Van, aki csak a házastársa, és/vagy a gyereke(i) miatt igyekszik normális viszonyt fenntartani anyósával, és/vagy apósával, és lehetőleg nem konfrontálódik vele/velük?

Épp az ellenkezője. Amíg ketten voltunk, elviseltem valahogy, fogat összeszorítva, de ahogy terhes lettem, befejeztem. Borzasztó igénytelen, simán ráreszeli a romlott sajtot a pogácsára, ha büdös a hús, erősebben fűszerez, azt jóvanazúgy… áll a por az egész házban, ráadásul mindig mindent jobban tud. Nagyon sokat küzdöttünk azért, hogy gyermekünk lehessen (6 év), én nem kockáztattam azt, hogy a stressz miatt gond legyen. Utána pedig egyszerűen a gyerekekre vigyázok, egyértelmű, hogy nem engedem oda őket, ahol romlottat kapnának, dzsuvában lennének, stb.

A férjem is egyetért mindenben, ő is csak ritkán megy. Nem ideális ez így, de a szűk családunk az első.

Igen.

Nalam mondjuk ez annyiban merül ki, hogy anyóst a ferjemmel töltött 7 évünk alatt ha 10x láttam.

Az esküvőnkre hívatlanul eljött, patáriát szervezett. Ezt az életben nem tudom neki megbocsátani.

Azóta eltellt 3 év.

Ez idő alatt 2x talalkozott vele férjem is. Egyszer ő ment a gyerekekkel, 1x anyós jött. A veszekedés elkerülése vegett megvartam míg ideér, illedelmesen köszöntem neki, majd mentem is el itthonról.

Nem vagyok rá kíváncsi, de a gyerekek és férjem miatt nem cirkuszolok

Nem tűröm meg, és nem is jópofizok vele, mert valláskárosult - sajnos szó szerint.

Ilyen emberre nincs szükségem, gyerekeim nem lehetnek, szóval nem is járok hozzájuk.