Kinek van igaza és hogyan vészeljem át ezt a helyzetet?
A helyzet az, hogy 27 éves nő vagyok, de még tanulok. Tavaly végeztem a mesterrel, idén egy OKJ-ba kezdtem bele, utána meg vissza szeretnék menni az egyetemre PhD-zni is. Ezt mind a szüleim és az apukám anyukája, a nagymamám állja. Tudni kell, hogy anyám családja nagyon szegény és az ő anyja 4X vált, mind a 4 férjétől más-más gyereket szült, így anyámnak 3 féltestvére van. Anyám apja otthagyta őket, nem lehet tudni miért - apai nagymamám szerint az anyám anyjának a "szélhámos" viselkedése miatt. A Nagymamám apai ágon és a Nagypapám (aki már nem él sajnos) szintén apai ágon, ők is szegények voltak, de kőkemény munkával mostanra gazdagnak mondhatjuk magunkat, sok ingatlan, sok autó, milliós külföldi utazások és tanulások, ...stb. Anyagilag engem teljesen támogatnak mindenben. Érzelmileg a szüleim viszont mondhatni semmiben sem, sem az anyám anyja, csak a Nagymamám apai ágon, akit nagyon szeretek. Kb. ő nevelt fel engem a Papával, 12 éves voltam, mikor a Papa elhunyt, hatalmas tragédia volt az egész családnak.
A lényeg az az, hogy a Nagymamám (mostantól így fogom nevezni az apai ági nagyimat) állandóan szidja és szidta a háta mögött anyukámat és a családját. Hogy "nemtörődöm", "szélhámos", "sisere had", "semmilyük sincs", ...stb. Még olyat is állított nekem, hogy a szüleim 2 hónapnyi ismeretség után jelentették be az eljegyzést, a házasságukat, ...stb., mivel anyám - folytatva az anyai ági hagyományokat - gyereket csináltat magával mihelyst hozzá közel kerül egy normális férfi. Csak azért lett velem terhes az anyám az ő állítása szerint, hogy így "megfoghassa", megtarthassa apámat. Nos, ebben a kontrasztos helyzetben kellett felnőnöm, amit részben mára elengedtem, részben meg megértem.
Hiszen a saját anyukámat szeretni fogom, akármilyen is, úgyhogy ebből a szempontból megtanultam elkülöníteni magamat a nagymamám véleményétől.
Másrészből megértem a Nagymamámat is, hiszen egész életüket erre áldozták fel a Papával, hogy a gyereküknek és az unokáiknak jó lehessen és hogy ne kelljen az anyagiakról aggódnunk soha. Engem is lehet zavarna, ha egész életemben a mélyszegénységből kőkeményen megspórolt és félretett vagyonomhoz meg mindenhez, amit addig elértem, egy olyan ember "csöppenne bele", aki hedonista életet él, nincs semmi képzettsége, papírja,...stb. Nem a pénz a minden, de nekem is vannak elvárásaim affelé, hogy kiből lehet családtag és kiből nem, nyilván nem szeretnék alkoholista embereket, meg nekem a Jehova tanúi sem szimpik, sem a Krisnások és anyukám anyja Jehova tanúja, anyum öccse meg krisnás.
A Nagymamám már azt is elrendezte, hogy én örököljem az összes vagyonát, mert mikor a fia (az apukám) vett egy budapesti lakást - ahogy az meg volt beszélve a szűk családdal, akkor a felét az anyám nevére íratta. A Nagymamám akkor is azt nyilatkozta, hogy "nem azért dolgoztam egész életemben a Papával, hogy anyádnak legyen lakása." Nem szeretne szóval egy fillért sem az anyukámra hagyni, sem a gyerekére, az apukámra, mert ő akkor osztoszkodna azon a pénzen és mindenen vele.
Apámról tudni kell, hogy szeretik egymást anyámmal, de velem nagyon agresszív, nagyon bunkó, rengetegszer arcon ütött kiskoromban, ordibált velem, kinevetett, felállt és otthagyott,...stb. Anyám soha nem állt ki mellettem, pedig erre is azt mondta a Nagymamám, hogy ő soha nem tűrte volna, hogy a férje ilyen hangnemben beszéljen a gyerekével.
Én eltűrök mindent, mert tudom, hogy nem ilyen anyagi háttér mellett már nagyon régen nagyon más életkörülmények között lennék, viszont szenvedek, mert állandóan feszültség van közöttünk és anyukámat már megtanultam elfogadni olyannak, amilyen (pl hogy csak a homeopátiában hisz gyógyítás terén, ezzel krónikus arcüreggyulladást okozva nekem kiskoromban) meg mindenét elfogadtam, szeretem őt is a maga módján, habár kicsit idegesítő, hogy tényleg iszonyatosan szét van szórva...
Családállítás nem opció, apám és a Nagymamám hallani sem akart róla, anyukámnak meg akármit mondanak, az olyan, mint a fallrahányt borsó.
Pszichológushoz és pszichiáterhez is járok, mert depresszióm lett - szerintük pont ettől az egész élethelyzettől, a gyógyszerek segítenek (habár rengeteget híztam mellettük), de úgy érzem a pszichológus nem nekem való műfaj. Rengeteg pszichológiai könyvet és önfejlesztő cikket olvasok mellé, de úgy érzem, ez sem elég. Szoktam nekik beszélni erről, de csak kiforgatják a szavaim és az egész családom ellen próbálnak beállítani. Nem szimpatikus nekem a pszichológia mai felfogása ebből a szempontból, de nem is ez a kérdésem tárgya. Igen, több orvosnál és pszichológusnál is voltam már, egyik sem segített. Nem, nem hiszek benne.
A ti, laikusok, válaszaitokra lennék kíváncsi, hogy ebből az olvasatból mi tűnik ki nektek, mi lenne az optimális választás a részemről.
Az anyagi függetlenség még nem opció, hisz tanulok.
27 évesen már RÉG melózni kéne, nem PhD meg ilyen-olyan szr.
Csodálkozom, hogy a szüleid ezt eltűrik neked, mert ha az én gyerekem lennél, mennél melózni az első végzettséged után, nem otthon "tanulgatnál" az én kontómra, amikor a PhD pl már simán lehet fizetős is.
Te egyszerűen csak nem akarsz felnőni, az a nagy helyzet, és ezért vagy "depis". El kellene menni dolgozni, akkor időd sem lenne ilyeneken rágódni :D
Az orvostudományban, a pszichiátriában, a gyógyszerekben hiszek. A pszichológiában nem hiszek.
Az orvosom pedig nem fogom lecserélni. Sokadik orvosom már, sok rosszat megtapasztaltam előtte és vele vagyok összhangban.
Először a PhD-t csinálom meg, utána megyek dolgozni. Ez volt az alaphelyzet, amit kiírtam, nem ezen szeretnék változtatni. Változtatni a családi helyzetemen szeretnék.
"Változtatni a családi helyzetemen szeretnék." - ne másokat akarj megváltoztatni, egyébként sem tudsz. Magadat változtasd meg, ha változást akarsz.
Szüleiddel élsz a gyerekszobádban 27 évesen, egész életedben így mentek a dolgok nálatok, ahogy most is. Szerinted mi fog megváltozni a jó irányba, de őszintén?
Költözz el, ha ennyire szar otthon és akkor nem kell ebben a légkörben lenned. Ez az egyetlen megoldás. Fura, hogy ennyi szakember és terápia után ez még mindig nem jutott eszedbe.
Jól értem, hogy a nagyi szerint az is anyád hibája, hogy apád bunkó és agresszív veled? Jézusom...
Kérdező, menekülj ebből a légkörből.
28) Én teszek aktívan a kiútért: tanulok, hogy majd dolgozhassak, mint ahogy írtam is. Csak a pszichológia és a családállítás az, amiben nem hiszek. Másképp is lehet tenni a dolgokért, nem csak ilyen varázslókkal. Az egész eddigi életemet végigtanultam, nem fogom csak azért abbahagyni, mert a GYIK-esek el akarnak küldeni dolgozni. Igen, annak is eljön majd az ideje. A családommal úgy beszéltük meg, hogy az lesz a legjobb nekem, ha elvégzem a PhD-t is.
Én igazából a jelenlegi helyzetre keresek konkrét stratégiákat, megoldásokat.
Köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!