A gyereketeknek milyen a kapcsolat az anyósotokkal?

Érzelmileg sakkban tartotta szép szavakkal, próbálta magához vonni, saját céljaira felhasználni, amíg a saját felnőtt gyerekei és párja egyre távolodtak tőle.

Szerencsére már átlátja a helyzetet és udvariasan, de megvédi az érdekeit.

A lányom a 4. unokája anyósomnak (a másik három unoka a lányától van). Nagyon durva megkülönböztetés van már a terhesség óta ("majd akkor foglalkozik vele, ha megmarad", hosszú ideig vártunk a kislányunkra, nagyon nehezen jött össze, nem is volt egyszerű a terhességem).

A saját lánya az, aki kirekesztettek nagyon sok dologból, én soha nem tettem különbséget az én anyukám és anyósom között, bármikor láthatta, fürdethette, altathatta, nem is engedélynek fogtam fel, hanem egy természetes dolognak.

A legnagyobb baja anyósnak az, hogy a kislányunk rám hasonlít (nekem nem egyszer pedzegette az apasági kérdését is, pedig rajta kívül mindenki látja, hogy nem csak rám hasonlít).

Pár hónapig nem is volt semmi gond, aztán egyre kevesebbet láttuk, majd hónapok teltek el úgy, hogy felénk sem nézett (mi hiába kerestük, hogy mennénk hozzá, mindig volt valami ürügy, többnyire a másik unokákkal töltötte az idejét).

Számomra ő megbukott, de nem csak nagymamaként, hanem anyaként is.

Addig, míg olyan különbséget tud tenni a gyerekei és az unokái között, hogy az ember esze megáll tőle, én nem is szívesen nyitok neki ajtót.

Számtalanszor elmondtuk neki, hogy mi nem pénzt vagy ajándékot kérünk, hanem a szeretetét, de a mi lányunk ennyit sem érdemel.

Nem tudja, oviba vagy bölcsibe jár -e, nem tud alapvető dolgokat róla, előfordult, hogy a másik unoka leselejtezett, vagy elfelejtett dolgait hozta át hozzánk, bezárta a szobába mikor vigyázott rá (nehogy szétpakoljon, a többiek játékaihoz ne nyúljon), simán elmegy az utcán úgy kocsival mellettünk, hogy meg sem áll, csak int, megígéri, hogy jön, aztán elfelejti sokadik alkalommal, stbstb. Nagyon hosszú a lista.

A kislányunk 3 éves. Húsvétkor jött a "mama", egy marék csokit hozott neki, vacsi előtt ki is pakolta, pedig szépen kértük, ilyet ne csináljon. Játszott vele pár percet, közben egyfolytában leszólta mindenért, hasonlította a másik unokákhoz (akik idősebbek).

Este a kislányom megkérdezte, ki volt az, aki itt volt. Mondtam, hogy a mama. Erre az volt a válasza, hogy ő nem szereti a mamát. Ha valamikor megjelenik újra, és megint feszültséget okoz, a fejéhez fogom vágni. Elég volt. Közel 9 éve táncol az idegeimen, az a baja, hogy elvittem a kisfiát, és így már nem őt pénzeli, nem tudja ugraltatni, irányítani. Mikor meghalt anyukám, a legfontosabb az volt neki, hogy mindenhol azt hangoztassa, jön segíteni, mert én nem tudom ellátni a családomat. Egyetlen egyszer nem volt felénk. Az elmúlt 2 évben kétszer voltam kórházban, mindkét alkalommal elég komoly műtéten estem át, és mikor látta, hogy nem vagyok jól, akkor közölte, ez az én bajom. De én bejártam hozzá a kórházba (nem a lánya), az egy kötelező dolog volt.

Szóval nálunk elég összetett a helyzet. Én kezdettől fogva tiszteltem és szerettem őt. Soha semmivel nem bántottam meg. De ő ilyen. Nem lehet mit tenni. A kislányom előtt nem mondok semmi rosszat róla, nem szeretném befolyásolni még ilyen kicsinek sem.

De sajnos azt kell mondanom, hogy addig jó, míg nem látjuk. Nem kell a felesleges vita, feszültség, a kislanyomnak sem kell magyarázni, neki miért nincs mamája (elég fájó ez így is. Anyu igazi nagymama volt, sajnos anyósnak csak a lánya gyerekei számítanak. Egyszer meg is mondta, hogy a lánya gyerekei a saját vére....).

Érdekes ez az oldal ahol a saját tapasztalatot lepontozzák.

Enyém a 10es válasz. Nekem nincs bajom anyóssal, de mégsem olyan játékos a baba ha ott vagyunk, máshol pedig játszik, legyen akár nagynéniék, dédiék. Le lehet pontozni ezt is, akkor is látszik hogy a gyerek nem ugyanolyan kicsattanó jókedvű mint ott