Anyósom nem bír elviselni. Változhat?

Első perctől utált, és ettől nekem sem lett szimpi. Családi eseményeken, vagy ha visszük hozzájuk a gyerekeket, elvagyunk. De ha a gyerekekkel kapcsolatban szóba kerülnek a nézetkülönbségeink, minden elromlik. Támadásként éli meg, ha amúgy tök óvatosan, kedvesen, mindenféle szemrehányás és vádaskodás nélkül, szólok neki arról, ha valamelyik gyereket bántja valami náluk. Pedig nem cseszegetem a gyerekek minden nyűgével-bajával, különben sem rossz nagyszülő, de szörnyű, hogy nem tudok vele beszélni a gyerekekről, mert azonnal idegbajt kap tőlem és jól kioszt. Úgy éli meg, hogy én ilyenkor én leszidom, vagy veszekedni akarok vele, pedig messze nem. Pl. ha az egyik gyerekem erőszakosnak és félelmetesnek talált egy mesét, ami után éjszaka hosszú idő után újra bepisilt, akkor nem az a válasz, hogy akkor azt nem nézik, hanem az, hogy én burokban nevelem, nem védhetem meg mindentől a világban, így hogy fogja feldolgozni a negatív dolgokat, nehogy azt higgyem, hogy ezért pisilt be, hanem azért, mert én képtelen vagyok következetesen szobatisztaságra nevelni, különben is, kiütést kap a bogyó és babócától, hogy lehet ilyen silány mesét olvasni a gyerekeknek, ő mindig odafigyelt, hogy legyen irodalmi értéke azoknak a meséknek amiket a férjemnek olvasott, rossz nézni, milyen ízlést nevelünk a gyerekünkbe, aki különben is neveletlen, és sajnálja a testvéreit, hogy el kell viselniük őt. Egy fokkal finomabban mondja, mint amilyen benyomást ez a kivonat kelt, de a lényeg ez. Ilyenkor bennem is felmegy a pumpa, de fékezem magam, érvelek, igyekszem kedvesen megvédeni magam, a gyerekem, nem támadok vissza, majd inkább valahogy félbehagyjuk a beszélgetést és később a férjem megdumálja vele a dolgokat, és anyóssal pár hétig kicsit jobban utáljuk egymást magunkban.

A férjem szerint jobb lenne, ha nem szólnék neki ilyesmikről, inkább majd ő megbeszéli vele ezeket. Nekem viszont nem tetszik ez a megoldás, 3 kicsi gyerekünk van, sokszor kell hozzájuk útmutató, és az nem okés, ha nem tudok ezekről kommunikálni vele. Amúgy nem mi aggatjuk rájuk a gyerekeket, ők jönnek mindig azzal, hogy vigyük át őket, vagy csak egyet-kettőt, ezért hetente kétszer találkozunk, amikor egy-két (nagyon-nagyon ritkan három) gyerekkel eltöltenek pár órát. Ha kimaradna egy hét, azt veszteségként élik meg.

Bele kéne mennem, hogy én többet nem beszélek anyossal érzékeny témákról, csak a férjem? Vagy vajon remélhetünk valamiféle változást idővel? Ti mit tennétek?