Anyósom szerint az esküvőt a szülőknek kell fizetni?
Tudom még nem anyósom. Párommal mikor megyünk ebédre hozzájuk mindig feljön az esküvő téma. Mondjuk érthető 6 éve vagyunk már együtt és 1 éve jegyzett el.
Anyósom szerint az esküvőt a szülőknek kell fizetni, mindig is a szülők álták. Én nem tartom jó ötletnek hogy ők fizessék. És amikor jeleztem neki hogy nem szeretnénk anyagi támogatást, akkor felcsattant hogy értsem meg hogy ezt a szülők szokták fizetni, általában a fiú szülei, illetve szülők dolga szervezni az egészet.
Hát én nem tudom, hogy ez most hogyan van. De nem igazán szeretném azt hogy bele szóljon abba, amit mi párommal elképzeltünk. Mert anyósnak ez nem tetszik, szó sem lehet arról amit mi kigondultunk. Pl mi nem szeretnénk nyáron tartani a kánikula miatt, de ő nyáron szeretné, mert szerinte nyáron a legszebb. Azon is kiakadt hogy nem lesz templomi esküvő. Párommal átbeszéltük és már neki is kezd elege lenni ebből. Igazából anyagi támogatást sem nagyon szeretnék, max akkor ha túl lépünk a kereten.
Nem tudom hogy ez most hogy van, de szerintem nem így ahogyan anyós gondolja.
Nincs így. De ha így is lenne, kit érdekel, hogy mi a szokás? Senkinek nem lesz tőle baja, ha olyan esküvőtök lesz, amilyet szeretnétek, úgyhogy nyugodtan szervezhettek olyat, amilyet szeretnétek. Aki másmilyen esküvőre vágyik, az házasodjon saját maga, és valósítsa meg az álmait a saját esküvőjén. Ne másét rendezze. Igazad van, ha nem tud elvárások nélkül, jó szívvel adni, akkor ne szálljon bele a költségekbe, nem köteles. Fordítva is így lenne: te sem várhatnád el, hogy állja neked az álomesküvőt, ha nem akarja. Te nem oszthatod be a pénzét, ő nem veheti el a ti döntési jogaitokat.
Csak azt nem értem, miért te jelezted, hogy nem kértek anyagi támogatást? Jelezze a fia, csattanjon rajta az anyja tolakodása. Írtad, hogy szólt (valamit), de nem lehetett valami határozott, ha az anyja így lesöpörte. Bizonyos szülőtípusra jellemző, hogy ha a gyereke olyan véleményt vagy igényt fejez ki, ami neki nem tetszik, akkor süketnek tetteti magát, és úgy csinál, mintha el sem hangzott volna. Ráhagyni puhány dolog. Miért szokna le erről az ignorálásról, ha beválik? Újra fel kell hozni a témát, és úgy, hogy kénytelen legyen érdemben reagálni. Beszéltetni kell, visszakérdezni, kérdőre vonni, hogy miért nem érti meg, kimondatni vele, hogy felfogta. Utána már túl ciki lenne úgy tenni, mintha semmit sem mondtak volna neki.
9
A szülő fizeti és SZERVEZI! Nem kívánságműsor.
AMúgy ne fogadjatok el pénzt és ne is szóljanak bele. És nincs ilyen, hogy ez a szokás, de ha lenne, akkor sem kötelező tartani.
Valószínűleg azért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy ők fizessék, mert akkor van alapja megmondani, hogy mi hogyan legyen. Az esküvő elsősorban a párról szól, régen megvolt az, hogy illendő, ki mit fizet a lányos házból illetve a fiú oldaláról, de ez már régen nem előírás.
Vagy dűlőre juttok vele, vagy tényleg lehet megoldás a titokban való házasság, ha nektek nem fontos pl. a lakodalom. (Bocsánat, ha írtad, nem olvastam vissza.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!