Mennyire egészséges, ha utálom a párom anyját? (hosszú lesz, de muszáj kiírnom magamból)

Nem szívesen használom azt a kifejezést semmilyen embertársamra, hogy utálom.

De a párom anyjával már a kapcsolatunk kezdete óta zero szimpátia van,sőt.

Sosem fogadott el engem, vagy nem tudom. Anno azt kellett hallgatnom, hogy a párom exével ők milyen jóban voltak, nagyokat beszélgettek, tegeződtek, stb.

Velem évek alatt ez nem alakult ki, bár hál'istennek, alig jártam át hozzájuk és még az a kevés alkalom is bőven elég volt.

El volt várva tőlem, hogy én nyissak az idegen terepen, én menjek be hozzá beszélgetni, stb. Még a köszönésemre is megjegyzés lett téve, (Jó napot/Viszlát), mert ez távolságtartó, állítólag és miért nem csókolommal köszönök...

Ezek ráadásul nem a szemembe lettek mondva, hanem a páromnak panaszkodott és ő kért! engem meg, hogy ugyan nyissak már az anyja felé, mert ő ezt igényli...

Annyit tudni kell róla, hogy az anyjának nincs egy darab barátja/barátnője sem. Nem dolgozik. Semmi élete nincsen. De ez nem az én problémám, ne a gyereke párjával akarjon már barátkozni.

Az évek során az is kiderült, hogy nem tetszett neki, ha mi nyaralni mentünk, mert hogy ő bezzeg sosem látta a tengert. Őt soha nem vitte el senki. - erre megint csak azt tudom mondani, hogy nekem mi közöm ehhez?

Mi a nyaralásokat mindig 100%-ban felesben fizettük. Engem sem vittek, hanem megkerestem a rávalót. Úgy, hogy én már régesrégen nem a szüleimmel élek, 2 helyen dolgozom és igen, élni szeretnék.

Mire jött a megjegyzés erre is, hogy nekem miből van erre pénzem, miért nem fontos dolgokra teszek/teszünk félre, hisz ő a gyerekét erre neveli.

Ez nálam kicsapta a biztosítékot teljesen.

Nem akarta engedni, hogy összeköltözzünk, mert tegyen félre a párom. Ezzel nem is volt problémám igazából, az egyetlen normális kezdeményezése (volt).

De mostmár odáig fajult a dolog, hogy a párom egy ideig munkanélküli volt és felélte ezeket a tartalékait + tartozásból tartozásba verte magát, mindezt azért, mert nem mert az anyjához fordulni segítségért.

A helyzet azóta csak fokozódott, mert hiába dolgozik már, az anyja elvárja, hogy az egész fizetését adja le, gyűjtse vissza a felélt pénzt, vagy kérjen, ha kell valamire, mert hogy ő egy forintot nem bízna rá mostmár.

Hadd ne mondjam, hogy ez újabb kölcsönkéregetést és tartozásokat szült/szül folyamatosan, mert egyszerűen nem mer szembeszállni az anyjával.

De ez az egész rám és ránk is igen nagy hatással van és nem szeretek ilyenekbe belefolyni, de nagyon ott tartok, hogy elküldöm az asszonyt a bús p*csába, mert tönkretette a gyerekét.

Lehetetlenné teszi, hogy bármikor is normális életet kezdhessünk együtt. Persze ez őt nem érdekli úgysem, mert sosem szeretett engem, nem vagyok elfogadva, én vagyok a gonosz, aki elvenné tőle a drága kisfiát.

Mocskos dolgokba keveredett bele a párom amiatt, hogy a saját anyjához nem mer segítségért fordulni. Hazudik, sunyiskodik, rossz arcoktól kér(t) kölcsön, az anyja meg ezekből mit sem sejt.

Én nem akarom kavarni a sz*rt, nem akarok kitálalni, de kezdek besokallni ettől a helyzettől.

És nem értem, ebben az egész történetben miért én vagyok a rossz meg a gonosz, amikor én tisztességes vagyok, eltartom magam 20 éves korom óta, több helyen dolgoztam azért, hogy élni is tudjak és félre is tudjak tenni. Ezek ellenére biztos vagyok benne, hogy rám van fogva, hogy a párom idáig jutott, mert mi mennyi helyre elmentünk, ő miattam nem tanult meg spórolni. Miattam? Hát tőlem rohadtul nem ezt látta, sosem nulláztam le magam hónap végére, mint ő. Mindig is volt és van is félretett pénzem, pedig a korona para én is elvesztettem a munkám.

Ő mivel tanította meg őt takarékoskodni? HOgy elkért tőle havi x ezer forintot, hazaadás címszó alatt, amit tudta jól, hogy elteszi neki és önerőre majd jó lesz. Emelett nem érzett késztetést pluszban félretenni.

Itt vagyok egy tönkrement felnőtt emberrel, akit szeretek, nem akarok elengedni, de nem látom már ebben a helyzetben a fényt az alagút végén.

És elegem van abból, hogy akárhányszor kérem, hogy tálaljon ki az anyjának, vagy ha pénzre van szüksége, kérjen tőle, inkább éhezik, de nem kér. Hozzá sem hajlandó szólni kb.

Persze mindezek ellenére, elvárja az anyja, hogy mostmár húzzon el otthonról, de hogy , ha a fizetésére is igényt tart, mert ő tartozik, meg amúgy sem bízna rá egy forintot sem.

Milyen anya az ilyen? Nem látja, hogy tönkretette a gyereke életét? És még a párom a sz*r, a semmirekellő, pedig ők milyen jó példát mutattak neki és milyen tisztességesen felnevelték....

Ja..

Szóval ha van ember, akit urálok, az a drága anyós jelöltem. Önző vagyok, hogyha azt mondom, hogyha nem roppanok össze idegileg és valaha kirobbantom a páromat onnan és végre együtt fogunk élni, akkor én kerek-perec kijelentem, hogy hozzám/hozzánk, a drága anyja az életében NEM teheti be a lábát? SOHA!

Lehet én is elfogult vagyok és nem lehet mindenért az anyját hibáztatni, de igen nagy szerepe van abban, hogy ez lett a fiából. De utálom az ilyen embereket, bármit is mondasz neki, bármivel is érvelsz, akkor is CSAK és kizárólagosan neki van igaza és mindenki más hülye.

Nem hiába nem kiváncsi rá senki, de ezen nem gondolkozna el...

Vagy szerintetek én vagyok a hülye?