Ki hogy érzi ezt a szülőkkel való kapcsolatot? Mit gondoltok erről a helyzetről az apósommal? Mennyire kellene örömmel viselnem férjem apukájának állandó látogatását? Meddig viselnétek el ezt a helyzetet? Mit kellene tennem?

Férjem szülei elváltak, apukájával maradt. Lassan 2 éve élünk együtt, kb 40 km-re apukájától. Nem tetszett apukájának nagyon, hogy itt veszünk házat. Akkor azt mondta, hogy messze vagyunk, ritkán fog tudni jönni. Ez nem is lett volna baj nekünk. Ennek ellenére eddig nyáron (inkább április-szeptember között) szinte minden hétvégén egyik nap jött, de volt, hogy mindkét nap. Ilyen alkalmakkor reggeltől estig itt volt nálunk. Persze nagyon sokat segített, sok mindent megcsinált párommal a ház körül. Viszont sokszor olyanokat is kitalált, hogy meg kell csinálni, meg hogyan lenne jó, ami valójában teljesen jó volt számunkra, csak azért, hogy jöhessen egész napra. Párom nem akarta megbántani sose, azóta se, ezért minden úgy lett, ahogy apukája akarta. Eddig nyáron volt ez. Azokon a napokon többnyire elmentem inkább anyukámhoz, hogy ne legyek itthon. Lassan 4 hónapja megszületett a kislányunk. Mióta hazajöttünk a kórházból a babával, 2 hetente hétvége egyik napján nálunk van. Gyakrabban is jönne és már ebéd előtt itt lenne estig, csak szerencsére ezt leállította párom. Már nem csak nyáron, már télen sincs szabadulásom tőle. Párom nem akarja megbántani, sajnálja, hogy egyedül maradt, de én nem tudom elviselni, hogy ennyire rátelepszik az életünkre, most már egész évben, nemcsak nyáron... Hétvégén is itt volt, szegény baba sírt, hogy valaki vegye már el tőle. Még bőven elhallgatta volna, hogy szegény gyerek ordít a fülébe, csakhogy a kezébe legyen. Inkább elvettük és nálunk egyből megnyugodott.

Jelenleg azért is zavar ennyire, mert mi hárman vagyunk egy család és sokszor nem jut elég idő hármasban. Ezáltal a szabad hétvégéket családként szeretném tölteni, nem pedig apósomat nézni. Általában mindig megfőzök, kitakarítok, amíg a pici alszik és férjem dolgozik, hogy ha itthon van, akkor együtt legyünk. Munka után ő intézi, ha kell a bevásárlást, postát, gyógyszertárat, apukájához is megy párszor, ha kell segítség. Ezekkel is sok idő elmegy.

Megértem, hogy nem akarja megbántani az apukáját, de meddig tudom ezt elviselni? Viccesen mondta férjem, hogy majd együtt leszünk, ha a szülők már nem élnek. Mondhatom, hogy kicsit sem tartottam viccesnek. Addigra a baba már nem lesz ilyen pici, meg a mi kapcsolatunk is változhat. Persze, most még így kicsivel több, mint 5 év után is nagyon szeretjük egymást és együtt szeretnénk megöregedni, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő. Nem szoktunk veszekedni, ha valami van, akkor az apukája miatt.

Most már nem tehetem meg, hogy elmegyek, amikor ő jön, mert nem hagyom itthon a babámat. Elég gáznak érzem, hogy legszívesebben én menekülnék a saját otthonomból, ha ő jön.