Ha anyósodék közelebb (kocsival 5-10 percnyire) akarnának költözni hozzátok mit szólnál?
A mi szituációnkat direkt nem írom le.
Az érdekel most, hogy nektek milyen a kapcsolatotok, van-e unoka, örülnél-e a közelségnek, ha jelenleg messzebb laknak (Mennyire messze?)
A szüleim kb 10 házra laknak tőlünk. Felnőtt emberek vagyunk, előre bejelentkezünk, ha menni akarunk a másikhoz.
Nem járunk egymás nyakára minden nap, van privát szféránk.
Szerintem lehet igy is, de ez ember függő. Aki tapintatlan, nem ismeri az illemszabalyokat, az lehet a nyakadra fog járni hívatlanul.
Ettől függetlenül nem tilthatod meg, hogy közel koltozzenek. Meg lehet beszélni, hogy előre jelentkezzenek be látogatás előtt és hasonlók.
Nem örülnék neki. Nincs velük semmi bajom amúgy, de a túlzott közelség sosem jó. Viszont nyilván ez az ő döntésük, nekem nem sok közöm van hozzá.
Szerencsére elég esélytelen ez.
Nem, mert nagyon sokszor csak én pakolok és ha emiatt szalad a lakás, akkor az nem lenne jó.
Egyébként a hozzáállásukat előre nem lehet megmondani, az akkor derülne ki, ha ilyen közel laknának. Szerintem a mieink pont nem lennének azok az 5-percenként bejelentés nélkül átjönnek. Eléggé meghúztuk a határokat, pozitív-semlegesnek mondanám a kapcsolatot. Mondjuk ez abból is fakad, hogy alapvetően hajlamos vagyok kevesebbet belelátni egy emberi kapcsolatba, mint ami benne van, lehet ők ezt jóval pozitívabban látják.
Köszönöm a válaszokat!
Nem értem miért pontozzátok le egymást egy szubjektív kérdésnél, ahol pont a sokoldalú megközelítések érdekeltek. Tényleg szépen leírtátok a kérdésemre a választ, mindenki kapott egy zöld kezet, függetlenül attól, hogy kivel vagyok egy állásponton.
11-es: Azért lehet zavaró, mert ha pl a közelben csak te/ti vagytok neki (minden más rokon a költözés után 1-2 óranyira lenne) az egyetlen társaság és az illető pl nem dolgozik, a háztartást szépen elvégzi gyorsan, emellett nem kötik le könyvek, filmek, egyéb hobbik akkor az összes figyelme és energiája a közelben lévőkre (az illető(k) gyerekére, vejére/menyére, unokáira) irányul és mivel távolról mindennap telefonál jelenleg, ezért feltétezem ez mindennapos látogatásokba menne át a költözés után és különböző ürügyekkel való magukhoz invitálásokra. Mivel sértődékeny emberekről beszélek, ezért szerintem a szép szóból egy ideig lehet értenének, de meg sértődnének (addig sem zargatnának mondjuk🤭) A sértettséget félretéve engem zavarna a túlzott közelség. Más a természetünk, másképp látunk dolgokat. Ha évente egyszer találkoznánk sem lenne vele bajom. Ha itt lennének osztanák a feladatokat állandóan (pl ki kellene vágni a fánkat, kibélelni a kandallót stb.) és beleszólnának mindenbe (erről már most le vannak állítva, de minden alkalommal van anyósomnak valami beszólása amitől fejjel a falnak repülnék szivem szerint...).
Nekem sogoromek akarnak a közelünkbe költözni (másik országból) és anyósom kitalálta, hogy ő, aposom és a legkisebb fia is odakoltozik a lánya nyakára, akinek most van pici babája, mert majd ő segít. Hozzáteszem a gyerek ordít tőle,ha magára hagyják anyosommal. De komolyan. Szerintem megérzi a baba, hogy gonosz.
Még jó, hogy a szomszéd ház amit meg akartak venni elkelt. Rosszul is lettem volna napi szinten órákat itt ülne, mert ő unatkozik...
2 percre lakik kocsival anyosom.
Amikor megszuletett a fiam MINDENNAP àtjott segiteni megfurdetni de senki nem kerte meg ra…
A legrosszabb az volt, hogy ugy allitott be mindennap, hogy nem is szolt hogy jon. A ferjem mar megmondta akkor hogy bezarja a kaput meg a bejarati ajtot is..
Jobban tette volna..
Azota sem birom ezt a buzgomocsing stilust hogy ő mindent jobban tud. Nem 1x csinalt mar a gyereknek bajt azzal, hogy tul okos volt.
Nem bánnám, ha több órara lakna tolunk…. Vagy mi tőle
Mi nem vagyunk házasok, de 8 éve vagyunk együtt, így remélem nem gond, ha válaszolok (ha igen, hagyd figyelmen kívül).
Jelenleg 5-10 percre laknak tőlünk kocsival. Egy álmom válna valóra, ha elköltöznének oda, ahol a másik fiuk lakik, hogy legyen köztünk egy másfél órás távolság. Náluk már van gyerek, terveznek is még, nálunk nincs és nem is szeretnénk. A párom anyja kijelentette, hogy ő csak abban a városban hajlandó élni, ahol valamelyik gyereke. Sajnos mi nyertük meg őket. Konkrétumot nem szeretnék írni, de lényeg, hogy párom apjával jól megvagyok, az anyukájával meg csak látszólag jól, valójában utáljuk egymást. (A menyével - a másik fia felesége - szintén ilyen a kapcsolata, kölcsönösen ki nem állhatják egymást.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!