Hogyan juthatnánk ki ebből a helyzetből a férjemmel? 25/N

5 éve vagyunk együtt a férjemmel. 2 éve házasodtunk össze. Előszőr úgy volt, hogy az én szüleimnél fogunk lakni lett volna külön lakrész nekünk. Viszont anyósom az utóbbi években nagyon lerobbant, volt két csípőműtétje és ami megnehezíti a helyzetét, hogy van még egy autista fia akivel nagyon nem könnyű így odaköltöztünk. A párom se akarta, de volt olyan, hogy egyik este telefonált anyósom, hogy nem bír kiszàlni a fürdőkàdból mert úgy becsípődött neki valami így átkellett mennünk. Akkor sokszor volt olyan, hogy a testvére kattant be épp, bezárta anyósomat a szobájába. A férjem màr tiszta ideg volt állandóan màr aludni se tudott rendesen, mert folyton azon idegeskedett, hogy mikor érkezik az ujjabb telefon.

Vègül èn vetettem fel, hogy költözzünk oda, aztán majd làtjuk mi lesz.

Már másfél éve így van. Ami számomra nehéz, hogy én előbb végzek a munkában aztán volt olyan, hogy arra mentem haza, hogy a sógorom tárgyakkal dobálja az anyósomat. Nem is mondtam a férjemnek, mert tudom, hogy tiszta ideg lett volna.

A múltkor egyik èjjel betörte az ablakot.

A férjemnek zárat kellett felszerelni a fürdőre, mert képes bejönni amikor én bent vagyok.

Egyik rokonom, mondta, hogy költözzünk ki hozzájuk Angliába, munkát is tudna adni, de férjemnek mondani se merem. Tudom, hogy nem tudná magára hagyni az anyját ebben a helyzetben, amit meg is értek én sem tudnám így ott hagyni a szüleimet.

Viszont nagyon igazságtalannak tartom, hogy a férjemnek ilyen fiatalon ennyit kell idegeskednie és az anyósom meg csak nem is öreg 56 èves. Már gyomorfekélye is volt a férjemnek emiatt.

Gyereket se merünk így vállalni.

Múltkor a férjem kicsit beivott ès már azt is mondta sírva (előtte soha nem sírt mèg előttem), hogy ha úgy érzem vàljak el tőle, nem akarja, hogy tönkre menjen az èn életem is. De én mondtam neki, hogy nem csak a szép időszakra mondtam igent.