Más anyósok is ekkora ügyet csinálnak ebből?

Nem találkoztam még olyan szülőkkel, akik így megosztják az otthonmaradást, de szerintem klassz.

Anyósod baromságokat hord össze, berögzültek neki az szokások, és azt hiszi, van értelmes alapjuk, de nincs. Mondjátok meg neki, hogy ne tojjon be, a fia nem lesz földönfutó, gyedben megkapja a fizetése 70%-át, azon kívül gyereket lepasszolni csak úgy lehet, ha nem szülőre hagyják a gyereket, apával maradni nem lepasszolás.

Anyós valószínűleg néhány tizenévvel ezelőtt leragadt és úgy gondolja, hogy ami akkor volt szokás az nagyon jó volt és most is mindenkinek pontosan azt kell(ene) követnie.

Nem ment még át hozzá az az infó, hogy ma már szerencsére egyenjogúság van, pont ugyanannyira apa dolga is a gyerek, mint az anyáé és ha nektek ez a felosztás így megfelel, akkor nincs vele a világon semmi gond.

A saját apjának a saját gyerekére való vigyázás pedig olyan messze van a "lepasszolástól", mint ide Kína. Én biztos nem hagytam volna szó nélkül, hogy így beszél rólam, azért tudja már moderálni magát, ez a ti életeteket, a ti gyereket, a tó döntésetek. Semmi köze hozzá.

A továbbiakban még csak meg se halljátok a hülyeségeit, el kell mondani, hogy álljon le, ti már döntöttetek, egyet tehet: hogy szépen elfogadja, mást nem.

Ha a feleségemnek lett volna kedve hozzá, én is szívesen megosztottam volna így az otthonlétet.

Mivel ilyen helyzet nem adódott, értelemszerűen ilyen konfliktus sem volt. De ahogy magamat ismerem, ha bárki a rokonságból hasonló stílusban bele akart volna beszélni ilyen jellegű dolgainkba, alighanem úgy helyre raktam volna (korra, nemre, rokonsági fokra való tekintet nélkül), hogy utána meg se merne szólalni a jelenlétemben.

A párod hívogatja az anyját naponta emiatt, vagy anyósod a párodat?

A párodnak nem kéne hívnia, ha egyszer rendesen eligazította az anyját. Az anyja meg egyvalami miatt hívhatja és csak egyetlen alkalommal: ha bocsánatot akar kérni. Ha továbbra is agitálni akarna, párod helyében én mondat közepén nyomnám ki a telefont - és utána föl se venném neki.

Úgy gondolom, hogy ez így egy működő dolog, anyósnak maximum jótanácsai lehetnek..

De sokszor abból sem kérünk.

Legutóbb olvastam ilyen témában és azt szűrtem le belőle, hogy mivel a gyerekhez az édesanyja a legközelebbi akit ismer, így már kis korban is traumaként élheti meg az ő hiányát.

Ez több napos nem találkozás után eshet meg, szerintem erre a helyzetre nem vonatkozik, de lehet hogy érdemes pszichológus véleményét is kikérni, hisz mindenkinek a gyermek érdeke az első, nem? Sosem gondoltam bele, hogy mennyi minden múlik azon hogy kisgyermekkorban mi, hogy volt..

8as vagyok.

Igen, amit te mondasz az azt jelenti hogy mindketten egyfolytában otthon vannak, segítik egymást.

De ha jól értettem, a kérdező arra kíváncsi mi van akkor, ha 1 évig anyuka, majd apuka van leginkább jelen a gyermek életében.