Kezdem azt hinni, hogy kifogtam azt az anyós típust, akinek a rossz természetét a hírhedt anyós-viccekben szoktak megformálni. Hogyan kell kezelni egy ilyen embert?

Eleinte egy tündérnek, egy bölcs nőnek hittem. Aztán kitaláltuk párommal, hogy el szeretnénk költözni a városából, kb 60km-re messzebbre. Onnan indultunk lefelé a leejtőn.

A hátam mögött, a páromnak panaszkodik rólam, de a szemembe sose mondja, akkor mindig negédesen mosolyog és kedveskedik. Eleinte olyan dolgok miatt problémázott, amit bár én teljesen másképp láttam, de kellő empátiával beláttam, hogy érthető a szemszögéből, hogy ő nem rajongott érte, mint mondjuk ez a költözős történet.

De azután elkezdett egyre kisebb dolgokat felnagyítani, sőt, olyan dolgok is előfordultak, hogy olyannal vádolt meg, ami még se történt. Persze mint ahogy mondtam, mindent a hátam mögött. Rendszeresen előfordul, hogy találkozunk, én azt hittem, hogy minden jól sült el, jót beszélgettünk, jól éreztük magunkat, aztán pár nap múlva rá elpanaszolja a páromnak, hogy mivel bántottam meg. Páromat is piszkálja, már ott tart, hogy a saját anyjához nem szívesen megy, mert fél, hogy bármelyik mozdulatával valami sértőt tesz.

Folyamatosan ellent mond magának. Egyszer csinálok valamiből egy A verziót és panaszkodik hogy miért nem B módon tettem, azután legközelebbi alkalommal direkt B módon csinálom ugyanazt, és értetlenkedik, hogy miért nem A módon jártam el. Egyre inkább azt érzem, hogy nem lehet neki megfelelni és valójában ő aktívan keresi a lehetőségeket, hogy megsértődjön.

Az a félelme, hogy rossz kapcsolata lesz a gyermekével, de egyfajta önbeteljesito jóslatként minden megszólalásával eltaszítja magát a gyermekétől.