Én vagyok a szemét aki ilyet mer tenni?

Egyetértek, zárd csak nyugodtan.

Nálunk is volt ilyen szituáció. Férjem megvette anyósom melletti lakást, mert a tulajok meghaltak, fél áron jutott hozzá.

Anyósomnak az volt a nagy álma, hogy majd egybe nyitják a két lakást.

Mikor oda költöztem, én is zártam az ajtót. Nem csak anyósom elől, hanem úgy mindenki elől. Nyugodtabb voltam, ha tudtam, hogy zárva van. Éjszakára is zárjuk, az senkit sem zavar?

Volt is belőle balhé, hogy milyen jogon zárom az ajtót. 3 hónap múlva összepakoltam, elköltöztem albiba. A párom pedig jött utánam.

"De ilyenkor mindig eloveszi a mártír arcát és azzal nem igazán tudok mit kezdeni. Nem szoktam hozzá az ilyenhez."

Bunkó és érzelmi manipulátor. Ne is szokj ehhez hozzá, tanulja meg, hogy hol vannak a határok! A megalkuvás vezetne oda, hogy utálni fogod az otthonodat, mert úgy érzed, hogy a s..gedbe is belátnak, bármit csinálsz.

A nap nem körülötte kering, nem ő fogja meghatározni mások életmódját, hacsak nem azzal a kikötéssel költöztetek az ő telkére, hogy transzparens módon élitek az életeteket egy nagy nyitott házban, ahol mindenki akkor jár kel a másik életterében, amikor neki jólesik, nem törődve azzal, hogy esetleg van olyan most már a családban, aki nem ennyire nyitott személyiség, és zavarja, ha ennyi privát szférája sincs. A férjed beszéljen vele, hogy lehet, hogy náluk nem szokás, ő hagyja is nyitva az ajtót fűnek-fának, de Te nem ő vagy, a saját otthonodban te határozod meg a szokásokat.