Túlélési tippek infantilis anyóshoz?

Az én anyósom is ilyen. Annyi különséggel, hogy nincs fèrje és egyetlen gyermeke a férjem, így minden figyelem és ragaszkodás ő rá irányul.

De a férjem, nem hagyta magát, mondjuk én sem költöztem oda.

Összeköltöztünk és éljük az életünket.

Az unoka nem érdekli. Én kb egyáltalán nem beszélek már vele, a férjem telefonon beszél vele rendszeresen, kb havonta találkoznak

Anyósom nem infantilis, hanem irányító típus, de mindegy.

Nem értem, mi a kerdesed. Nem szabad hagyni, hogy irányítsák, hogy ő döntsön, ennyi az egész

100% ignore, másképpen nem lehet.

Csak ti még nem jutottak addig, hogy teljesen háttérbe szorítsátok őt.

Nem menni hozzá és megmondani neki, hogy akkor ülünk legközelebb egy asztalnál, ha normálisan viselkedik.

Nem árt egy olyan partner sem, aki nem egy herétlen balfasz ahhoz, hogy a saját anyját helyre tegye, ha a másik szerettével úgy viselkedik, mint egy primitív tapló.

Nekem ezek váltak be.

Az (akár ideiglenes, akár végleges) kapcsolatmegszakításon, vagy drasztikus leépítésen kívül nem ismerek más kijózanító és hatásos eszközt az ilyen helyzetekre. Mi sosem éltünk együtt anyósékkal, és nálunk nem olyan durva a helyzet, mint nálatok, de a gyerekvállaláskor mégis megszakítottuk kb. fél évre a kapcsolatot, mert rémesen viselkedtek. Nekem feltett szándékom volt egy életre elfelejteni őket, de a férjem szenvedett ettől, szerette a szüleit, fájt neki, hogy minden elromlott, mert mindig úgy képzelte, hogy majd a gyerekeinknek is olyan jó élményei lesznek a nagyszüleivel, mint neki az ő nagymamájával és nagypapájával gyerekkorában, és leginkább a gyerekeink veszteségét siratta, hogy nekik majd nem jut olyan jó nagyszülő, mint neki, így aztán mire megszületett a baba, már újraépítettük valahogy a viszonyt lassan, óvatosan, lépésről lépésre. Nem volt egyszerű a dolog, és a mai napig van bennem tüske, biztos vagyok benne, hogy bennük is, és a férjemnek is még évekig fájt, hogy csalódnia kellett akkor bennük, de szerintem benne évek alatt ez nagyjából feloldódott, csak az anyjában és bennem maradt a keserű szájíz, de egyikünk sem mutatja, mindketten kezeljük magunkban a dolgot, és így belül elviselhető, kívül pedig kifejezetten jó viszony van köztünk. A gyerekekkel pedig nagyon jó a kapcsolatuk.

A szüleim is megszakitották a kapcsolatot anno az egyikük szüleivel, így sosem ismertem az egyik nagymamám és nagypapám, meg is haltak már. Az első anyósom is rémes volt, a húgom anyósa is az, úgyhogy én még nem láttam kiegyensúlyozott anyós-meny viszonyt soha életemben. Remélem, én nem viszem tovább ezt a mintát, de őszinténszólva aggódom. Jó lenne, ha lenne előttem jó példa a felnőtt gyerek és szülője viszonyára, de nincs, a saját szüleimmel sem igazán jó minden. Nem tudom, milyen az ideális kapcsolat a szülőkkel, ha már felnőtt az ember, és ebből lesz még gondom, ha majd a szülő oldalon állok, érzem.