Nekem kéne anyós-apóst felkeresni, hogy vigyék már el a gyereket?

Van egy 5 éves kisfiam. 3 éve külföldön élünk. Ő oviba jár, mi a férjemmel dolgozunk.

Az én szüleimmel mind a kettőnknek jó kapcsolata van, ha haza megyünk mindig náluk szoktuk lenni. A férjemnek a szülei viszont már teljesen más helyzet. Nekik nincs valami jó viszonyuk, ha a férjemen múlna, egyáltalán nem tartanák a kapcsolatot velük. Amikor a fiúnk kb. másfél éves volt eljátszották azt, hogy 4-5 hónapig nem jelentkeztek, nem jöttek. A férjem hívta őket karácsonyra, nem jöttek el. Költözés előtt a férjem az unszolásomra azért csak elment hozzájuk elbúcsúzni a gyerekünk nélkül. Nem azért nem vitte, mert én nem engedtem, hanem mert nem akarta vinni. Másnap azért csak beállítottak hozzánk, hogy elköszönjenek tőlünk is. Mivel már majdnem fél évig nem is beszéltek a gyerekkel, ő nyílván idegenként kezelte őket, mert fél év egy ennyi idős gyereknél sokat számít! Elmagyaráztam ezt nekik ahogy azt is, hogyha a gyerekem életének részesei szeretnének lenni, akkor igenis nyissanak felé. Az utóbbi 3 évben megtanultak telefonálni minden hónapban hívtak. Persze mi is kerestük őket, úgyhogy kb 2 hetente beszéltünk velük. Ha haza látogattunk hívtak magukhoz. Volt, hogy itt voltak nálunk 1-1 hetet, apósom néha csak úgy is beugrott (nem messze dolgozik tőlünk, csak haza jár hétvégére). Június óta leállás van a munkahelyemen, úgyhogy még május végén haza mentünk a szüleimhez, náluk töltöttük a két hét karantént is, plussz még 3 hetet, de akkor már tudtunk csavarogni is. Múlt héten a férjem ment értünk és vissza jöttünk.

Mielőtt haza mentünk, lett a szüleinek mondva, hogy megyünk haza. Mondtam, hogy persze ha letellt a karantén, bármikor jöhetnek a szüleimhez, ha szeretnék el is vihetik a kicsit pár napra magukhoz. Tökre örültek neki, legalábbis a telefonban hallottak alapján ezt gondoltam. Letellt a karantén felhívtam őket és meghívtam őket hozzánk. Az a hétvége nekik nem volt jó, ezért azt mondták, hogy majd utána jönnek valamikor a következő napokban. Nem is terveztem az akövetkező napokra semmi nagy dolgot, úgy intéztem mindent, hogy otthon legyünk, direkt azért, hogyha beállítanak, akkor nehogy elkerüljük egymást. De nem jöttek. Nem is jelentkeztek, úgyhogy én programokat terveztem a családdal és a régi barátnőimmel. Nem volt olyan nap, hogy otthon unatkoztunk volna. Amikor a férjem haza jött, igaz csak másfél napra, de nem volt hajlnadó elmenni hozzájuk, csak felhívta őket, hogy nagyon örül, hogy milyen sokat foglalkoztak megint az unokájukkal. Persze megint engem ócsároltak, mert direkt azon a hétvégén hívtam őket, amikor az anyósom unokatestvérének a lányának a névnapja van és mentek köszönteni és azóta nem szóltam, hogy vihetik a gyereket és mi se mentünk hozzájuk... pedig mondtam nekik, hogy jöjjenek bármikor és ezek után még nekem kellett volna könyörögjek, hogy “hé, ráértek holnap? Nem? Akkor holnap után? Legyszi, vigyétek már el a gyereket ak az azutáni napon!” Vagy annak ellenére, hogy nem hívtak oda kellett volna állítanom hozzájuk?

Szerintem kész röhej....

Én úgy érzem, hogy a részemről tisztességesen megtettem feléjük a lépéseket, arról már nem én tehetek, hogy nem éltek vele.

Vagy mégis nekem kellett volna rájuk tukmálnom a gyereket?

31/N