Anyósnál, apósnál élni vőként?

Nem, sőt menyként sem. És ne mászkálj mások miatt pszichológushoz, ha a problémára csak annyi a megoldás, hogy el kell költözni anyóspajtiéktól.

"Az önállóság hiánya okozhat mentális problémát?"

Ja, bizony, nem is kicsit! Főleg, ha mások (lelki) erőszakkal tartanak fogva és mentális madzagokkal láncon.

Emiatt érdemes szakemberhez menni, nem kineziológushoz, hanem pszichiáterhez vagy pszichológusoz - attól függ, hogy mennyire sérült a személyiséged és milyen támogatás, segítség kell neked. És csak neked!

Párterápia csak ott hasznos, ahol mindkét fél kooperatív. A te társad már most nem az, ha jól értem.

Még akkor is lehet szorongásod ha anyós apód egyébként teljesen normális és segítőkészen áll hozzátok.

Ha meg ne adj isten kevésbé kedvesek akkor könnyen hónapok alatt kialakulhat a rossz viszony ami senkinek se hiányzik.

Még akkor is tapasztalható ilyesmi (amit az önállóság hiányához írtál) ha a szülőktől kaptatok valami pl házat kocsit stb.

"Ti laktatok párotok szüleinél? Milyen volt?"

Igen. Nem volt vészes, de a jó nem ilyen.

"Az önállóság hiánya okozhat mentális problémát?"

Igen, de szerintem nem az önállóság hiánya, hanem a szabadságban való korlátozottság okozza. Összefüggő fogalmak, de mégis mást takar - szerintem. Szerintem alapvetően két irányból okozhat ez problémát:

1: Mindig egymás szájában vagytok, ez korlátoz a szabad mozgásban. Nem tudsz egy jót veszekedni a pároddal, mert a szülei hallják. Nem lófrálhatsz egy szál genitáliában, nem finghatsz egy isteneset, és még sorolhatnám. Ezek alapvetően nem tűnnek nagy dolognak, de ha folytonosan fennálnak, komoly mértékű frusztrációt okoznak, amitől természetesen lehetsz ingerült, fájhat a fejed, stb. Ez akkor veszélyes igazán, amikor amúgy tök jól megvagytok a szülőkkel, nincs konfliktus, jól is érzed magad, csak épp ezért nem is tűnik fel, hogy pont ott nem tudsz felszabadult lenni, ahol a legjobban kellene.

2: A kényszer érzése. Tegyük fel, hogy nem szeretnél ott lakni, hanem valamilyen külső késztetésből teszed (pl anyagi okból, vagy a párod szeret ott, stb). Ez azt jelenti, hogy a belső motivációddal, az igényeiddel ellentétesen kényszeríted magad; más szóval elfojtasz. Az elfojtott feszültség pedig szépen gyűlik benned. A szülőknél lakás speciálisan kemény téma, mert alapból benne van egy alá-fölé rendeltség érzés, ráadásul az ő házukban laksz, ami kiszolgáltatottabbá tesz minden konfliktusban, ezért sokkal kevesebb dolgot mondasz ki, elkerülöd a konfliktusokat és belülről emészted magad. Bennem tipikusan ez szokott elképesztő feszültségeket szülni. Ez simán vezethet pánikroham szintű tünetekhez.

" sokra nem jutottunk, bár szinte csak én beszéltem."

Ez normális. Az ott eltöltött idő elsősorban arról szól, hogy értő figyelmet kapsz, kiadod magadból a feszültséget. Ő kérdésekkel irányít és jó eséllyel te magad is megoldásra jutsz. Ezt nevezik coachingnak, és egyelőre úgy gondolom neked elegendő is lenne mindez. Néhány óra beszélgetés alatt segít megérteni az állapotod, segít feltárni, mégis hogy jutottál idáig, és segít változtatni.

Szerintem 2 perces megoldást ne várj, neked most pont arra van szükséged, hogy megértsd a saját helyzeted, hogy mi vezetett idáig; ez a folyamat ugyanis szintén nem 2 perc volt. Elmehetsz pszichiáterhez, de ők orvosok: jó esélyel írni fog neked egy stresszoldó tabit, amitől elmúlik a fejfájásod, de ettől még nem oldottál meg semmit.

Nyilván rávághatunk olyan megoldást, hogy akkor most vegyél ki egy albérletet és húzz el onnan (a vége amúgy úgyis ez lesz), de attól még ezt a sok feszültséget jó lenne, ha valaki segítene feldolgozni, és segítene abban, hogyan előzd meg, hogy megismétlődjön. Erre egy jó psziczológus/coachot javaslok, és minimum 4-5 2 órás alkalmat.

Ezek szomatikus tünetek szerintem, amiket leírtál. Pszichoszomatikus. A lelki tünetek testi tüneteket okoznak. Ez nem bűn, és nem súlyos, azonnal megoldódik, ha elköltöztök! Ezen dolgozzál!!

Nem éltem együtt anyóssal, de olyan volt, és annyit nyeltem miatta, hogy még most is szét akarok robbanni. (volt anyós). Higgy nekem, tapasztalat. Költözzetek el gyorsan, és rendbejössz.

Voltam már munkahellyel is így, hogy kókadtan mentem be, mert főnökváltás miatt pocsék volt benn a hangulat.

Előző vagyok, pszichiáterhez ne rohanj annyira, mert nagyon benne lehet ragadni, mivel a pszichiatria nem enged el téged egykönnyen, másrészt gyógyszerfüggőséget okoz. Oda csak nagyon súlyos esetben. Ja és ők nem szorgalmazzák a pszichoterapiat, csak magánrendelesben.

Én az előző vagyok, de énelőttem aki írta a coachingot, jól mondott mindent, kivéve a pszichiatriat.

Ha kibeszeled magadból rengeteget jelent.

Ha most nem tudod megoldni a költözést, ne ijedj meg. Keress megoldást.

Lehetséges megoldás: albérlet, saját ingatlanként pedig vehetsz mobilházat is, az olcsóbb, tavasszal egy lakókocsit (600 ezer), fenti kettőhöz telek kell, akár bérelt is, zártkert, nyaraló, árvereses ingatlan. Nem kell palotában gondolkodni először. (ingatlanügyben tudok segiteni ha van kérdésed)

Pláne amikor ott laksz kényszerűségből, mert a párod nem hajlandó elköltözni spórolásra hivatkozva és te bele mész hátha közben megjön az esze meg mert szereted, s közben anyósék folyamatosan fúrnak téged a párod háta mögött aki semmit sem hisz el az egészből (mert előtte mindig kedvesek veled), a sógornő kiutál és az egész család egy emberként utál emiatt... S a végén idegroncs vagy mindennap, minden zavar, a hangjuk is, a színészkedés, a hazugságok s ezt megkoronazta az az alaphelyzet, hogy te el szalmaszálat sem tehetsz keresztbe ahogy akarsz, mert nem otthon vagy. Plusz ez mindig el is volt nekünk mondva, majd ha lesz saját... Mondtam, hogy tudom, és minél előbb menni is akarok. De ők azt akarták amíg össze nem vesztem velük, hogy ne menjen el a fia velem sehova lakni.

Orrdugulásom volt, mindennapi ideg, folyamatos lelki stressz, hogy olyan helyen voltam ahol utálnak...

Mondtam a páromnak, én mentem onnan lakni vagy egyedül vagy vele, de én az ő kedvéért sem nyelek többet!

Azóta már saját lakásunk is van. Úgyhogy ennyi!