Milyen az a meny,fiad párja barátnője,akin nem találsz fogást nem tudsz belekötni és mindenből ő jön ki jól? Mi bánt a legjobban ha te vagy az anyós,barátja anyja?

Mi lenne ha megkérdeznéd a gyereked?

Olyan egyszerű dolog lenne, ha megpróbálnál vele beszélni! Megkérdeznéd miért van ez, mert te úgy látod nem keresi a társaságod stb...

Én meny vagyok, ebből a szemszögből tudok válaszolni.

Lehet, hogy a fiad most nő fel érzelmileg!

Az én férjem pl. nagyon anyás volt. Az anyja a férjem gyerekkora óta érzelmileg sakkban tarthatta. Még most is bizonyos szinten meg tudná tenni, mert nagyon bele nevelte.

Én akkor kezdtem leválasztani a férjem az anyjáról úgymond, amit sosem titkoltam anyósom előtt sem, amikor jobban beleláttam az ő kettejük viszonyába. Ez sosem abból állt, hogy sz.rja le az anyját vagy hogy ne szeresse, de nem akartam, hogy anyósomnak beleszólást hagyjon a dolgainkba. Adhatnak, tanácsot...

Még valami...

Ne akarj versenyezni a fiatalokkal külsőre. Egy 50es is lehet csinos fiatalos! Ne félj az öregségtől.

Anyósom is hasonlóan "retteg", hogy már nem 20 éves, már vannak ráncai... Egyszerűen süt róla, csak a hülye nem veszi észre amikor a lányával fotózódik és ezerrel agyonra pózol mellette, jobban mint a lánya... Agyonra ki van sminkelve de tényleg és ennyire én mondom feleslegesen. Anélkül is jól nézne ki. Hosszú a haja, ő még nem is őszül, alakja is jó... mégis retteg attól a tudattól, hogy 50 lesz. Egyik képen pl. a lányával egymásnak szemben ülve tükörképben kb. ugyan olyan frizurával majd 100%-ban ugyanolyan felsőben fotózták le magukat. Az volt a gondolatom, hogy kétségbe esetten versenyzik a lányával, hogy de még ő is milyen fiatalos a lánya mellett! Szerintem nincs önbizalma, csak úgy mutatja. Valójában ő mindig függ valakitől, ami nem jelenti azt, hogy azzal az illetővel jó a viszonya.

Menny vagyok.

A férjem és anyósom viszonya nagyon szoros volt. Sosem akartam kettőjük közzé állni. De voltak dolgok, amiket már velem csinált, miután már ott voltam. Vagy éppen én csináltam férjem helyett.

Pl. én vásároltam a dédszülőknek ajándékot. Amin anyósom besértődött, mert ő akart ajándékot venni a férjem nevében. Házasok voltunk, már külön éltünk. Előtte évekig én vettem, nem tudom, akkor éppen miért volt ez gond, de baromi nagy patáliát csapott.

Vagy időpontot egyeztettem a fogorvoshoz a férjemnek. Mert ő akart.

Egyszer azon akadt ki, hogy új pólókat vettem. Mert azokat ő szokta venni.

Rossz volt a viszonyunk. Ritkán találkoztunk. Férjem sosem tiltottam, de ő sem akart menni. Igazából neki is csak nyűg volt, már unta az állandó nyaffogást, amit anyósom csinált. Sosem beszéltem róla csúnyán, de én tudom, hogy ő rólam igen.

Évek teltek el. Most már jó a viszonyunk. Amint elhagyta a hülyeségeit, mi is nyitottunk. Mióta nem kényszer a minden vasárnap ott kell lenni, minden ünnepet együtt kell tölteni, gyakrabban megyünk.

Volt már, hogy leszerveztem, menjen a férjem és töltsenek együtt kettesben egy délutánt, mint régen. Legutóbb múlt pénteken volt egy ilyen délutánuk.

De ehhez az kellett, hogy anyósom elfogadja, már nem ő az egyetlen. Nem versenyezhet velem. Mert nem tudja ugyanazt adni, amit én adok. Sosem akartam vele versenyezni, mert amit ő adott és ad a fiának, azt én tudom soha.

32-es vagyok. Nem szólt. Csak az új póló volt rajta. Anyós meg rögtön megkérdezte, hogy honnan van.

A fogorvosnál anyósom mondta, hogy kellene menni fogorvoshoz, kér időpontot. Férjem pedig mondta, hogy ja, ő volt a múltkor és szerencse, mert volt egy lyukas foga.

Magának intézte a dolgot.

A fura az volt, hogy évekig élt egyedül, mindent egyedül intézett. Egész addig nem volt ebből gond, amíg én meg nem jelentem.

Elég körülményes fogalmaztad meg. Javíts ki ha tévedek, de szerintem itt több gondolatod van. A menyed mellett úgy érzed hogy elmúltak az idők. Tudod hogy nem az ő hibája, nem tehetsz róla csak ő ezt az érzést hozza ki belőled.

A másik az, hogy olyan mintha most nem lenne rád szükség, nme osztja meg veled a fiad a mindennapos dolgait. Tudod hogy ez a normális, csak szokatlan. Nem szeretnéd elveszíteni, része akarszaradni az életének. De a fiad elutasító. Az az érzésed van hog ennek a barátnője az oka. Mert a lány udvarias, de rideg.

Azt tudod csinálni hogy majd érdeklődsz hogy hogy vannak, hogy van az unoka. Ha eloszlik a rózsaszín köd, a fiad látni fogja hogy téged tényleg érdekel hogy mi van vele és a családjával, és nem csak az észt akarod osztani.

Bármik is az érzéseid a menyeddel kapcsolatban, tartsd meg magadnak. Én is anyós vagyok, fiús anya. Olyan menyem van, aki, mióta a fiammal együtt vannak, semmit nem csinál, de szó szerint. Nem dolgozik, még a háztartás is a fiamra marad. Eleinte egy-két alkalommal próbáltam finoman érdeklődni a fiamnál, hogy valóban így akar leélni egy életet? ( Sajnáltam, mert nem hülye, egyetemet végzett, nagyon talpraesett, munkájában megbecsült emberről beszélek. ) Mindig falba ütköztem. Aztán rájöttem, nem kell sajnálni, ő választotta, felnőtt ember, csak tudja, mit szeretne. Ha neki így jó, nekem is. Nem akarom elveszíteni a fiamat, így soha többé nem hoztam szóba a dolgot. Élik világukat, én meg az enyémet, nagyon jó a kapcsolatunk. Még a menyemmel is. Nem telepszem rájuk, ők sem rám. Csak szeretjük egymást. Ennyi.

Meg kell tanulni elfogadni a másikat, bármilyen nehéz. Meg kell tanulni csendben maradni. Majd ha a gyerek(ed) esetleg rájön, hogy mégsem ezt akarta, akkor úgyis lépni fog. De az is lehet, hogy örökre együtt maradnak. Fogadd el!