Hogy zajlanak a mindennapok úgy hogy nem beszélsz az anyósékkal/vejeddel?

A legfontosabb szabály:

Lehető legmesszebb lakni egymástól.

Ahogy a mondsá tartja: Addig jó amíg az anyós nem tud átmenni papucsban. Minél messzebb annál jobb. Ilyenkor nincs suroldás, nincs vita. AZ évi 1-2 találkozáskor meg mindig lehet jóképet vágni.

Milyen praktikákat vársz?

Ha nem fogtok együtt lakni és már most sem beszéltek, akkor milyen súrlódás lehetne?

Mert gondolom nem tervezel olyanokhoz költözni, akikkel a saját lakásukban nem állsz szóba, mert azért ez mókás lenne.

A majdani feleségedet nem tilthatod el a szüleitől, sőt a majdani gyerekeidet sem a nagyszüleitől, ha kihúzzátok ennyi ideig a majdani házasságodban egymással.

Ez van, ezt kell szeretni!

#6

"...ha telefonálnak mindig hallom hogy rólam is be kell számolni stb. én meg próbálom ezeket a helyzeteket kerülni, ehhez fogadok ötleteket... :)"

Tudod, ez normális családokban, normális embereknél így működik!

"- Sziasztok, hogy vagytok?

- Blablablablablablablablablabla!

- Nahát ez jó! És a Józsi dereka meggyógyult?

- Blablablablablablablablablabla!

- Hála Istennek! Kenegesse csak tovább Voltarennel!

Adj már tippet mit főzzek? Ti mit főztetek?

- blablablablablablablablablabla!

Hát nagyjából valahogy így!

De te meglepően hasonlítasz itt egy elmebeteg nőre, akinek a mániája az anyósa és hasonlóan "top secret" még az is, hogy nem köhögnek e.

Pont olyan, mintha most férfi titkosügynöknek álcázva faggatózna!

Ugyanaz az álprobléma, ugyanaz a stílus!

Ha rossz a viszony, távol kell lakni egymástól!

De pl. minket annyira nem szeretnek anyósék, hogy nem jönnek hozzánk és sosem hívnak magukhoz el. Mi meg nem megyünk magunktól. Férjem nem erőlteti, hogy menjünk az anyjáékhoz. Nem véletlenül. Bár állítja, hogy szeeeeretneeeek minket, de mivel sógornőm utál engem meg (már a férjemet is), férjem azzal nyugtatja magát, hogy az anyja a lánya miatt nem invitál minket. S akkor nem furcsa neki, hogy akkor konkrétan a lányát jobban szereti, ha mellé áll? Na mindegy... Pedig amúgy mélyen belül tudja ő, hogy az anyja sem akar minket látni és azért nem hív sohasem. Most nagggyon nagggyon jól jött nekik a koronavírus, mert van mire fogni hogy miért is nem hívnak és miért is ne menjünk.

Az én szüleimhez szoktunk haza menni és ők szokták kérdezni mikor megyünk haza. Ők azok, akik segítenek nekünk ha úgy van, s ha nagyon rosszul állnánk anyagilag, csak rájuk számíthatnánk. Ha gáz lenne a lakhatással, csak hozzájuk fordulhatunk. Anyós még csak fel sem ajánlotta, hogy mehetünk hozzájuk lakni ideiglenesen, amikor eladták az albérletet hirtelen a fejünk felől... Nem mintha akartunk volna, de még vakításból sem mondta. Bármit mesél a férjem neki, semmi sem érdekli. Mindenre csak ühüm a válasz. Semmi reakció ezen kívül. A totál érdektelenség... Így a szomszédban is lakhatnánk. Csak az lenne max, hogy irigykedve néznének ránk, mert most lefogadom, hogy irigyek ránk, hogy önerőből képesek vagyunk a lakást felújítani. Hogy haladunk és hogy jól meg vagyunk egymással a fiával. Nagyon bosszanthatja őket amikor örömmel mesélünk a dolgainkról. Vagy totál tényleg leszarja. Néha nem tudom eldönteni már. De inkább irigyek. Arra, hogy van pénzünk - mivel én megtanultam spórolni. Ők viszont mindenre hitelt vettek fel...