Mennyire gyakori hogy anyóst apóst fuvaroznotok kell kocsival ide-oda? És elfogadtok ezért pénzt cserébe, mondjuk a "benzin" árat?

Nálunk egyértelműen én vagyok az ingyentaxi (egyetlen autó a közeli családban), így a benzinpénzt simán elfogadom.

Ez elég tudatos az elejétől, mert bár kisebb szívességekre könnyen legyint az ember, hogy jajj, hagyja csak, ez könnyen visszaüt, hogy természetes lenne az ingyentaxi bármikor.

Az otthoni segítség más, gyakori, hogy pl. csak amiatt megyünk le, hogy segítsünk. Ott fel sem merülne a dolog.

Vágod 10-es, hogy nem azzal van a baj, aki nemet tud mondani, mert tudja, hogy mire van ideje, kedve? Hanem veled. Mert te sosem tudtál senkinek határt húzni, annyira utálod magad, ne másra vetítsd ki.

Ha ésszerű a kérés, jó a kapcsolat, nyilván nem hal bele senki és olyankor nem is szivességnek tekintik, hanem örülnek, hogy összefutnak.

De a több órás tevékenység, fuvarozás nem kötelessége senkinek.

Időnként az anyámat elvisszük. Nem gyakori, és eszünkben sincs pénzt kérni. Ő sem kér, amikor segít valamiben, vagy ad nekünk valamit.

Amíg nem volt autónk az apósom segített alkalmanként fuvarozásban, és neki se jutott eszébe soha, hiába ajánlottuk. Nálunk semmi ilyesmi nincs családon belül.

Az én szüleimet szoktuk vinni havi 1-2 alkalommal nagybevásárlásra, nem messze laknak tőlünk, és pont útba is esik, szóval szoktam őket kérdezni, hogy jönnek-e? Nem szoktunk kérni tőlük semmit, ennek ellenére volt már, hogy meg kellett állnunk tankolni, és apukám kiszállt, hogy ezt most ő fizeti. Elfogadtuk, megköszöntük.

Ellenben olyan is volt, hogy én vásároltam be nekik, és amikor anyukám adni akarta a pénzt érte, mondtam, hogy hagyja csak.

Nincs náluk munka, de ha lenne, szívesen segítenénk, nem kérnénk érte pénzt.

Nálunk a családban természetes egymás segítése. Amiben tudnak, ők is segítenek minket, úgyhogy föl se merülne, hogy bármit kérjek érte.

Egyébként a feleségem szülei már nem is élnek, ők már kérni sem tudnak, de a magam szüleire ez továbbra is áll.