Otthonba akarja küldeni az anyukámat, mit tegyek?
A párommal anyukám házában lakunk, beteg, gondozásra szorul. Így ketten egész jól el tudjuk látni, anyukám is jól érzi magát a helyzethez képest.
A párom 7 hónapja megkérte a kezem , és családot szeretnénk alapítani, esküvő még nem volt mert anya gondozására kell a pénz.Egy ideje már el kezdte mondogatni hogy ez így nem fog menni, így sosem lesz családunk ha folyamatosan az anyukámmal foglalkozunk, de sosem lett belőle komolyabb veszekedés. Viszont tegnap elmondta, hogy hetek óta otthonokat nézeget , és muszáj lesz beküldenünk. Amikor elmondtam neki hogy soha nem fogom ezt megtenni(mivel még mentálisan épp és mi is el tudjuk látni). Elkezdett őrjöngeni hogy ez az ő döntése is , és amennyit gondozta anyut a ház fele és az örökség is az övé,konkrétan majdnem megütött, anyunak is undorító dolgokat mondott, hogy miért nem döglik már meg hogy mi boldogok lehessünk, és sorolhatnám. Hatalmasat csalódtam benne. Mit tegyek?
a) nem ismerem pontosan anyukád állapotát. De elképzelhető, hogy egy jó otthonnal járna tényleg a legjobban. Különben ha még 20 évig arról szól az életed, hogy őt ápolod, akkor elmegy melletted az élet.
b) a sztori második fele alapján a pasidnál komoly gond van fent a központban.
"elkezdett őrjöngeni, hogy ez az ő döntése is , és amennyit gondozta anyut a ház fele és az örökség is az övé"
Örülj neki, hogy még az esküvő előtt kiderültek a valódi szándékai, így nem kell bajlódnod a válással.
A pasid egy görény, akkor is ha csak kezet akart emelni rád, de nem tette.
Viszont. Semmit nem tudunk, mert amúgy a szó azon értelmében lehet igaza van, hogy így családot alapítani nem lehet.
Azt írod, gondozzátok.
A párod is? Hány éve vagytok együtt? Mióta gondozzátok anyádat? Pontosan mi baja anyádnak? Tudtok mellette mindketten dolgozni? Ha babád lenne, anyád ellátná magát? Vagy gondoznod kéne anyád meg a gyereked is?
Azt mondod, magánál van, jól érzi magát.
Az mit jelent? Ágyban fekvő, pelenkázni kell, öltöztetni, fürdetni, emelni, etetni? Kezdődő demenciás esetleg?
Ne haragudj.
Párod reakciója még mindig nem volt fair.
De akkor ápold anyád még 20-30 évig és ne legyen mellette családod. Te akarod ezt választani, mint írtad, otthonba soha nem adod. Akkor gondozd, de ne rakjál ilyen terhet senkire. A kettő együtt nem megy, férj, kisgyerekek, meg még anyád gondozása is. Vagyis megy, de valakinek a kárára, valaki áldozat lesz.
Valóban. Beteg ápolás mellett az embernek élete az nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!