Hogy közelítsem meg a köztünk levő konfliktust, ha a másik fél a Bibliát jelöli meg mindenek felett álló igazságként?

5. Nem, ne ijteszgess.. :D

Például

nem szeretek puszival és ölelássel köszönni (neki ezt azt jelenti, hogy nem vagyok hajlandó üdvözölni őt, bizonyára valami lelki trauma ért, amiért nem szeretek másokat üdvözölni),

törökülésben ülök,

helóval köszöntem egyszer és nem sziával (amúgy após is így köszön, neki szabad ezek szerint),

elmondtam, hogy nekem édesanyám nem szól bele elemi szinten az életembe (ez szerinte nem helyes, mert egy édesanyának ez a dolga)

elmondtam, szerintem hogy mindenkinek olyan érzelmei lehetnek, amilyenek és nekünk meg kellene a másikat érteni és elfogadni (de az az érzelem nem helyes, nem helyénvaló, ezért nem elfogadható szerinte)

szerintem hagyni kell, hogy mindenki maga irányítsa az életét, mégha az nem is arra halad, ami nekem szimpatikus (szerinte az ördögnek csak annyi kell, hogy a jó csendben maradjon, ezért ő soha nem fog csendben maradni)

Igazából engem a kéretlen tanácsosztás zavar a legjobban. Én tök jól elvagyok, felnőttem, rendezem a saját kis életem, nem szorulok senki tanácsára.

Emellett az is idegesítő, hogy ha valami nem szimpi neki, akkor ugye másoknak is meg a tanácsosztás ezerrel és tökre fárasztó hallgatni, mert elemi szinten nem értek vele egyet.

Például valakinek lelki és párkapcsolati problémái vannak a családban és folyamatosan mondja neki, h egy rossz ember, nem szabad azt csinálnia, amit, menjen vissza a feleségéhez és nekem annyira fáj, hogy nem hallgatja meg az érzéseit, hanem csak okoskodik.

Apóst nem érdekli, sőt gyakran adják egymás alá a lovat.

Párom pedig ebben nőtt fel, emellett végtelen türelmű is, őt nem zavarja. A tesóit ellenben zavarja, próbálták már többször is megbeszélni vele, de nem éri, mi a probléma.