Miért muszáj mindenbe beleszólnia anyósomnak, mikor konkrétan semmi köze nincs bizonyos dolgokhoz? (bocsánat de hosszú lett)
Anyósommal nem igazán jó a viszonyom. Pedig én tényleg próbálkoztam. Röviden annyi az egész:ahogy össze költöztem a férjemmel, rájött hogy elveszíti a fiát így próbált felettem/ünk uralkodni, parancsolni, hogy majd ő dirigál mi meg a férjemmel úgy ugrálunk. Megtiltotta hogy messze költözzünk, nem örült semminek, az unoka érkezésébe bele volt betegedve, mert h ő már "öreg", a párom meg felnőtt. Ezt is lenyeltük. Utána pedig azt tetette hogy a kicsi a mindene. Folyamatosan ott akart lakni utasítgatott, kioktatott, hogy neveljem holott ez a szakmám. A hátam mögött sértegetett,kibeszélt, páromat uszította ellenem stb. De mi párommal jól megvagyunk, ő többször mondta az anyjának elég, álljon le.
Apósom keményen dolgozik éjjel nappal, míg anyósom otthon van, eltartják, így baromira unatkozik. Ez is közre játszhat szerintem a viselkedésében. Eleinte próbáltam megértő lenni, de rengeteget bántott már.
Na és ami végképp betette a kaput, hogy egy hete volt nálunk születésnap. Tesóm ősszel szült, ők is ott voltak nálunk meg anyósék is. Folyamatosan tesómat kritizálta hogy fogja a picit, hogy eteti meg minden létező hülyeséget magyarázott. Tesóm illendően megköszönte, majd hozzá tette hogy ma már mások a nevelési elvek de észben tartja. Én égtem miatta mert bunkó volt.
Ez folytatódott mert tegnap a férjem unokatestvérénél voltunk ott már egy éves a kicsi. Dettó ezt művelte de már én éreztem magam rosszul. Kérte az anyuka hogy hagyják a picit erre felveszi, ne etessék, anyós csak tömködte süteménnyel. Aztán vmi volt mert anyósra még após is rá szólt én csak azt hallottam hogy anyósom fenn hangon mondja, hogy annak ellenére hogy azt mondták hogy nem szabad, neki akkor is joga van azt csinálni amit akar.
Őszintén miért ilyen makacs és önfejű?
Már komolyan félek tőle később milyen lesz. Nem lehet kibírni vele néhány órát sem mert ő mindig csak a saját igazát bizonygatja, okoskodik mindenbe.
Vélemény? Másnak is van ilyen anyósa?
Megtiltotta hogy messze költözzetek? Ne haragudj de ezt mivel érte el? Sírt? Könyörgött? Az első hiba ez volt. A többi csak a ráadás.
Most húzz egy vonalat és tedd helyre az öreglányt NÉGYSZEMKÖZT! Nem kell a közönség!
Sok ilyen van. Ha a férjed partner benne csökkenteni kell a találkozások számát. Minimalizálni a feltételen szükséges szintre. Mi pl. inkább 2x születésnapozunk (karácsony kicsit neccesebb, de most már ezt is így oldottuk meg) a család "normális részével" és külön a ...anyóssal (nálunk még gyerek nincs szerencsére), ezt lehetőleg olyan helyen ahol minimálisan tud balhézni (mi pl. az ő kedvenc éttermébe megyünk el ilyen alkalmakkor ahol az összes pincér ismeri, és így ott megjátsza a "jó anyós" szerepet). Így 5-6 év után lassan kezdi kapisgálni, hogy valami nem OK. Még egy 5-6 év és talán normalizálódik a helyzet.
Amikor meg akarta tiltani, hogy messze költözzünk akkor csak azért is 200km-re költöztünk (azóta sokat vagyunk külföldön munka miatt, multinál dolgozunk mindketten, és van hogy 3-4 hónapot külföldön vagyunk egyhuzamban).
Ezen a tiltáson nekem is megakadt a szemem. Mi az, hogy ő megtiltja, hogy messzire költözzetek? Akkor kellett volna szépen elmondani neki, hogy hol van a határ. Most már ne csodálkozz, hogy a fejedre nőtt. Csak az segítene, ha végre képes lennél szembeszállni vele, és nem menekülnél a konfliktusok elől.
Egyébként ha te sem dolgoznál egy napot se életedben, az se zavarná? Vagy csak addig természetes, hogy a férfi eltart egy nőt, amíg róla van szó? Te valószínűleg minden ingyenélőnek el lennél hordva, ha a picike fiacskájával tartatnád el magad :D
Miért ilyen makacs és önfejű? Azért, mert TI megengeditek neki! Nem vagy gyerek, felnőtt anya vagy! Ne rettegj, nem több nálad! Nem benne kell a hibát keresni, hanem bennetek! Ha ti megváltoztatjátok a viselkedéseteket, aki neki nem lesz más választása, mint megváltozni. Azonnal leállítani, határozottan, nem kell betojni a veszekedéstől, és minél kevesebbet találkozni, nem kell orrba-szájba együtt lenni. Mi köze van például a menye húgához? Nem a rabszolgái vagytok, hanem felnőtt emberek, ezt nektek kell elhinni. Enélkül semmi változásra ne számíts, csodák nem történnek!
Olvasmány: Mérgező szülők. (Elég az első fele, a végén nagyon bedurvul a téma.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!