk van aki családot is szeretne alapítani, tényleg nagyon örültünk... És most picit elszomorodtunk... Nemtudjuk ezt hova tenni...
Férjed kérdezze meg tőlük hogy most szeretnének nektek segíteni azzal hogy oda adják a házat vagy pedig nem? Mondják meg őszintén. Mert ha igen akkor a felújítás úgy fog zajlani és úgy lesz alakítva a ház ahogy ti szeretnétek, mivel ti fizetitek, ha meg ez így nem tetszik nekik akkor nézzetek máshol valamit.
Más a jó tanács (amit nem muszáj megfogadni), meg más hogy megmondják mit hogyan.
Bár nem is értem hogy ez már akkor hogy nem jutott eszébe amikor nekikezdtek hogy mit miért csináltok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!